NB I

Másodosztályú csapat a négy között

A Vasas 2-1-re kikapott Siófokon a Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóján, mégis továbbjutott.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A csapadékos időjárás megviselte a siófoki stadion gyepszőnyegét, ezért a műfüves pályán játszották a kupameccset, zárt kapuk mögött. Ennek ellenére közel nagyjából harminc Vasas-szurkoló érkezett a helyszínre, és hangosan biztatta a kedvenceket. Az angyalföldiek honlapja megjegyzi, hogy a siófoki klub vezetője inkorrekt hozzáállással félrevezette a fővárosiakat, hiszen több ízben kijelentette, hogy a pályára nem lehet belátni, ezért a vendégszurkolók útnak se induljanak. Nos, a pálya mellett lelátók is vannak, illetve bármely pontról jól belátható a pálya.

Ahogy várható volt, a siófokiak megrohamozták a Vasas kapuját, de Szatmári Zoltán minden lövést hárított. A hazaiak agresszív támadófutballt játszottak, de a fővárosiak védelme jó ellátta a feladatát, Popovics, Cseke és Bobó révén pedig veszélyes helyzeteket is kialakítottak az angyalföldiek.

A második félidő elején felgyorsultak az események, jöttek a Vasas-rohamok: az 52. percben Popovics emelését Cseke centikkel a kapu fölé bombázta, majd Bobó középről érkező labdáját Popovics a kapusba rúgta. Az 57. percben Fehér Zsolt egy kipattanó labdát a kapuba továbbított, ezzel a siófokiak megszerezték a vezetést (1-0). A 62. percben Bobó szép szóló után jobbról, megállíthatatlan a kapu felé iramodott, és a hálóba lőtt (1-1). A 66. percben baloldali szögletből a három perccel korábban beálló Dajincs labdája bepattant Szatmári mellett a kapuba (2-1).

A potyagól után egyre többször kerültek szóváltásba egymással a játékosok. Agresszívan futballozott a Siófok, és a bíró többször nem szankcionálta a történteket. A 84. percben hatalmas helyzet maradt ki, Cseke megszerezte a kipattanó labdát, de hat méterről a kapusba lőtte. A 87. percben a Szilágyival szemben elkövetett szabálytalanságot követően a játékvezető továbbengedte a játékot, bár a tizenhatoson belül történt az incidens.

Bár végül a Siófok nyerte az összecsapást 2-1-re, a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a Vasas jutott. Az indulatokkal teli mérkőzésen a hazaiak labdabirtoklása jelentősebb volt, a fővárosiak védelme jól működött, és Nikolov Balázs higgadtsága is sokat hozzátett a végeredményhez.

Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó

FGSZ Siófok – Vasas FC 2-1 (0-0)

Siófok, műfű, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Fábián

Siófok: Heinrich – Fehér Zs., Takács Z., Tímár, Windecker (Kiss M., 74.) – Kecskés, Fejes – Melczer V., Nagy T. (Mokánszki, 83.), Pál Sz. – Máté J. (Dajics, 63.) Edző: Horváth Károly
Vasas: Szathmári – Görgényi, Nikolov, Lucas, Katona M. – Thiago – Popovics (Ferkó, 82.), Cseke, Hohmann – Bobo, Wilson (Szilágyi P., 85.). Edző: Dirk Berger

Gólszerzők: Fehér Zs. (57.), Dajics (66.), illetve Bobó (62.)

Továbbjutott: Vasas (4-3)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik