NB I

Okos lesz a Fradi-stadion

Az újév első negyedévében kezdődhet az Albert Stadion bontása és építése.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos, Fürjes Balázs az FTC honlapján elmondta, a stadion tervei teljes egészében készen vannak, a tervezési munka lezárult.

– A szükséges építési engedély a rendelkezésünkre áll, és megkezdődött egy nyilvános közbeszerzési pályázaton keresztül a kivitelező kiválasztása. Már csak ezt kell magunk mögött hagyni ahhoz, hogy elkezdődhessen a kivitelezés – szögezte le Fürjes Balázs. – A tervek szerint a közbeszerzést február végén le tudjuk zárni, így az újév első negyedében megindulhat a kivitelezés, amely két nagy munkából áll: bontásból, és építésből.

A drukkerek egyik legnagyobb félelme, hogy megkezdődik a bontás, de nem épül meg az új stadiont. Ezzel kapcsolatban a kormánybiztos kijelentette, addig nem bontanak, amíg nem teljesen biztos az építés. A kormány idén nyáron úgy döntött, hogy a pénzt biztosítja, tehát megvan a fedezete az építkezésnek.

– Az egész világot érintő katasztrófát leszámítva nincs olyan tényező, ami megakadályozná, hogy a bontást követően ne kezdődjön el azonnal az építkezés – élt egy némileg túlzó példával Fürjes. – Korábban senki sem mondhatta el azt, hogy jogerős építkezési engedélyt szerzett az új Fradi-stadionra. Minden tervünk elkészült, több száz oldalon keresztül az utolsó négyzetméterre levetítve megvagyunk. Óvatos duhaj vagyok, de határozott és bátor: valóban csak az egész világot megrengető katasztrófa választhat el bennünket attól, hogy megépüljön ez az aréna.

A kormánybiztos hozzátette: szeretnék, ha 2014 őszén, nyár végén az új létesítményben kezdhetné a csapat a szezont. A stadion 22 ezer ülőhellyel rendelkezik majd, és mindent tudni fog, amit a XXI. századi korszerű, európai arénák tudnak. Úgy fogalmazott: egy igazi okos stadionja lesz majd a Ferencvárosnak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik