NB I

Nagyon örülnek a Fradinak

Lázár Bence és társai biztosak voltak benne, hogy az ősi riválissal kerülnek össze a kupában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Felemás volt eddig az őszi szezont az Újpest FC számára, és felemás volt az elmúlt időszak Lázár Bence számára is. A 22 éves csatár négyszer volt kezdő a jelenlegi idényben, de mindannyiszor lecserélték – vasárnap, Kecskeméten is –, ötször csereként lépett pályára, és az is előfordult, hogy az egész meccset a kispadról kellett végignéznie. A Kaposvár elleni bajnokin gólt szerzett, majd a Magyar Kupában, a Baja otthonában négyszer is eredményes volt.

A fiatal játékos a Digi Sport televízió hétfő reggeli adásában elmondta, kimondottan örülnek, hogy a Fradi vár rájuk a kupa nyolcaddöntőjében, hiszen egy esetleges döntőbe jutással megmenthetnék az idényüket.

– A lila csapatok meccsén ön is lila volt, amikor lejött a pályáról…
– A harmadik percben sikerült egy akkorát esnem, ami az egész meccsen kihatott rám. Sajnos az ilyen dolgok mindig elérnek, hihetetlen – mondta Lázár Bence. – A kecskeméti pálya nagyon közel áll a szívemhez, mert onnan tíz-tizenöt percre nőttem fel, és nagyon érdekes, hogy még sosem játszottam ott, ez volt az első meccsem. Egy szerencsétlen eset után egy betoncsíkra – ami harminc centire van a pályától – sikerült a csípőmmel ráesnem. Valami vízelvezető lehet vele lefedve, nem tudom elképzelni, hogy máskülönben ne lehetne felszedni. Nagyon szerencsétlenül estem, és utána még pördültem néhányat a salakon, ami szintén nem volt annyira puha az öt-hat fokban. Durva belegondolni, hogy még nem történt valami komolyabb dolog, mondjuk, hogy fejjel még nem esett rá valaki. Szerencsére tudtam folytatni a játékot, de csak hetven percig.

– Hol tart ez az ősz ahhoz képest, amit elképzelt?
– Úgy érzem, hogy kezd jó irányba haladni, hiszen megkapom a lehetőséget az új vezetőedzőnktől, aki bízik bennem. Marc Leliévre-vel nem volt annyira rózsás a kapcsolatom. Van az ember életében olyan, amikor egyszerűen nem találja meg a közös hangot azzal az emberrel, aki a főnöke. Ez így alakult…

– Nebjsa Vignjevics megadja önnek a lehetőséget. Vele jobb a kapcsolata?
– Nem érzem, hogy kivételezne velem, ő mindenkivel így bánik. Tudja, mire vagyok képes, látja az edzéseken. Most próbálja megismerni a csapatot igazán, hiszen az MTK meccs előtt például csak két napja volt, hogy felkészüljön. Mindenkinek megadja a lehetőséget, de nagyon nehéz a helyzetünk, hiszen tíz vagy tizenegy sérült játékosunk van, ami elképesztő. Nem tudom, mi történik Újpesten, hogy mindig ennyi sérült van. Ezek olyan esetek, amelyek nem egy-kétnaposak, hanem minimum egy hónap.

– Idén januárban azt mondta, még nem érzi magát kész játékosnak. Azóta változott a helyzet?
– Most érzem azt, hogy a műtét után kezdek mozdulatgyorsaságban visszatérni arra a szintre, amit elvárnék magamtól, de még mindig úgy érzem, hogy kilencven perc abszolút nincs bennem. Hetven-hetvenöt percet tudok maximum játszani, mert utána felmondja a szolgálatot a szervezetem. Egyelőre ennyit bírok.

– A szerb tréner milyen stílusú? Mi változott a szakmai munkában?
– Megpróbálja a játékosoknak azokat az erősségeit hangsúlyozni, amiket lát. Nem az van, hogy megpróbálja kiölni belőlük, amit tudnak, hanem azokat próbálja erősíteni. Ha mindenki egészséges lesz, és mindenkire számíthat, akkor azt hiszem, sokkal nagyobb céljaink lehetnek.

