NB I

Az utolsó forduló következik

Szombaton a dobogó, vasárnap a bennmaradás a tét.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombaton a dobogóról, vasárnap pedig a kiesésről döntenek az érintett csapatok az OTP Bank Liga zárófordulójában.

Előbbi versenyfutásban a második helyét a Videoton gyakorlatilag már a múlt hétvégén biztosította, hiszen 5-1-re nyert Kecskeméten, ugyanakkor a harmadik Bp. Honvéd matematikailag még megszerezheti a második helyet, ehhez azonban irracionális eredménynek kellene születnie a két együttes mérkőzésein.

A székesfehérváriak hazai környezetben a Pécs ellen ünnepelhetik az ezüstérmet, míg a Honvédnak inkább csak a dobogó alsó fokának megtartására érdemes fókuszálnia. Ahhoz, hogy a kispesti gárda 19 év után újra érmes legyen a bajnokságban, mindössze egy pontra van szüksége a Haladás ellen Szombathelyen, de vereséggel is harmadikként végez, amennyiben a negyedik MTK nem győzi le hazai környezetben a kupagyőztes Debrecent.

Marco Rossi együttese ugyanakkor joggal bizakodhat a szombathelyi pontszerzésben, ugyanis legutóbbi kilenc mérkőzésén nem talált legyőzőre, ráadásul ezek közül hetet meg is nyert.

Vasárnap az NB I-es tagság megőrzéséért küzd az utolsó előtti helyen álló Siófok, valamint a Pápa. A Balaton-partiak elképesztő hajrájuknak – a legutóbbi hat fordulóban elért négy győzelmüknek – köszönhetően vannak még versenyben, míg a Pápa az elmúlt kilenc mérkőzésen csak négy pontot szerzett, így folyamatosan halogatta a bennmaradás biztosítását.

A zárókör előtt még mindig a Pápa helyzete a kedvezőbb, ugyanis két ponttal előzi meg a Siófokot, ugyanakkor nehéz mérkőzés vár rá, mert Diósgyőrben, a visszavonuló hazai közönség-kedvenc, José Luque búcsúmérkőzésén kellene kiharcolnia a bennmaradást. A hátrányban lévő Siófok viszont hazai környezetben mérkőzik az Újpesttel, amely számára gyakorlatilag már tét nélküli az összecsapás.

OTP Bank Liga, 30. (utolsó) forduló

Május 31. péntek

17 óra: MVM Paks – Kecskeméti TE-Phoenix Mecano, játékvezető: Solymosi

19 óra: Ferencvárosi TC – Kaposvári Rákóczi, játékvezető: Szabó Zs. (TV: Duna)

Június 1. szombat

14 óra: Egri FC – Győri ETO FC, játékvezető: Szőts (TV: M1)

16 óra: Szombathelyi Haladás – Bp. Honvéd, játékvezető: Fábián M. (TV: Sport1)

16 óra: MTK – Debreceni VSC-TEVA, játékvezető: Szilasi (TV: Sport2)

18.30: Videoton FC – Pécsi MFC-Matias, játékvezető: Németh Á. (TV: Sport1)

Június 2. vasárnap

16.30: FGSZ Siófok – Újpest FC, játékvezető: Farkas Á. (TV: M1)

16.30: Diósgyőri VTK – Lombard Pápa Termál FC, játékvezető: Andó-Szabó (TV: Sport1)

A tabella

1. Győri ETO 61 pont (már bajnok)

2. Videoton 54 pont

3. Bp. Honvéd 51 pont

4. MTK 48 pont (14 győzelem)

5. Ferencváros 48 pont (13 győzelem)

6. Debrecen 46 pont

7. Sz. Haladás 43 pont

8. Kecskemét 41 pont

9. Újpest 38 pont

10. Diósgyőr 37 pont

11. Kaposvár 36 pont

12. MVM Paks 35 pont

13. Pécsi MFC 34 pont

14. Lombard Pápa 27 pont

15. FGSZ Siófok 25 pont

16. Egri FC 15 pont (kiesett)

Olvasói sztorik