NB I

A másodikat is behúzta a DVSC

Légiósai vezették győzelemre a Debrecent a román UTA Arad ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A DVSC-TEVA szombati második edzőmérkőzésen az UTA Arad volt az ellenfél. A kilencedik percben előnyhöz jutottak a vendégek, amikor Dajan Simac büntetőterületen belüli megmozdulását szabálytalannak ítélte a játékvezető. A megítélt tizenegyest értékesítette az Arad. Alig tíz perc elteltével azonban egyenlített a Debrecen: látványos, egyérintős akció végén Ramos passzolt Coulibaly elé, aki a kifutó kapus fölött a hálóba emelt. Nagy fölényben futballozott a hazai csapat, és sok szép támadást vezetett. A vendégek időnként gyors kontrákat válaszoltak, de nem tudtak veszélyt teremteni a Verpecz kapuja előtt – tudósít a klub honlapja.

A második félidőben a csereként beállt Sidibe révén átvette a vezetést a Loki. A szenegáli támadó a Szakály Péter által kiharcolt büntetőt értékesítette. Ezután is a magyar csapat játszott fölényben, bár az iram egy kicsit visszaesett. Inkább távoli lövésekkel próbálkozott a DVSC, az eredmény azonban már nem változott.

Felkészülési mérkőzés

DVSC-TEVA – UTA Arad (román) 2-1 (1-1)

Derecen-Pallag. Játékvezető: Solymosi

DVSC: Verpecz – Nagy Z., Simac, Mészáros N., Korhut – Bódi (Shedi, 80.), Ramos (Gál, 75.), Czvitkovics, Szakály P. (Burics, 80.) – Rezes (Sidibe, a szünetben), Coulibaly. Edző: Kondás Elemér

Gólszerzők:Coulibaly, Sidibe (büntetőből), illetve Voiculet (büntetőből)

Olvasói sztorik