NB I

„Bent kell tartani a csapatot”

A Rákóczi kapusedzője, Gendur László megerősítette, hogy az újpesti Balajcza Szabolcs a klub első számú kiszemeltje.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kedden hivatalosan is bemutatták Selymes Tibort, az NB I-ben sereghajtó Kaposvár új vezetőedzőjét. Magával hozta a stábját is, így tavasszal – az állandóságot képviselő – Barna László másodedzőn kívül Marius Marineu erőnléti edző és Gendur László kapusedző segíti majd a munkáját.

A Rangadó.hu hétfőn beszámolt róla, hogy a klub nem tart igényt három kapusára, Marko Ranilovicsra, Posza Zsoltra, valamint az U20-as válogatott Rusák Edvárdra. A klubvezetés elsősorban az Újpest kaposvári kötődésű hálóőrével, Balajcza Szabolccsal erősítené meg a csapatot. A Rangadó.hu megkeresésére Gendur László kapusedző elmondta, mi igaz a pletykákból.

– Én erről nem tudok, és nem hiszem, hogy az én véleményem nélkül elküldené a klub a kapusait, szerintem a vezetők már szóltak volna róla – mondta Gendir László.

Tehát az is megeshet, hogy a Kaposvár három említett kapusa a keret tagja marad. Ezek szerint Balajcza érkezése is csak pletyka…

– Balajcza Szabolcs az egyik jelöltünk a kapusposztra, és maximálisan képben van nálunk. Elvileg vasárnap fog eldőlni ez a kérdés, és utána már tudni fogjuk, merre menjünk tovább, ha esetleg nem jön össze – folytatta a kapusedző, aki nagyon szeretne a lila-fehérek kapusával együtt dolgozni.

Gendur László nagyra tartja Selymes Tibort. Sopronban már dolgoztak együtt, és kézenfekvő, hogy a kapusedző mindenhová követi a 43 éves trénert.

– Egyelőre fél évre szól az egész stáb megbízatása. Bent kell tartanunk a csapatot. Úgy gondolom, hogy minden esélyünk megvan a bennmaradásra. A vezetőedző és a stáb azért vállalta el a munkát, mert hiszünk benne, hogy meg tudjuk csinálni. Selymes Tibort nagyon jó szakembernek tartom. Csapataival mindig támadófutballt szokott játszatni. Minden megvan benne, ami egy trénernek kell. Ért a taktikához, az erőnléthez, és bármit meg tud oldani. Hozott persze erőnléti edzőt is, de mi így hárman szoktunk dolgozni minden csapatnál – folytatta a Rákóczi edzői stábjának új tagja.

Kaposváron szerdán áll munkába az új szakmai stáb, így komolyabb tanulságokat csak a hét második felében lehet majd levonni.

– Ma van az első edzés, úgyhogy estére meglesz az első benyomás, és meglátjuk, hogy tértnek vissza játékosok: dolgoztak is otthon, vagy csak az evésről szólt a szabadság – zárta a beszélgetést Gendúr László, aki legutóbb a Vecsés FC szakmai igazgatójaként dolgozott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik