NB I

Rózsa Dániel Diósgyőrbe tart

Rangadó
Rangadó

2013. 06. 19. 09:41

Információink szerint a Haladás taggyűlése csütörtökön dönthet a kapus eladásáról.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Rangadó.hu értesülései szerint a héten ajánlatot tett a Diósgyőri VTK csapata a Szombathelyi Haladás kapusáért, Rózsa Dánielért. Honlapunk úgy tudja, akár már a csütörtöki Haladás-taggyűlésen döntés születhet a csapat első számú hálóőrének eladásáról.

Érdekesség, hogy a borsodi klub jelenleg négy kapust is foglalkoztat, hiszen ott van a keretben Tajti Norbert, Ribánszki László, Ambrusics Róbert és a kölcsönből visszatérő Ivan Rados is, nem beszélve a jelenleg még lábadozó Rakaczki Bencéről.

Időközben honlapunk elérte Dudás Hunort, a DVTK ügyvezető igazgatóját, aki értesülésünket cáfolni és megerősíteni sem kívánta. A játékos ügyeit képviselő iroda munkatársa, Illés Zoltán kérdésünkre annyit mondott, Rózsa iránt több klub is érdeklődött, és ezek között volt konkrét ajánlat is.

– Rózsa Dani évek óta jól teljesít, az idei éve pedig kiugróan jól sikerült. A kapus helyzetéről többször egyeztettem Illés Bélával és Tóth Miklóssal is, akik azt mondták, a hálóőr tett annyit a Haladásért az elmúlt évek során, hogy ha számára szakmailag és anyagilag is megfelelő ajánlat érkezik, akkor nem gördítenek akadályt a távozása elé – tette hozzá Illés Zoltán.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.