NB I

Radó ára: félmillió euró

Rangadó
Rangadó

2013. 06. 13. 17:40

A Haladás vezetősége ezt az összeget határozta meg a Videoton számára tárgyalási alapnak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Rangadó.hu elsőként számolt be arról, hogy nagy valószínűséggel heteken belül csapatot válthat az NB I-ben a Szombathelyi Haladás utánpótlás-válogatott támadója, Radó András. Az ügyben azóta a vasi csapat kisebbségi tulajdonosa, Illés Béla is nyilatkozott a klub honlapjának.

– Felhívott Radó menedzsere, Filipovics Vladan, és a játékosunk kivásárlási árát tudakolta – jelezte Illés Béla, a Haladás sportigazgatója, egyben kisebbségi tulajdonosa. – Elmondta, futballistánk iránt a Videoton érdeklődik. Közöltem vele a tulajdonosok álláspontját, mely szerint legalább annyit szeretnék kapni érte, mint másfél éve Kovács Istvánért, azaz 500 ezer eurót. Ez a tárgyalási alap, ha valamelyik klub ilyen ajánlattal kopogtat, meghallgatjuk, aztán döntünk.

Azon már meg sem lepődünk, hogy csütörtök reggel Tóth Miklós és Filipovics is szemrebbenés nélkül letagadták, hogy napirenden van az ügy…

A csapat kisebbségi tulajdonosa a Haladás lehetséges igazolásairól is beszélt.

– Ami a kiszemeltjeinket illeti: az MTK két, lejáró szerződésű középpályása, Zsidai László és Vadnai Dániel ügyében tettünk lépéseket, mindkét labdarúgó szerepel Artner Tamás kívánságlistáján. Egyelőre nem adtak választ a játékosok.

Radó mellett – ahogy arról már honlapunk is beszámolt korábban – több távozójuk is lehet a vasiaknak. Erről már Tóth Miklós ügyvezető igazgató beszélt a hivatalos honlapon.

– Kulcsár Kornélnak élő szerződése van, három NB II-es klub is vinné kölcsönben, egyelőre nem döntöttünk a középpályás sorsáról – mondta Tóth Miklós. – A lejáró szerződésű labdarúgók közül Mursits Rolandnak a héten megtettük ajánlatunkat, de miután a kapusnak más lehetősége is akad, jövő héten dönt. Rajos Gábor kontraktusa is lejár június 30-án, jelen állás szerint az a valószínűbb, hogy nem marasztaljuk. Kenesei Krisztiánnak már hetekkel ezelőtt megtettük ajánlatunkat, a csatár továbbra sem adott választ.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Juventus' midfielder Claudio Marchisio (L) fights for the ball with Bologna's forward Felipe Avenatti from Uruguay (R) during the Italian Serie A football match between Juventus and Bologna on May 5, 2018 at the Allianz Stadium in Turin. / AFP PHOTO / MARCO BERTORELLO
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.