NB I

Nagyon fontos az első

Vermes Krisztián nem foglalkozik az ellenféllel, csak a jó játékkal és a három ponttal.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Három hónap szünet és két hónap felkészülés után hétvégén folytatódik a bajnokság! Az Újpest FC számára különösen hosszú volt az elmúlt időszak, hiszen a csapat korábban a Magyar Kupától és a Ligakupától is elbúcsúzott. Maradtak az edzőmeccsek, amelyeket azonban meglehetősen erős, színvonalas külföldi riválisok ellen játszottak a kétszer tíznapos törökországi tartózkodás során. Szombaton az MVM Paks együttese látogat a Szusza Ferenc Stadionba, az újpestiek számára pedig természetesen csak a győzelem lenne üdvözítő, hiszen a jelenlegi tízedik helyezésnél mindenképpen jobbat várnak maguktól a tavasz során.

Vermes Krisztián csapatkapitány a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, tudja, hogy a szurkolói tiltakozás, a némasági fogadalom nem ellenük szól, de nagyon reméli, hogy a fanatikusok hamarosan meggondolják magukat, és a csapat mellé állnak.

– Ha kedden, kora délután azt mondom, Paks, mi jut eszébe először?
– Az, hogy elkezdődik a bajnokság, és mindig nagyon fontos az első mérkőzés. Ezt a csapat is tudja. Nem azzal kell foglalkozni, ki az első ellenfél, hanem arra kell törekedni, hogy minél jobb játékot nyújtsunk, és a három pontot itthon tartsuk – mondta Vermes Krisztián.

– Nagyon hiányoztak már a tétmeccsek?
– Elég hosszú volt a felkészülés, de szerencsére kétszer tíz napot Törökországban tölthettünk. Ez a csapategységnek is nagyon jót tett, és nemzetközi mérkőzéseket is tudtunk játszani. Úgy vélem, most már megfelelő idő telt el a felkészülés kezdete óta, jöhetnek a bajnoki meccsek! Remélem, az időjárás nem fogja gátolni a mérkőzéseket.

– Ahogy a tulajdonosuk megmondta, nem erősítettek. Ennek nyilván van jó és rossz oldala is.
– Nem történt semmilyen változás, ezt előre megmondták, és így is készültünk. A sérültek visszatértek, a tulajdonos is elmondta, az lehet a mi erősítésünk, hogy rájuk ismét lehet számítani. Ő is érezte, hogy az ősz folyamán össze kellett szoknunk, hiszen rengeteg új játékos jött tavaly nyáron. Erre építünk a felkészülés során, bízom benne, hogy ebben előre tudtunk lépni.

– Hazai pályán játszanak, de néma lelátók előtt?
– Hallottam róla, hogy a szurkolói csoportunk tiltakozik, de tudom, hogy ez nem a csapat ellen szól. Sajnálom, de nagyon remélem, hogy akik nem társulnak hozzájuk, azok buzdítani fognak minket, illetve a többiek is meggondolják magukat, és a csapat mellé állnak.

Olvasói sztorik