NB I

Másodpercekre lebontott huhogás

A fegyelmi bizottság alaposan kielemezhette a Haladás–Fradi meccs videóját! Minkét klubnak fizetnie kell.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az MLSZ fegyelmi bizottsága április 9-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

OTP Bank Liga

A Haladás–Ferencváros mérkőzésen történt rendezési hiányosságok és a hazai szurkolók gyűlöletkeltő, rasszista megnyilvánulásai miatt a Haladást 400 ezer forint, az FTC-t, mint visszaesőt, szurkolóinak gyűlöletkeltő, rasszista megnyilvánulásai miatt 400 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezik. Az indokolásból – egyebek mellett – kiderül, a Haladás rendezési hiányosságokat követett el: például nem őrizték megfelelően az öltözőfolyosót; a mérkőzés alatt és elvonuláskor is pirotechnikai eszközöket alkalmaztak egyes szurkolók. Ennél is súlyosabb a közönség által elkövetettek megítélése: a mérkőzés közben, a 62. percében kb. 10-20 fő hat másodpercig, a 64. percben szurkolók egy kisebb csoportja nem jól hallhatóan kb. három másodpercig, a 67. percben két másodpercig, a 91. percben kb. 22 másodpercig jól hallhatóan huhogott – írja az MLSZ honlapja.

A Haladást érintő büntetés kapcsán az MLSZ hangsúlyozza, az ellenőri jelentés alapján a tömeges, hosszan tartó sportszerűtlenség a mérkőzés lefújásakor következett be, ezért jár a pénzbüntetés a Haladásnak, a klubok objektív felelőssége alapján. Amennyiben ez a fajta intenzív, hosszú huhogás a mérkőzés közben valósult volna meg, akkor a játékvezetőnek – a bevezetett háromlépcsős rendelkezés alapján – meg kellett volna szakítania a találkozót.

Enyhítő körülmény, hogy a Fegyelmi Bizottság vizsgálata alapján, a Haladás rendezői intézkedésének köszönhetően, a kamerafelvételek alapján a klub sikeresen azonosította és a rendőrségnek átadta a mérkőzés alatt tiltott pirotechnikai eszközt használó nézőt.

Ami a Ferencváros büntetését illeti, az indokolás kitér arra, hogy a visszaesőnek számító budapesti klub szurkolói a mérkőzés kezdete előtt hat alkalommal nagyon jól hallhatóan, illetve a mérkőzés közben is több alkalommal szidták elfogadhatatlan, rasszista jelzőkkel az ellenfelet. Szintén rögzíti a jelentés, hogy a vendég szektorból műanyag poharak kerültek a játéktérre.

A Diósgyőr–Videoton mérkőzésen a hazai szurkolók gyűlöletkeltő, rasszista megnyilvánulásai miatt a Diósgyőrt, mint visszaesőt, 400 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezi. A DVTK is elsősorban szurkolói miatt kapta a pénzbüntetést, hiszen a fegyelmi indokolás alapján a szurkolók nagyobb csoportja az 52. és az 58. percben öt alkalommal rasszista, „cigányok” kántálást hallatott. Súlyosbító körülmény, hogy csak egyszer, az 58. percben lépett fel a rendbontókkal szemben a szervező hazai klub – az MLSZ fegyelmi gyakorlata alapján az a klub, amely fellép a sportszerűtlen személyekkel szemben, enyhébb ítéletre számíthat.

Tárgyalás megtartása után a Ferencváros–Újpest mérkőzéssel kapcsolatos határozatának az Újpestre vonatkozó részét megváltoztatta, és a korábbi határozatában kiszabott pénzbüntetést 700 ezer forintra mérsékelte.

A Magyar Labdarúgó Szövetség a nézőszám növelése érdekében eltökélt abban, hogy a lelátókon olyan hangulat uralkodjon, hogy egy kisgyermek éppen úgy élvezhesse a labdarúgás szépségeit, mint a legvehemensebb szurkoló. Az MLSZ a klubok együttműködését is várja annak érdekében, hogy visszaszoríthatók legyenek a sportszerűtlen lelátói megnyilvánulások, egyben bízik abban, hogy ezt a célját a közeljövőben nem fegyelmi büntetéseken keresztül éri el – írja a szövetség honlapja.

Nagy Zoltán (DVSC) 1, Akassou (PMFC) 1, Marek Strestik (Győr) 1, Balogh Béla (PMFC) 2 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

NB II

Feik Róbert (Csákvár) 1, Fenyvesi Olivér (Kozármisleny) 2, Városi Viktor (Kozármisleny) 2, Végh Ariel (Orosháza) 1, Szabó Ádám (Kazincbarcika) 4, Pollák Zoltán (Újpest) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Tárgyalás megtartása után Bogdány Csaba (Mezőkövesd), korábbi 3 mérkőzésre szóló eltiltását 2 mérkőzésre szóló eltiltásra mérsékelték.

Szép Tamás edző (Ajka) írásbeli megrovásban részesült, Kocsis János rendező (Orosháza) az NB II-es bajnoki mérkőzésen történő részvételtől 2013. április 9-től kezdődően egy hónapra szóló eltiltást kapott.

Az elmaradt Dunakanyar-Vác – DVSC-DEAC mérkőzés 3 pontját 3-0-s gólkülönbséggel a DVSC javára igazolja. Egyúttal a Vácot, mivel három bajnoki mérkőzésére nem állt ki, az NB II-es bajnokságból kizárták.

Teremlabdarúgás

Egle László (Haladás) 1, Juhász Imre (Újszeged) 1, Finta Péter (Veszprém), mint visszaeső 2, Komáromi Péter (MAFC) 2 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik