NB I

Inkább a játékra koncentrál

Bajzát Péter nem foglalkozik a Matyi Dezső, Supka Attila ellentéttel.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombaton a Siófok gárdáját fogadta a PMFC-Matias az OTP Bank Liga 13. fordulójában. A vendéglátók 2-1-re nyertek, ezzel megszerezték első hazai győzelmüket a bajnoki szezonban. A találkozón a látogatók szereztek vezetést, a pécsiek egyenlítőgólját Bajzát Péter lőtte, aki a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy az egalizálás után már a kezükbe volt a meccs. A 31 éves támadó azt is hozzátette, hogy nem szeretne foglalkozni a csapatnál lévő tulajdonos-vezetőedző konfliktussal.

– Úgy gondolom, hogy az első húsz percben jól indult számunkra a meccs, persze azt leszámítva, hogy gólt kaptunk – mesélte nevetve a csatár. – Jól játszott a csapat, de a kapott gól kicsit visszavetett minket. Szerencsére azonban sikerült hamar egyenlítenünk, és úgy érzem, onnantól kezdve már a kezünkbe volt a meccs. Több helyzetet is sikerült kialakítanunk, igaz, nem tudtuk berúgni azokat. Aztán a végén sikerült berúgnunk a győztes gólt, és megszerezni első hazai győzelmünket, aminek természetesen mindenki nagyon örül.

– Hogyan látja a csapat eddigi szereplését?
– Abszolút hullámzóan teljesítünk. Úgy gondolom, hogy azért előrébb kellene állnunk a tabellán. Mondom ezt az alapján, ahogy indultunk. Az első három-négy fordulóban kiválóan futballozott a gárda. Aztán sajnos nem úgy jöttek a pontok, ahogy szerettük volna, emiatt néhány meccsre megtorpantunk. Nem sikerült azt nyújtanunk, amit szerettünk volna, illetve amit elvártak tőlünk, és mi is magunktól. Megyünk tovább, jelenleg most így állunk, talán ez a győzelem most jókor jött.

– Milyen célokkal vágott neki a Pécs együttese a bajnokságnak?
– A hatodik hely környékére szeretnénk odaérni. Úgy gondolom, hogy ez lehet a reális számunkra.

– A Magyar Kupából való kiesés, és a korábbi rossz eredmények mennyire bontották meg a csapategységet, illetve rontották az öltőzői hangulatot?
– Szerettünk volna továbbjutni a kupában. Ugyanolyan fontos az is, hogy a kupában minél tovább jussunk, mint a bajnokság. A Magyar Kupa sajnos néha erről szól, hogy a kisebb csapatok jobban fel tudják magukat szívni egy-egy összecsapásra. Ettől függetlenül nem szabadott volna kiesnünk, de sajnos így sikerült. Nem mondanám, hogy bármennyire is befolyásolta volna a csapategységet, vagy az öltőzői hangulatot az a kupavereség.

– Mit gondol a minap napvilágot látott Matyi Dezső, Supka Attila konfliktusról? Valóban nincs jó viszonyuk a vezetőedzővel?
– Ez abszolút az ő dolguk, én ezzel nem szeretnék foglalkozni, vagy nyilatkozni ezzel kapcsolatban. Próbálok a játékra koncentrálni inkább.

– Pénteken a DVTK otthonába utaznak, mit vár az összecsapástól?
– Diósgyőrben minden csapatnak borzasztó nehéz nyerni. A hazai publikum nagyszerű, óriási erőt adhat ez a borsodiaknak. Most, hogy nyertünk hazai pályán, nyugodtan utazhatunk idegenben, hiszen három pontot szereztünk. Nyugodtan fogunk játszani, és talán meg tudjuk lepni őket.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik