NB I

Simon nem Böde-helyettes!

Egy éve még gólt rúgott jelenlegi csapatának Simon Attila.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ahhoz képest, hogy nem szeret, sőt kifejezetten utál költözködni Simon Attila, mozgalmas időszak áll mögötte. Két éve a Zalaegerszeg, tavaly pedig a Kecskemét színeiben kezdte a nyári felkészülést, az idei év elején pedig Siófokra került. A Balaton-parti együttesnél kijött a lépés számára, hét góljával oroszlánrészt vállalt a bennmaradásban. Természetesen marasztalták, de csábították is, és sejthető volt, hogy egy tehetősebb klub lesz a befutó. Így is lett, végül az MVM Paks együttesébe szerződött, az eredményességi tendencia azonban nem változott, az edzőmeccsek során már négy találatnál tart!

A 29 éves támadó a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, bízik benne, hogy ezúttal ugyanolyan jó döntést hozott, mint Siófokra igazolásakor. Ami a csapatszerkezetet illeti, úgy érzi, inkább Montvai Tibor, vagy Hrepka Ádám pótlása lesz a feladata, mintsem a szintén távozó Böde Dánielé.

– Milyen képet fest a Paks csapata a tiszaújvárosi edzőtáborozás után?
– Lassan már a vége felé jár a felkészülésünk, hiszen a jövő héten rajtol a bajnokság. Úgy gondolom, jó és hasznosan telt az elmúlt három-négy hét. Sok edzőmeccsünk volt, másfajta munkát végeztem, mint Siófokon. Itt sok a játék, rövidebbek, pörgősebbek az edzések. Remélem, ezt a tétmeccseken is kamatoztatni tudjuk majd – nyilatkozta a Rangadó megkeresésére Simon Attila.

– A góljai számából arra lehet következtetni, hogy a beilleszkedéssel nincs gondja.
– Valóban nem volt ilyen jellegű problémám, de nem is olyan társaságba csöppentem, amelyben nehezen megy a beilleszkedés bárkinek. Természetesen nincs mindenki mindenkivel a legjobb barátságban, de ez egy magyarokból álló, normális társaság, nincs széthúzás. Az edzőmeccseken eddig négy gólt lőttem, de a helyzetek alapján kettő még bennem volt. Persze, ha ez ilyen mértékben összejön a bajnokikon is, elégedett leszek.

– Egy évvel és egy nappal ezelőtt, 2011. július 17-én a Kecskemét játékosaként gólt lőtt a Paks otthonában, a bajnokság első fordulójában. Ahhoz képest, hogy nem szeret költözködni, azóta történt önnel egy s más…
– Eléggé megjártam a hadak útját… Nem így terveztem, de Tomiszlav Szivics keresztülhúzta a számításaimat. Erről már sokat beszéltem a közelmúltban, most már nem szeretnék foglalkozni vele. Így történt, de szerencsére elmúlt. A télen jó döntést hoztam azzal, hogy Siófokra igazoltam, mert a csapat is és én is eredményesek voltunk, jó tavaszt produkáltunk. Így sodort az élet Paksra, és remélem, ez ismét jó döntés volt. Európa Liga-indulásért harcoló csapatban kerültem, amelynél nyugodtak a körülmények.

– A Paks egyik kulcsjátékosa, Böde Dániel távozott. Őt kell majd helyettesítenie?
– Ezt sokan kérdezték már, de a kettőnek nincs köze egymáshoz. Böde más típusú játékos, visszavontabb, ék mögötti támadó, én viszont inkább befejező csatár vagyok. Haraszti Zsolt ügyvezető és Kis Károly vezetőedző is elmondta, hogy nem az ő távozása miatt szerződtettek. Montvai Tibor és Hrepka Ádám is elment, engem inkább az ő szerepkörükbe szánnak. Eddig úgy vettem észre, hogy kezdőként számítanak rám, de senkinek nincs bérelt helye, minden poszton van két bevethető játékos, meg kell harcolni a pozícióért.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik