NB I

Utolsókból nem lettek elsők – eddig

Az utóbbi tíz évben példátlan, amit a Győri ETO végrehajt: pocsék kezdés után ragyogó menetelés.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Sokan, sőt szinte mindenki elkönyvelte már a győriek végső elsőségét az OTP Bank Ligában. Pintér Attila vezetőedző, illetve a játékosok természetesen addig nem ünnepelnek, sőt nem is mondják ki, hogy igen, megvan, ameddig mindez matematikailag biztossá nem válik, de legyünk őszinték: bár kilenc meccs még vár az ETO-ra, az aranyérmet már csak elbukni tudná. Így vélekedik a Rangadó.hu állandó szakértői közül a klub legendája, Hajszán Gyula, de a legnagyobb riválisnak tartott Videoton egykori kiváló csatára, Tiber László is.

A bajnoki hajrához közeledve egyre többször szóba kerül, hogy a kisalföldiek ebben a szezonban eddig csak egyszer kaptak ki, azóta veretlenül menetelnek. Tavaly nyáron, rögtön a legelső fordulóban jött a pofon: 4-1-es zakó Debrecenben! Ez pedig azt jelentette, hogy a tabella utolsó helyéről folytathatta a bajnokságot a Győr, amely a harmadik körben elkezdte a felzárkózást, a nyolcadikban pedig az élre állt, és több mint fél éve mondhatja magát éllovasnak.

A Rangadó.hu legújabb összeállításában arra kerestük a választ, hogy az elmúlt tíz esztendőben előfordult-e, hogy utolsókból lettek az elsők?! Megfordítva a kérdést: rajtolt-e olyan rosszul a későbbi bajnokcsapat, ahogy tavaly nyáron a Győr?

2011–2012

Haladjunk visszafelé az időben. Az előző szezonban a Debrecen veretlenül lett bajnok, tehát nem kezdhette olyan rosszul a sorozatot, hogy az utolsó helyről kelljen felkapaszkodnia. Olyannyira nem, hogy a Vasas elleni 5-2-es sikerrel rögtön az élre ugrottak a hajdúságiak!

2010–2011

A Mezey György-féle Videoton futott be az első helyre, méghozzá egy siófoki döntetlennel. Ha a győzelem nem is jött össze a fehérváriaknak a nyitányon, de a pontszerzés igen, így a középmezőnyből várhatták a folytatást.

2009–2010

A DVSC lett a bajnok, de az első forduló után nem biztos, hogy mindenki ezt jósolta volna, hiszen a címvédő Loki 1-0-ra kikapott a később utolsó helyen záró és kieső Diósgyőr otthonában! Mivel a másik búcsúzó, a Nyíregyháza még jobban rajtolt, 5-1-re megverte a Vasast, így a debrecenieknek nem a legutolsó helyről kellett felkapaszkodniuk a bajnoki aranyig.

2008–2009

Ismét a Debrecen ünnepelhetett a végén, de ezúttal már az elején is, hiszen 2-1-re legyőzte a Zalaegerszeget.

2007–2008

Az MTK legutóbbi bajnoki címe fűződik ehhez a szezonhoz. Garami József együttese 2-0-ra nyert az FC Fehérvár ellen az idénynyitón, és meg sem állt az elsőségig.

2006–2007

Ez volt zsinórban a harmadik DVSC-arany, és az első fordulóban aratott 2-1-es győzelem most is jó kabalának bizonyult: ezúttal a Pécs távozott vesztesen Debrecenből.

2005–2006

Ugyancsak debreceni sikerrel ért véget a bajnokság, amelyhez a Zalaegerszeg 2-1-es legyőzése adta meg az alaphangot.

2004–2005

A Loki első bajnoki címét ünnepelhette az idény végén, amelyet egy bravúros sikerrel, a Bp. Honvéd otthonában aratott 2-1-es győzelemmel alapozott meg.

2003–2004

Ekkorra datálódik a Ferencváros utolsó bajnoki elsősége. Kezdésként 1-1-es döntetlent játszottak a zöldek a Siófok otthonában. Eseménydús meccs volt: Lipcsei büntetőt hibázott, Rósa Dénes viszont az első gólját szerezte Fradi-mezben. Mivel zártkapus meccs volt, a lefújás után a vendégjátékosok kimentek az utcára a szurkolókhoz, megköszönni a bíztatást, amelyet a mérkőzés jelentős részében a stadionon belül is lehetett hallani. „A lovasrendőrök szóltak, hogy a játékosok ne menjenek a lovak mögé, mert az állatok hátrarúgnak, ha mögöttük állnak. A mieink ezért megkerülték a lovakat és egészen a kordonhoz mentek, ahol eddig tisztázatlan okból kisebb lökdösődés alakult ki a rendőrök és a szurkolók között, de gyorsan helyreállt a rend és a szurkolók, illetve a játékosok kölcsönösen megtapsolták egymást” – írja az ftc.hu korabeli tudósítása.

2002–2003

Az MTK ünnepelhetett az idény végén, és az elején is, hiszen a Hungária körúton Czvitkovics Péter, Ferenczi István és Illés Béla góljaira csak Hamar István tudott válaszolni, úgyhogy a hazaiak 3-1-es sikerrel indítottak a Videoton ellen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik