NB I

A játékosok hoznák lázba a szurkolókat

Balajcza Szabolcs, Kabát Péter és Kovács Zoltán szerint is hatalmas hátrány lehet a csapatnak, ha elmarad a szurkolás.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az Újpesti Szurkolói Csoportok csütörtökön közleményt adtak ki, amelyben bejelentették, hogy határozatlan időre felfüggesztik lelátói tevékenységüket, vagyis nem használnak drapériákat és zászlókat, jelezvén, hogy elegük van a szurkolóellenes tevékenységből. A Rangadó.hu ennek apropóján megkereste a lila-fehérek egyik kulcsjátékosát, Balajcza Szabolcsot, aki elmondta, hogy ha már így alakult, akkor a játékosokon a sor, hogy lázba hozzák a szurkolókat.

– Nemrég hallottam én magam is a hírt, bár a szöveget még nem olvastam pontosan. Egyrészt természetesen óriási hátrány lesz ez a csapatnak, hiszen az Újpest szurkolótábora az egyik legvérmesebb az országban, azonban pont azt beszéltük az öltözőben a csapattársakkal, hogy most majd nekünk játékosoknak kell lázba hoznunk a drukkereket, és akkor talán visszaáll a régi rend. Bár én nem tudom elképzelni, hogy mondjuk, ha eljönnek egy Üllői úti mérkőzésre, akkor csendben szemléljék csak az eseményeket – mondta Balajcza Szabolcs kapus, aki korábban csapatkapitánya is volt az Újpestnek.

Kabát Péter ősszel tíz gólt szerzett, amivel második helyen áll az NB I góllövőlistáján. A csatár még bizakodik, hogy a tavaszi nyitányig megoldódik a helyzet a szurkolókkal.

– Olvastam a szurkolók közleményét. Nagyon szomorú vagyok, hiszen az ultráink voltak a csapat tizenkettedik játékosa. Nem csak otthon, de idegenbe is sokan eljöttek, gyakran vidéken is hazai pályát varázsoltak nekünk. Nagyon bízom benne, hogy a bajnoki rajtig, azaz jövő szombatig megoldódik a helyzet, és születik valami kompromisszum – reménykedett Kabát Péter.

Kovács Zoltán nem is olyan régen még a közönség elsőszámú kedvence volt Újpesten, a „Kovács Zoli lőj egy gólt!” rigmus pedig országszerte ismertté vált a lila-fehér szimpatizánsok jóvoltából. A korábbi kiváló csatár szerint az ország legjobb szurkolótábora az újpesti, amely régen őket is sokszor átlendítette a holtponton.

– Az újpesti nem az egyik legjobb, hanem a legjobb tábor az egész országban, hiszen a legjobb rigmusokkal, a legjobb koreográfiával buzdítják a csapatot. Ezért is lesz nagyon nehéz a srácok helyzete, bár biztos vagyok benne, hogy a klub vezetői lépni fognak ez ügyben, és előbb-utóbb születik valami kedvező megoldás. A mi időnkben is óriási pluszmotivációt jelentett a csapatnak a szurkolók buzdítása, sokszor álltunk fel hátrányos helyzetből nekik köszönhetően. Idegenben is nagy számban elkísértek minket, akárhol játszottunk. Nagyon sok szép emlékem van az újpesti szurkolókról – emlékezett vissza Kovács Zolán.

Olvasói sztorik