NB I

Magyar kézben marad a Vasas!

Noha az elmúlt hetekben egy német befektető érkezéséről szóltak a hírek, magyar kézben marad a Vasas labdarúgócsapata.

Kapcsolódó cikkek

A fővárosi klub csütörtökön közleményben számolt be arról: az eddigi tulajdonos Híd Akvizíciós Zrt. úgy határozott, hogy a Vasas Akadémia tulajdonosi körét is alkotó cégcsoportnak adja át a Vasas Futball Kft-ben lévő üzletrészét. A tájékoztatás kitér arra is, hogy a cég új tulajdonosi felállásában az eddig egyszázalékos tulajdonos Vasas SC hangsúlyosabb szerepet vállal – írja az MTI.

Az új tulajdonosi kör, amely élén a HunGast cégcsoport áll, a Kubala László Akadémia megalapításával és a Vasas utánpótlásának finanszírozásával erős alapot teremtett ahhoz, hogy Faragó Attila, a Híd Akvizíciós Zrt. elnök-vezérigazgatója az üzletrész eladásával az ő kezükbe tegye le az első osztályú csapat jövőjét – áll a közleményben.

„Az utánpótlás és a felnőtt gárda egy kézbe kerülésével tekintélyes plusz források nyílnak meg a Vasas Kubala Akadémia számára, és a Híd Akvizíciós Zrt. biztosítva látja annak a koncepciónak a folytatását, hogy a jövőben saját nevelésű magyar fiatalok szerepelhessenek a csapatban” – folytatódik a tájékoztató.

Az OTP Bank Ligában a 14. helyen álló Vasas pénzügyi helyzetével kapcsolatban február elsején egy sajtótájékoztatón elhangzott, hogy 400 millió forint körül van az éves költségvetés, a tartozások mértéke pedig elenyésző ehhez képest.

Két hete egy német tulajdonosjelölt, az üzletember, Alfredo Demiani budapesti sajtótájékoztatóján többek között arról számolt be, hogy évi kétmillió eurót áldozna az együttesre.

Kedden az anyaegyesület lemondott elővásárlási jogáról a Vasas Futball Kft-t illetően. Markovits László klubelnök ezt azzal indokolta az egyesület honlapján, hogy a lépés elősegíti a Híd Zrt. és Alfredo Demiani közötti adásvételi szerződés mielőbbi megkötését. Végül mégis magyar kézben maradt a futballcsapat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik