„Aki tudja, csinálja. Aki nem tudja, tanítja.” – George Bernard Shaw
Jó játékosból nem feltétlenül lesz jó edző, és a jó edző sem okvetlenül volt jó játékos. Josep Guardiola és Johan Cruyff mindkét fronton nagyot alkotott, de például José Mourinho vagy Arséne Wenger nem dicsekedhet valami fényes játékos-karrierrel. És ott van a másik oldal: Maradona vagy Lothar Mätthaus a világ legjobbjai voltak a pályán, de az oldalvonal mellett egyelőre nem alkottak maradandót.
Elég a külföldi példákból, hiszen a Rangadó.hu legújabb összeállításának éppen az a lényege, hogy körülnéztünk idehaza, és szubjektivitásunk diszkrét bájával sorrendbe állítottuk az élvonalbeli edzői kar 16 tagját! Lehetetlen hajszálpontosan összehasonlítani egy negyvenes külföldi és egy hetvenes magyar szakembert, de ezúttal nem is volt célunk patikamérleggel dolgozni…
Listánkat hátulról, tehát a legszerényebb játékos-karrierrel kezdjük, de még mielőtt belefognánk, a sértődékenyebb edzők kedvéért szeretnénk leszögezni, hogy ez az összevetés csak egy játék, és kizárólag arról akar szólni, hogy ki mit ért el a zöld gyepen. Hogy a vonal túloldalán ki mire képes, az majd egy másik elemzés témája lesz…
Versenyen kívül: Eger
Simon Antal volt az újonc hevesiek edzője, és talán papíron még mindig ő az, pedig már menesztették. Időközben a kertek alatt megérkezett Mészáros Ferenc, de hivatalosan még mindig nem vehette át a csapatot, ezért mostanság Tóth Dénes irányít. Ki érti ezt?!
16. helyezett: Horváth Károly, Siófok (60 éves)
A siófoki ifjúsági csapatban futballozott, de már huszonévesen abbahagyta a játékot. Az 1980-as első felében, amikor a Bányász feljutott az NB I-be, illetve megnyerte a Magyar Kupát, már edzőként dolgozott.
15. helyezett: José Gomes, Videoton (portugál, 42 éves)
Az elmúlt időszakban két portugál edző is hasonló karriert befutva jutott el a szakma legjobbjai közé. José Mourinho és André Villas-Boas pályafutásában közös, hogy játékosként nem vitték sokra, majd asszisztensként dolgozva gyűjtöttek tapasztalatot, hogy aztán vezetőedzőként sikeresek legyenek. Lehet, hogy a Videotonnál is ezt a pályaívet tartották követendőnek, amikor José Gomest választották – írja az origo.hu.
José Manuel Martins Teixeira Gomes a Portugália északi részén fekvő Matosinhosban született, és játékosként a Valadares FC nevű amatőrcsapatig jutott, amely az elsősorban turisták által látogatott Vila Nova de Gaia település klubja. Már nagyon fiatalon érdeklődött az edzősködés iránt, 22 évesen a játék mellett már a klub U15-csapatának trénere volt.
„Gyerekkoromban a helyi amatőr csapatban játszottam, és elég gyorsan rájöttem, hogy a labdarúgás, a sport sokkal mélyebben érdekel annál, mint hogy csak jól érezzem magam a srácokkal együtt szaladgálva a pályán. A tudományos része vonzott, a fizikai felkészítés, a taktika, a szervezés, az irányítás. Eldöntöttem, hogy testnevelés szakra fogok járni az egyetemen, és közben máris elkezdtem gyerekekkel foglalkozni” – mesélte az edző a Videoton honlapján.
Egy biztos: bő két hónappal ezelőtt a Videoton portugál edzője toronymagasan a lista élén végzett volna, hiszen Paulo Sousa kétszer is megnyerte a Bajnokok Ligáját…
14. helyezett: Artner Tamás, Haladás (42 éves)
Viszonylag korán, már főiskolás korában Ausztriába szerződött, a Großwarasdorf nevű csapathoz. Idehaza előtte Bükön játszott az NB III-ban.
Ki gondolta volna, hogy ilyen játékosmúlttal is meg lehet előzni két kollégát a listánkon?!
13. helyezett: Garami József, MTK (73 éves)
Jegyzett játékos volt, de kiemelkedő pályafutással nem büszkélkedhet, csak Baranya megyei csapatokban játszott. 1953-ban kezdte a futballt a Pécsi Dózsa csapatában. Tíz évig játszott a klubban, 1964-ben rövid ideig a Pécsi VSK, a következő évben pedig a Komlói Bányász játékosa volt. 1966-ban tért vissza a PVSK-hoz, és egy esztendővel később ott fejezte be pályafutását. Mindeközben elvégezte a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-orosz-testnevelés szakát.
12. helyezett: Kondás Elemér, Debrecen (49 éves)
Klubjai: Szirmabesenyő, Borsodi Bányász, Honvéd Papp SE, Diósgyőr, Kazincbarcika, Debreceni VSC, Hajdúszoboszló
Játékosként 1993-ban szerződött a Garamvölgyi Lajos által irányított DVSC-hez, és ott volt az 1995-ben bronzérmet nyerő együttesben. A másodosztályban a Hajdúszoboszlóval elért második helyezésre lehet büszke, illetve arra, hogy tagja volt annak a kazincbarcikai csapatnak, amellyel szemben a Bp. Honvéd csak nagyon erős bírói segédlettel tudta megőrizni első osztályú tagságát az osztályozón. Az élvonalban, védőként 25 mérkőzésen kapott lehetőséget és négy gólt lőtt. A másodosztályban 26 meccsen egyszer volt eredményes.
Pályafutása befejeztével Debrecenben telepedett le, itt járta végig az edzői ranglétrát.
11. helyezett: Prukner László, Kaposvár (52 éves)
Klubjai: Dunaújvárosi Kohász, PEAC, SZEOL AK, Kaposvári Rákóczi, SK Altheim (osztrák), Somogysárd TSz SK, Kaposvári Gazdász SE, Kaposmérő, Felsőmocsolád.
Pályafutását szülővárosában, Dunaújvárosban kezdte. 18 évesen került a felnőtt keretbe, és három esztendőn keresztül az első osztályban játszhatott. Előbb Pécsre, majd ismét az NB I-be, Szegedre igazolt. 1984-ben került Kaposvárra, az akkori NB III-as Rákóczi játékosa lett. A somogyi megyeszékhelyen gyökeret eresztett, aktív részese volt a nagy menetelésnek, és 1987-ben már élvonalbeli játékosként viselte a klub mezét. Az NB I-ben összesen 30 mérkőzésen szerepelt és két gólt szerzett. Hamarosan Ausztriába igazolt, ahol már edzette a klub juniorjait. 1991 és 1994 között ismét a Rákócziban, majd alsóbb osztályú somogyi csapatoknál futballozott.
Nagyjából itt kezd éléssé válni a verseny…
10. helyezett: Ricardo Moniz, Ferencváros (holland, 48 éves)
Védőként 1981 és 1993 között megfordult az FC Eindhoven, a HFC Haarlem, a Waalwijk, az FC Eeklo, valamint a Helmond Sport csapataiban, de 29 éves korában úgy döntött, hogy felhagy profi pályafutásával, és a VV Nuenen csapatánál állt munkába edzőként.
9. helyezett: Tomiszlav Szivics, Paks (vajdasági, 46 éves)
Klubjai: Crvena Zvezda, Spartak Subotica, AIK Backa Topola (jugoszlávok), US Forbach (francia), Sartid Smederevo (jugoszláv), Kecskeméti TE, HK Kópavogur (izlandi), VB Vágur, B36 Tórshavn, KÍ Klaksvík (feröeriek)
Már játékosként is megfordult Kecskeméten, később az izlandi bajnokságba, majd a Feröer-szigetekre került.
„Elég sok balszerencse kísérte a pályafutásomat. Amikor Franciaországban, a harmadosztályú Forbachban játszottam, és tíz meccsen nyolc gólt rúgtam, a Lyon elhívott próbajátékra. Az elnök kikötötte, ha elmegyek, nincs visszaút – mesélte Szivics a 24.hu oldalon. – Elmentem, és az első edzésen „szétszedtem” a lyoniakat, nem bírtak velem. Egyébként Raymond Domenech volt a csapat edzője. A második gyakorláson aztán jött a baj, engem rúgtak szét, a combizmomon ma is látszik egy lyuk. Megsérültem és az utcán találtam magam. Hazamentem Szerbiába, akkor kezdődött a háború, így kifelé nem lehetett könnyen menni. Pokoli időszak volt. Alacsonyabb osztályokban játszottam, majd Kecskemétre kerültem, hogy aztán újra haza, majd Izlandra.”
8. helyezett: Pintér Attila, Győr (46 éves)
Klubjai: Salgótarján, Balassagyarmat, Ferencváros, Beerschot (belga), BVSC, Dunaszerdahely (szlovák), Budafok, Győri ETO, Baja, Vasas, Diósgyőr.
A meglehetősen darabos, salgótarjáni születésű középhátvédre manapság már leginkább Verebes József egyik kedvenceként emlékeznek, pedig egyáltalán nem számított rossz játékosnak! 1986-1991 között húsz alkalommal szerepelt a válogatottban és három gólt szerzett. Az utánpótlás-válogatott tagjaként 1984-ben Európa-bajnoksági arany-, 1986-ban bronzérmet nyert.
A Ferencvárossal nem jött össze a bajnoki cím, de egy bronz és két ezüst igen. Légiós-karrierje volt sikeredett túlságosan komolyra, 1990-ben Belgiumba szerződött, de még abban az évben visszatért az FTC-hez, később pedig megfordult Dunaszerdahelyen. A magyar élvonalban összesen 224 mérkőzésen szerepelt és húsz gólt szerzett.
Most jönnek a legütősebb nevek, hiszen Pinyő az ifjúsági Európa-bajnoki aranyéremmel nem fért be a legjobb hétbe…
7. helyezett: Zsivóczky Gyula, Pápa (46 éves)
Klubjai: Ferencváros, Váci Izzó MTE, Újpesti TE, MTK, Hapoel Beer Seva (izraeli), Videoton FC, Lombard FC Tatabánya, Celldömölki VSE, Tápiószecső FC, Jászapáti, Aszód FC, Taksony.
Nem volt még 17 éves, amikor Novák Dezső vezetőedző jóvoltából a felnőtt kerethez került, egy évvel később Vincze Géza pedig már az NB I-ben is pályára küldte a Fradi saját nevelésű játékosát. 1988 nyarán már a Vác csatáraként szerezte meg első gólját az élvonalban, majd a Ferencváros ellen is betalált. Három újpesti szezon következett, és rögtön az első bajnoki aranyéremmel zárult. 1992-től hat idényen át az MTK-ban játszott, tagja volt az NB I-ből kieső, a visszajutó, majd az első osztályú bajnokságot megnyerő együttesnek is.
Közel 300 meccsen szerepelt az NB I-ben, és 39 gólt szerzett. Tagja volt az 1984-es ifjúsági Európa-bajnoki aranyérmes magyar válogatottnak. Kétszeres bajnok, a Magyar Kupában arany- és ezüstérmes.
6. helyezett: Lőrincz Emil, Pécs (47 éves)
Az egykori 37-szeres válogatott védő a klubhűség mintaképe lehetnek, hiszen profi játékos-pályafutása során mindössze két csapatban szerepelt: 1984 és 1999 között az MTK-ban, egy megszakítással, hiszen a kilencvenes évek elején, öt esztendeig a belga RWD Molenbeek együttesét erősítette. 194 NB I-es meccsen 17 gólt lőtt, a belga élvonalban 106 mérkőzésen 15 alkalommal volt eredményes, a válogatottban pedig háromszor. A hazai bajnokságot háromszor, a Magyar Kupát egyszer nyerte meg.
Parádésan kezdődött a karrierje a magyar válogatottban: mindössze ötödik alkalommal húzta magára a címeres mezt, amikor a Spanyolország elleni 4-2-es győzelmünkből két góllal vette ki a részét. Előtte Cipruson is betalált már az első percben, így öt meccsen három gólnál járt a nemzeti csapatban, középhátvédként, hogy aztán hét évvel később a jugoszlávok elleni 1-7-tel búcsúzzon…
5. helyezett: Marco Rossi, Honvéd (olasz, 48 éves)
Középső középpályásként gazdag pályafutást tudhat maga mögött. 1982 és 2000 között megfordult az FC Torino, a Puteolana, az US Catanzaro, a Brescia, a Sampdoria, a brazíliai América FC, a német Eintracht Frankfurt, a Piacenza, a CPR Ospitaletto és az AC Feralpi Saló együttesében is. Mint a felsorolásból is kiderül, az olasz élvonalban is pályára lépett.
4. helyezett: Márton Gábor, Pécs (46 éves)
Mivel a PMFC esetében nem tudjuk eldönteni, hogy ki a vezetőedző (persze, még mindig könnyebb a helyzetünk, mint néhány bekezdéssel lejjebb, az Egerrel kapcsolatban), ezért röviden bemutatjuk mindkét trénert, bár egyikük sem ismeretlen a futballpályák környékén. Sőt!
Klubjai: PVSK, PMSC, RC Genk (belga), Kispest-Honvéd FC, AS Cannes (francia), Hapoel Kfar Saba, Hapoel Petah Tikva, Hapoel Tel Aviv, Hapoel Ironi Rishon LeZion (izraeliek), SV Güssing (osztrák), Barcs.
A Honvéddal 1993-ban bajnok, korábban a Péccsel ezüstérmes lett, és a Magyar Kupából is van egy arany-, illetve egy ezüstérme, Izraelből pedig egy kupagyőzelme. A középpályás a válogatottban 1990 és 1995 között 21 alkalommal szerepelt és egy gólt szerzett. Az utánpótlás-válogatottban is többször pályára lépett.
„Az egész pályafutásomat összegezve azt mondhatom, hogy a tudásomhoz mérten minden idők egyik legrosszabbul menedzselt játékosa voltam Magyarországon. Hangsúlyoznám, hogy Magyarországon, hiszen külföldön sokkal több segítséget kaptam bárkitől, mint itthon” – mondta egy 2010-es interjúban.
3. helyezett: Horváth Ferenc, Kecskemét (39 éves)
Klubjai: Videoton, Ferencváros, K.R.C. Genk (belga), Energie Cottbus (német), Maccabi Tel-Aviv (izraeli), Újpest FC, UD Almería (spanyol), GD Estoril-Praia (portugál), Livingston FC (skót), Diósgyőr, Paks, Lombard Pápa, SC Ostbahn XI, SV Markt St. Martin (osztrákok), Biatorbágy.
A magyar bajnokságon kívül hét különböző ország csapataiban fordult meg, ez alighanem egyedülálló, abszolút csúcs! Mindehhez eredményesség is társult, hiszen Belgiumban bajnok, kupagyőztes és Szuperkupa-győztes, Izraelben kupagyőztes, Portugáliában a másodosztály bajnoka, idehaza pedig Magyar Kupa-győztes és Ligakupa-győztes volt.
A magyar válogatottban csatárként 32 meccsen 11 gólt lőtt, legemlékezetesebb mérkőzését az olaszok ellen játszotta (2-2), amikor mindkét magyar gólt ő szerezte. Érdekesség, hogy három évvel ezelőtt még játszott a Biatorbágy NB III-as együttesében, a Dunakeszi teremlabdarúgó-csapatában pedig a mai napig is aktív.
2. helyezett: Joseph Daerden, Újpest (belga, 58 éves)
Középpályásként megfordult a KSK Tongeren, Standard Liége, a Beerschot, a Germinal Ekeren és a holland a Roda JC csapataiban is. Ötszörös belga válogatott, ott volt a keretben az 1982-es világbajnokság előtt is, de sérülés miatt végül nem utazhatott. 1981-ben Belga Kupát és Belga Szuperkupát nyert a Standarddal, 1982-ben pedig bajnoki címet. KEK-ezüstérmes.
Az újpesti eseményeket elnézve nem elképzelhetetlen, hogy kedden az ő neve már nem lesz aktuális ebben a listában, de hétfő este még ő volt a csapat vezetőedzője…
1. helyezett: Szentes Lázár, Diósgyőr (57 éves)
Klubjai játékosként: Bonyhádi Pannónia, Szekszárdi Dózsa, Zalaegerszegi TE, Rába ETO, Vitoria Setubal (portugál), FC Louletano (portugál), Quarteirense (portugál)
A bonyhádi születésű csatár 1976-ban mutatkozott be az első osztályban, a ZTE színeiben. Öt idényt töltött Zalaegerszegen, majd Győrbe került. A Rába ETO-val kétszer nyert bajnokságot, emellett kétszeres ezüst- és egyszeres bronzérmes, MNK-második. 242 élvonalbeli meccsen 107 gólt lőtt. A nyolcvanas évek végén, karrierje befejezéseként Portugáliában töltött három szezont. A magyar válogatottban hat alkalommal szerepelt és három gólt szerzett. Az 1982-es spanyolországi világbajnokságon szereplő csapat tagja. A Salvador elleni tíz gól egyike az ő nevéhez fűződik.
A nyolcvanas években sokszor zúgta a győri szurkolók kórusa: Szentes Lázár, te vagy a császár!
Nem kizárt, hogy a dobogósok kilétét és sorrendjét illetően kritikai észrevételeket kapunk, de állunk elébe! A magunk részéről az döntött Szentes mellett, hogy világbajnokságon is pályára lépett, sőt gólt is szerzett!
