NB I

Mire megy a címvédő?

Az elmúlt húsz évben csak a Debrecen és a Ferencváros tudta megvédeni bajnoki elsőségét.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Lassacskán gyakorlatban és elméletben is biztossá válik, hogy a Debrecen nem tudja megvédeni bajnoki címét az OTP Bank Ligában. A Loki hátránya 15 pont a listavezető Győrrel szemben, ráadásul a kisalföldiek egy meccsel kevesebbet játszottak, és a két együttes között még három másik trónbitorló is küzd az elsőségért, valamint a dobogós helyekért.

Kirajzolódni látszik tehát, hogy nem lesz bajnoki címvédés az idei szezonban, ennek apropóján pedig a Rangadó.hu megnézte, hogyan szerepeltek az elmúlt húsz év bajnokai a nagy sikert hozó szezont követően. Ki az, akinek sikerült a duplázás, netán a triplázás, és kik azok, akiket rögtön letaszítottak a dobogó felső fokáról?

Ferencváros

Majdnem 21 évvel ezelőtt a Ferencváros 24. bajnoki címét ünnepelhette. Az 1992-es siker után viszont csak a harmadik helyre ért fel, így elmaradt a címvédés. A következő elsőséget 1995-ben szerezték a zöld-fehérek, majd ezt követően – a legendás BL-szereplés szezonjában – ismét összejött a bajnoki arany. Az 1996–1997-es kiírásban viszont az MTK és az Újpest is a Fradi elé furakodott a tabellán. Ezután 2001-ben jött az újabb elsőség, viszont a rákövetkező évben a Zalaegerszeg meglepte a címvédőt, és csak egy ezüstérem jutott a Fradinak. Utoljára 2004-ben ünnepelhettek bajnokcsapatot az Üllői úton, hiszen ezután sem sikerült a címvédés, a DVSC mögött lett második az együttes. Összesen öt alkalommal vésték fel az FTC nevét a trófeára az elmúlt húsz évben, de a címvédés csak egyszer jött össze.

Honvéd

Tizenhárom élvonalbeli elsőség szerepel a csapat neve mellett, igaz a legutóbbinak majdnem húsz éve, 1993 nyarán örülhettek a drukkerek. A következő szezonban a Vác három ponttal bizonyult jobbnak (a kétpontos rendszerben), így csak ezüstérem jutott a címvédőnek.

Vác

Az előbb említett váci csapat virágkorát élte a kilencvenes évek elején, és 1994-ben ért a csúcsra. A folytatás viszont nem sikerült ilyen fényesre, az elmúlt húsz év bajnokai közül a legnagyobb csalódást keltő eredmény is a csapat nevéhez fűződik, hiszen a következő évben csak a 13. helyet sikerült kivívnia, osztályozón tartotta meg további élvonalbeli tagságát.

MTK

A kilencvenes évek közepén a Fradi dominanciája jellemezte a bajnokságot, ezt törte meg az MTK az 1996–1997-es szezonban. Ezt követően még három bajnoki címet ünnepelhettek a kék-fehérek, amivel összességében már 23 bajnoki aranynál járnak. A címvédés viszont egyszer sem sikerült ezen időszak alatt, hiszen az 1997-es aranyat egy ötödik hely, az 1999-es elsőséget egy ezüstérem, a 2003-as évadot egy hatodik hely, míg a 2008-as meglepetés-győzelmet egy hetedik pozíció követte.

Újpest

Két MTK-siker közé férkőzött be a Várhidi Péter irányította Újpest az 1997–1998-as bajnoki kiírásban. Az ősi rivális Ferencvárossal nagy csatát vívva bizonyultak jobbnak, viszont a következő évben már nem bírtak fővárosi ellenfeleikkel, így csak a harmadik helyen zárták a bajnokságot.

Dunaferr

Toronymagasan nyerte az 1999–2000-es kiírást a dunaújvárosi csapat. A rövidke fénykorát ekkor élő együttes az előző évben még az MTK-val bajnokságot nyerő, jelenleg a magyar válogatottat irányító Egervári Sándorral vágott neki a szezonnak, és 16 ponttal megelőzve a címvédőt megnyerte a bajnokságot. A Dunaferr ötéves fővárosi egyeduralmat adott át a múltnak, azonban a következő évben lecsúszott a dobogó felső fokáról, és a második helyen végzett a Fradi mögött.

Zalaegerszeg

Ki ne emlékezne a Manchester Unitedet is legyőző zalai csapatra?! Első és máig egyetlen bajnoki elsőségét szerezte a klub a 2001–2002-es szezonban, megelőzve a címvédő Ferencvárost. A folytatás nem sikerült túl fényesre: hiába utasította ismét maga mögé ellenfeleit a szezon második felében, mivel csak az alsóházi rájátszásra kvalifikálta magát a gyengébb szezont futó ZTE, ezért összesítésben a hetedik helyen zárta a bajnokságot.

Debrecen

A ZTE sikerét követően két évig ismét a fővárosban cserélt gazdát a bajnoki serleg, amit az elmúlt évek sikercsapata, a Debrecen tört meg 2005-ben. Az elmúlt nyolc idényben hat alkalommal került a bajnoki trófea a piros-fehérek vitrinjébe. Az első bajnoki címet a már említett 2004–2005-ös bajnoki év végén ünnepelte a csapat, és hamar jött a második, valamint a harmadik is, hiszen kétszer is sikerült a címvédés. A 2007–2008-as szezonban egy második hely következett, azonban 2009-ben és 2010-ben duplázott a csapat. Ezúttal viszont nem jött össze a harmadik, hiszen a 2010–2011-es idényt csak az ötödik helyen zárták. Az egy év kihagyást egy újabb bajnoki cím követte, azonban a mostani szezonban ismét gyengébb teljesítményt nyújtanak a hajdúságiak, így jelenleg, csakúgy mint két éve, az ötödik helyen állnak. Összességében eddig három címvédés írható a Loki neve mellé, amivel az elmúlt húsz év legbiztosabb bajnokának mondhatja magát.

Videoton

Egyetlen bajnoki címét a 2010–2011-es szezonban nyerte Mezey György irányításával, megtörve egy év erejéig a Debrecen egyeduralmát. A címvédés viszont nekik sem sikerült, hiszen bár a vezetőség mindent megtett a csapat további erősítése érdekében, a nagy rivális DVSC jobbnak bizonyult a következő évadban, így csak ezüstérem került a szezon előtt talán kissé felelőtlenül edzőt cserélő fehérváriak nyakába.

Olvasói sztorik