NB I

Folyamatos rendőri vegzálások Fehérváron

Nyílt levél Székesfehérvár polgármesteréhez és a Videoton FC vezetőihez.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Red Blue Devils, a Videoton ultráinak csoportja nyílt levélben kér segítséget a folyamatos rendőri vegzálások, a szurkolók ellehetetlenítésének a megállításához.

Március 29-én volt a Videoton FC csapatának első hazai bajnoki mérkőzése a 2013-as tavaszi idény során. A szurkolók hatalmas várakozásokkal készültek erre a találkozóra, hiszen hihetetlen elánnal kezdte ezt a tavaszt a gárda, és reméltük, hogy a futball ünnepe lesz ez a mérkőzés is!

A pályán az volt, a lelátón sajnos nem.

A mérkőzésre igyekvő kb. 30 szurkolót a Csíkvári úton rendőri intézkedés alá vonták, ugyanis a közúti autóforgalomtól lezárt részen vonultak és énekelgettek. Itt többféle indok is elhangzott a hivatalos szerv részéről, többek közt az „előre be nem jelentett vonulás”, ami természetesen nem állja meg a helyét, hiszen jogilag nem igazolható. Így a helyszínen lévő fiatalok többsége ellen szabálysértési eljárásokat indítottak, mivel nem a járdán vonultak. Itt jegyeznénk meg, hogy a Sóstói Stadion története során ugyanitt vonult több tízezer, százezer ember is.

Egy fiatallal a rendőrök hirtelen elkezdtek kiabálni, és a földre teperték, miszerint „ellenállt a rendőri intézkedésnek”. Megbilincselték és elvitték, ellene is eljárást indítanak ezzel a mondvacsinált ürüggyel. Megjegyzendő, hogy ez a fiatal egyébként a felsőoktatásban tanul, és ha a decemberi vonulásokon éppen hidat foglalt volna el, akkor nem indult volna ellene eljárás. Az ő bűne annyi, hogy labdarúgó-szurkoló. Az eljárás során a rendőrség emberei minősíthetetlen, trágár szavakkal inzultálták a fiatalokat.

Mindezen események után csoportunk, az RBD úgy döntött, hogy nem szurkol tovább a mérkőzésen, és fejjel lefelé rakja ki drapériáit, hogy jelezzük a problémát.

Értetlenül állunk az események előtt, hisz egy Siófok elleni bajnoki nem tartozik az ún. „balhés” meccsek közé, és mégis kiprovokáltak a rendőrök egy ilyen eseménysort.

Természetesen tudjuk, hogy eljárásuk „szakszerű és jogszerű” volt, hiszen hivatalosan ezt az álláspontot kell képviselniük, kommunikálniuk a közvélemény felé. Ám ez az eset egy hosszabb folyamat része volt, hisz hosszú éveken keresztül nem volt a rendőrség és a Videoton szurkolói, ultrái között konfliktus Székesfehérváron. Egészen a tavaly nyári pozsonyi, Slovan ellen játszott mérkőzésig, amikor is a rendőrség emberei a továbbjutást ünneplő szurkolókat rángatták és lökdösték a stadionban.

Az ősz folyamán szinte valamennyi Videoton-mérkőzés előtt a Készenléti Rendőrség emberei próbálták terrorizálni csapatunk szurkolóit, nem egyszer fújtak a (kis) Budai úton paprikasprayt a szurkolókra. A belvárosban gyakorta gumibotoztak szurkolókat, majd pedig a kollektív bűnösség elve alapján kezeltek mindenkit. A minősíthetetlen hangnemben való kommunikálásuk pedig mellőz mindent, amit hivatalos eljárásban tennie kellene a rendőrségnek.

Az RBD vezetői többször is egyeztettek a Videoton FC vezetőivel és jelezték ezeket a problémákat, és a rendőrség képviselőjével is történt megbeszélés, ám úgy érezzük, hogy a rendőrség Janus-arcú magatartása már az EL-meccsek alkalmával is érezhető volt, ám a tegnapi nap az utolsó csepp volt a pohárban.

Ne hagyjuk, hogy egy felelőtlen kisebbség elrontsa a többség szórakozását! Ne hagyjuk, hogy a Kádár-rendszert felidéző módon viselkedő rendőrök tönkretegyék a fehérvári szurkolótábor, a csapat sikeres felemelkedését!

Kérjük Cser-Palkovics Andrást, Székesfehérvár MJV Polgármesterét és a Videoton FC vezetőit, hogy kezdjenek tárgyalásokat a rendőrség vezetőivel a helyzet normalizálásának az érdekében, hogy visszaállhasson a korábbi évek nyugalma!

Csoportunknak mivel más eszköze nincs az ügy előremozdításának érdekében ezzel a nyílt levéllel hívja fel a figyelmet ezekre a folyamatokra, és a hazai mérkőzéseken mindaddig beszüntetjük a szurkolást, amíg az indokolatlan rendőri vegzálások meg nem szűnnek!

Ezúton kérjük a Csapat, szurkolótársaink, a Vidi-család megértését, és támogatását! Hisz hogyan tudnánk önfeledten a csapatnak szurkolni, ha hétről-hétre a saját városunkban érik tagjainkat ilyen támadások, csak azért, mert egy ultracsoport tagjai, a Vidi szurkolói vagyunk?

2013.04.01.

Red Blue Devils 1992, Videoton Ultras

Olvasói sztorik