NB I

Jobb lett a hangulat

Barczi Dávid reméli, a Pápa elleni győzelem egyben egy jó sorozat kezdetét is jelenti.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Megszerezte első győzelmét az OTP Bank Liga idei kiírásában a Diósgyőr. A borsodi együttes az ötödik fordulóban Pápára látogatott, és a hajrában esett szerencsés gólnak köszönhetően elhozta a három pontot.

Immár második alkalommal volt a kezdőcsapat tagja Barczi Dávid. Az Újpestről érkezett játékos a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, egyáltalán nem csökkenti a csapat érdemeit, hogy egy öngóllal szerezték meg a győzelmet.

– Jobb most az öltözői hangulat?
– Természetesen sokkal jobb a hangulat az első győzelem után – mesélte Barczi Dávid. – Már hazafelé a buszon lehetett érezni, hogy sokat javított a kedvünkön. A sikernek köszönhetően jobb a hangulat az öltözőben.

– Eléggé szerencsés öngóllal sikerült behúzniuk a három pontot. Ez sem vesz el semmit sem a győzelem ízéből?

– Egyáltalán nem. Megdolgoztunk ezért a sikerért, nem csak a múlt hétvégi, hanem a korábbi mérkőzéseinken is. A Debrecen elleni találkozó kivételével minden meccsünkön vezettünk, mégsem sikerült idáig nyerni. Most akkor lőttünk gólt, amikor már nem tudott válaszolni az ellenfél. Igaz, hogy elég szerencsés gólt szereztünk, de megérdemeltük már a három pontot.

– Immár másodszor volt kezdő új klubjában. Nehéz volt beverekedni magát a csapatba?
– Úgy jöttem Diósgyőrbe a nyáron, hogy volt némi lemaradásom. Az előző szezonban alig játszottam, összesen tizenöt perc jutott nekem az NB I-ben egy évad alatt. Igyekeztem az edzéseken, mindent megtettem, hogy visszanyerjem a formámat. Számomra jól jöttek az elmúlt hetek viszályai is, hiszen szűkült a keret, és így nagyobb esélyem lett, hogy beverekedjem magam a kezdőcsapatba. Most azért kell dolgoznom, hogy megtartsam ezt a pozíciót, és a továbbiakban stabil tagja legyek a kezdő tizenegynek.

– Szombaton korábbi csapatát, az Újpestet fogadják.
– Az biztos, hogy számomra különleges lesz ez a meccs. Az egész hetünk arról fog szólni, hogy felkészüljünk az ellenfelünkből, és bízom benne, hogy egy újabb győzelemmel megkezdünk egy sikeres sorozatot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik