NB I

Radó András, a százmilliós csatár

Rangadó
Rangadó

2013. 06. 13. 09:24

A Haladás fiatal játékosa ismét célkeresztben: a Videoton megtette ajánlatát a szombathelyiek felé.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Rangadó.hu értesülése szerint a Videoton FC illetékesei továbbra is szeretnék megszerezni az U21-válogatott Radó Andrást, sőt már ajánlatot is tettek jelenlegi klubjának, a Haladásnak, hiszen az elmúlt évad felfedezettje élő szerződéssel rendelkezik.

Május közepén Vladan Filipovics menedzser a nyilvánosság előtt azt találta mondani: mindent elkövet, hogy Kovács István után egy másik szombathelyi, a Haladás ifjú tehetsége, Radó András a nyáron a Videotonban folytassa pályafutását.

„Érdeklődés volt a Videoton részéről. Radó András esetleges eladása a tulajdonosok döntésétől függ. Az átigazolásnál mindenképpen figyelembe vennénk a klub, valamint a játékos érdekeit is” – nyilatkozta ezután Tóth Miklós ügyvezető.

„Úgy gondolom, a játékosnak az lenne a legjobb, ha legalább még egy évig Szombathelyen futballozna. Bármennyire is kiváló futballista, még a tanulás fázisában van” – vélekedett Artner Tamás vezetőedző.

A tréner álláspontja érthető, de manapság a pénz beszél… A Videoton milliárdokból gazdálkodik, a Haladásnál viszont az utóbbi időben sűrűsödtek az anyagi gondok, és ezt a vezetők sem tagadják. Bár a mértékadó transfermarkt.de portál szerint a 19 éves játékos piaci értéke 300 ezer euró, de információnk szerint a fehérváriak 350-400 ezer eurót is megadnának érte. Nem kétséges, mi lesz a szombathelyiek döntése: Radónak mennie kell, hogy stabilizálódjon a költségvetés.

A Haladás ügyvezetője, Tóth Miklós a székesfehérváriak megkereséséről nem kívánt nyilatkozni, annyit viszont elárult, hogy konkrét ajánlat esetén a taggyűlés szava dönt. Vladan Filipovics menedzser szűkszavúan reagált, ő sem erősítette meg az értesülésünket.

A Videoton részéről sajnos ezúttal sem tudtunk megszólaltatni senkit, mivel a fehérvári klubnak az a filozófiája, hogy soha nem kommentálnak átigazolási híreket a szerződés aláírása előtt.

Gőcze Gergő, Búrány Zoltán és Rajos Gábor mellett ő lesz a vasiak negyedik távozója két héten belül.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Manchester City's Argentinian striker Sergio Aguero (R) celebrates scoring the opening goal with Manchester City's Spanish midfielder David Silva (L) during the English Premier League football match between Manchester City and Huddersfield Town at the Etihad Stadium in Manchester, north west England, on August 19, 2018. / AFP PHOTO / Lindsey PARNABY / RESTRICTED TO EDITORIAL USE. No use with unauthorized audio, video, data, fixture lists, club/league logos or 'live' services. Online in-match use limited to 120 images. An additional 40 images may be used in extra time. No video emulation. Social media in-match use limited to 120 images. An additional 40 images may be used in extra time. No use in betting publications, games or single club/league/player publications. /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.