NB I

„Ilyenkor kell igazán okosnak lenni”

A játéklehetőséget tekinti elsődlegesnek Takács Tamás, akit a Fradi, a Diósgyőr és a Haladás is keres.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A vajdasági csatár, Takács Tamás a 2009–2010-es szezonban a Kozármisleny játékosa volt, utána azonban visszatért Szerbiába, és az OFK Beograd csapatában játszott. Fél évvel ezelőtt ismét magyar klubot választott, és mivel a felkészülési időszak után a bajnokságban is eredményesen futballozott az NB II-es Szigetszentmiklós színeiben, több élvonalbeli együttes érdeklődését is felkeltette. A sajtóban a Ferencváros és a Diósgyőr invitálásáról lehetett olvasni, szerdán pedig a Haladás vezetőedzője, Artner Tamás nyilatkozta, hogy a 22 éves csatár az egyik jelöltje a keret megerősítésére.

A Rangadó.hu érdeklődésére Takács Tamás azt mondta, még nem döntött, de azt sem tartja teljese kizártnak, hogy marad Szigetszentmiklóson.

– Haladás, Diósgyőr, Ferencváros… Melyiket választja?
– Voltak és vannak megkereséseim. Örülök, hogy egyre több NB I-es csapatnál felvetődik a nevem, de csak az elkövetkező néhány napban fog eldőlni, mi ebből a valós és mi nem. Nem szeretnék elébe menni, konkrétumokról csak akkor beszélnék, ha valahol aláírok, de az sem kizárt, hogy Szigetszentmiklóson folytatom a pályafutásomat – mondta Takács Tamás.

– Mi alapján dönt majd?
– Ilyenkor kell igazán okosnak lenni. Mindent figyelembe kell venni, de mivel még nem vagyok idős játékos, akkor tudok leginkább fejlődni, ha játszom, ezért elsősorban a játéklehetőséget kell keresni. A döntést közösen hozzuk meg a menedzseremmel, aki mindenről informál engem.

– Az elmúlt féléve remekül sikerült, hiszen több élvonalbeli klub is felfigyelt a játékára…
– Örömmel mentem Szigetszentmiklósra, oda is a játéklehetőség miatt igazoltam. Utólag visszatekintve nagyon szép félévet töltöttem ott. Előzetesen is tisztában voltam vele, hogy komoly edzések lesznek, mert Zoran Kunticsról körülbelül tudtam, milyen edző. Nagyon komoly csapatot állított össze az NB II-re, nem sokon múlt az automatikus bennmaradásunk, de az osztályozót végül sikerült könnyen megoldanunk. A vezetőség és a csapattársak nagyon együttműködőek voltak, ennek a kohéziónak az eredménye a bennmaradás. Nagyon szép emlékekkel tekintek vissza erre a félévre, igaz, némileg hátráltatott egy kisebb sérülés. A tavaszi szezon elejét jól kezdtem, és amikor sikerült felépülnöm, ott tudtam folytatni, ahol abbahagytam.

Olvasói sztorik