– A Magyar Kupában a Ferencvárossal találkoznak. Mit szólnak hozzá?
– Ez biztos volt! Olyannyira, hogy a buszon tudtuk, hogy így lesz. Pont akkor tudtuk meg, amikor jöttünk hazafelé. Nem tudom, a Fradi-játékosok hogy reagáltak, de a mieinket érdemes lett volna megnézni. Egyértelműen örültünk. Két éve egy kis szerencsével jutottunk a négy közé, hiszen nem is játszottunk NB I-es csapattal, most a Ferencvároson keresztül vezethet az út a kupadöntőhöz. Meg lehet menteni esetleg ezt a szezont. Tudjuk, mennyit jelent a szurkolóknak ez a meccs. Azt hiszem, fejben már most mindenki nagyon készül. A buszon olyanokat hallottam, hogy csak egy Újpest–Ferencváros mérkőzésre lehet így felkészülni. Végre játszhatok majd a Megyeri úton, hazai közönség előtt a Fradi ellen, ami még nem sikerült. Az első mérkőzés a Puskás-stadionban lesz, ahol mindenképpen olyan eredményt szeretnénk elérni, hogy a visszavágón akár tizenöt-húszezer ember is legyen Újpesten.

– Két éve azt mondta, húsz-huszonöt olyan fiatal játszik az Újpest-tartalékban, akik erősségei lehetnek a nagy csapatnak. Hova lettek ezek a srácok azóta?
– Ez nagyon érdekes. Nem tudom, ki volt az a megfigyelő, vagy az az edző, aki őket elengedte. Ha együtt tartották volna azt a magot, akkor egy nagyon komoly magyar csapat lehetett volna belőlünk. Az NB II-ben és az NB I-ben is vannak elszórva. Tudnék mondani legalább tíz-tizenöt embert. A legnagyobb gondnak azt érzem, hogy amikor volt egy gyengébb periódusuk, amikor egy picit nehezebb időszakban nem úgy teljesítettek, nem úgy ment a játék nekik – hiszen fiatalok, nagyon hullámzó volt a teljesítményük –, vagy talán nem úgy álltak az egészhez, ami persze az ő hibájuk is, akkor egyből elengedték a kezüket. Egyből a B-csapathoz kerültek, vagy parkolópályára. Ez hiba volt. Bennem talán többet láttak vagy látnak, mint ami egyelőre sikerült. Természetesen nem könnyű nekem sem, hiszen háromszor nehezebb volt, mint bárki másnak, mert fel kellett állnom egy ilyen műtét után, ami sosem egyszerű. De erre már nem lehet fogni, hiszen immár szerencsére történelem, és nem is foglalkozom ezzel. Nagyon durva volt, hogy bárhova mentem, az volt a kérdés: hogy van a derekad? Megint fáj? Most már nem jönnek ezek a kérdések, és nem is gondolok rá, szeretnék előrenézni.

– Nem bánta meg, hogy annak idején nem fogadta el a Vicenza hívását?
– Nem tudom azt mondani, hogy nem bántam meg. Volt egy nagyon jó barátom, Trepák Attila, akivel együtt nőttem fel otthon, és Újpesten is együtt játszottunk. Ő kikerült a Vicenzához, védett kupameccsen is, most pedig Baján védett ellenünk. Nagyon jó barátom, és nagyon érdekes volt, hogy neki rúgtam négy gólt. A mérkőzés után olyan érzelmek törtek fel belőlem, hiszen szinte együtt nőttünk fel… Visszatérve az olaszokra: az a csapat is tönkrement, elveszett, eltűnt a pénz, és neki is el kellett onnan mennie. Ki tudja, akkor hogy alakult volna a pályafutásom? Büszke vagyok arra, hogy Újpesten játszhatok, szeretem ezt a csapatot, lila lett a vérem. Ez egy betegség, ami megfertőzi az embert, ha ebben a közegben van.

Olvasói sztorik