mtk
NB I

Lázok nem játszik bajnokit

Jó szellemiségű társasággal vág neki az új idényének az MTK.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Magyar Kupa-ezüstérmes, bajnoki újonc szeretne a mezőny első felében végezni – írja az MTI.

Domonyai László, az MTK Budapest Zrt. vezérigazgatója a csütörtöki szezonnyitó sajtótájékoztatón sikeresnek értékelte az elmúlt évet, mivel az együttes magabiztosan jutott vissza az első osztályba, a Magyar Kupában pedig döntőt játszott.

– Titkos vágyunk, hogy újra eljussunk a Magyar Kupa döntőjébe, amit most már szeretnénk megnyerni – jelentette ki az igazgató, aki egyúttal bemutatta a MTK négy új szerelését.

A csapat az idegenbeli bajnokikon – a külföldi példákhoz hasonlóan – a megszokottól teljesen eltérő szerelésben, magenta színű mezben és sportszárban, valamint fekete nadrágban fog pályára lépni. A hazai bajnokikon a klasszikus fehér-kék-fehér összetételben szerepel majd az együttes, a kupameccseken kék-fehér-kékben, míg a Ferencváros elleni hazai örökrangadón vízszintesen csíkos mezben lépnek pályára a játékosok.

Domonyai László elmondta azt is, hogy a keret a Zalaegerszegről jött Hidvégi Sándorral, a Paksról visszatért Hrepka Ádámmal, valamint a Kozármislenyből igazolt Rácz Ferenccel, és az akadémiáról felhozott Bese Barnabással erősödött meg. Lázok Jánost elsősorban az Európa Liga-mérkőzésekre szerződtették, vele a bajnokságban már nem számolnak.

– Az Európa Liga miatt kevés pihenőt kaptak a játékosok, Hrepkát, Vadnait, Ladányit és Pált sérülés hátráltatta, de a csapat összességében a lehetőségekhez képest felkészült a bajnokságra – jelentette ki Garami József szakmai igazgató. – A támadósorban erősödtünk, a középsővédő-poszton azonban a távozó Szekeres Adrián helyére augusztus végéig még szeretnénk igazolni egy játékost.

Garami azt mondta, több fiatalt is be akar vetni az akadémiáról kikerülők közül, de hozzátette, nekik még időre van szükségük ahhoz, hogy ütőképesek legyenek.

Az új labdarúgók közül Rácz Ferenc és Hidvégi Sándor vett részt a sajtótájékoztatón, mindketten szakmai indokokkal magyarázták, hogy az MTK-t választották. A fővárosiak a nyitófordulóban, vasárnap 15:30-tól a Kaposvárt fogadják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.