NB I

Sárdagasztás vár a csapatokra

Bár nehéz dolguk lesz a szombathelyieknek, Rózsa Dániel bízik a Siófok elleni győzelemben.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

Péntek délután rajtolt az OTP Bank Liga tavaszi szezonja. A hét közepére kiderült, minden pálya alkalmas a játékra, így teljes fordulót rendeznek az élvonalban március első hétvégéjén. Még Szombathelyen is pályára lépnek a csapatok, ahol sokáig kérdéses volt, vajon megrendezik-e a szombati, Siófok elleni találkozót, hiszen a pályát alig egy hete még több centiméteres hóréteg borította.

Rózsa Dánieltől, a Haladás kapusától a Rangadó.hu megtudta, hogy bár a pálya valóban alkalmas a játékra, nem lesz könnyű dolguk a csapatoknak a mély talajon. A felkészülési időszakkal kapcsolatban a hálóőr elmondta, jól sikerült a csapat téli alapozása, így minden esély megvan arra, hogy ismét egy nagyon jó tavaszt produkáljanak a szombathelyiek.

– Bizakodó vagyok, hiszen a felkészülési időszakra tervezett munkát el tudtuk végezni – mesélte a Rangadónak Rózsa Dániel. – A tavasz az elmúlt években rendre jobban sikerült, mint az őszi szereplésünk, bízom benne, hogy ez most is így lesz.

– Hallhattuk, hogy nincs jó állapotban a Rohonci úti gyepszőnyeg. Egyértelmű esélyesként milyen meccset vár így a Siófok ellen?
– Nehéz találkozóra számítok, egyáltalán nem lesz könnyű a Siófok elleni meccs. A héten még nem edzettünk füvön, a centerpálya állapota pedig nem túl jó, sőt mondhatjuk, hogy inkább rossz. Mély a talaj, így inkább a fizikum fog dominálni a szombati összecsapáson, valamint sokat érhetnek az állított szituációk utáni helyzetek, a pontrúgásokból lehet majd leginkább veszélyes helyzeteket teremteni. Ez nekünk nem kedvez, hiszen minket a technikásabb, sokpasszos játék jellemez. Azonban mindenképpen győzelmet várok a csapattól.

– Kapus-szemszögből sem jobb a helyzet, ha jól sejtem…
– A mély talaj a kapusoktól is másfajta hozzáállást követel, figyelnem kell a kitámasztásoknál. De nem tartok ettől különösebben, védtem már hasonló körülmények között, van tapasztalatom ezen a téren.

A legbiztosabb pont

Rózsa Dániel statisztikája több mint figyelemre méltó: mióta ismét az élvonalban szerepel a Haladás, csupán három meccset mulasztott. Három idényen keresztül folyamatosan az ő nevével kezdődött a szombathelyiek összeállítása, ami összesen kilencven meccset jelent. Az előző idény utolsó három találkozóját Artner Tamás vezetőedző „odaadta” a fiataloknak, de a mostani bajnokságban továbbra is alapember a 28 éves játékos. Egy összesen nem kevesebb, mint 134 NB I-es mérkőzés négy és fél év alatt…

Olvasói sztorik