Magyar foci

Ricardo Moniz nem fogadja el a piros lapot, akár Orbán Viktorig is elmegy

ztefc.hu
ztefc.hu

A Zalaegerszeg vezetőedzője, Ricardo Moniz akár Orbán Viktor minisztereknökhöz is elmegy az igazát védeni.

Legalább öt percre megállt a játék szombaton a ZTE és a Budapest Honvéd mérkőzésén (0-2), amikor az 56. percében Christy Manzinga beleütközött a melegítő Honvéd-cserékbe, amiből aztán nagy lökdösődés és reklamálás lett. Bognár Tamás játékvezető végül a hazai csapat edzőjét, Ricardo Monizt állította ki. A holland szakember erre mutatta a játékosainak, hogy jöjjenek le a pályáról.

Kapcsolódó
Moniz arról, hogy le akarta hívni a csapatát a pályáról: Ez a fajta rasszista megnyilvánulás, a huhogás árt a futballnak, árt a társadalomnak
Tudta, milyen következményekkel járt volna, ha nem fejezik be a meccset, és nem akart kárt okozni a klubnak.

Később nyilatkozott is Moniz, elmondása szerint olyan rasszista inzultusok érték a csapatát a kispesti szurkolók részéről, ami elfogadhatatlan. A Csakfoci kiszúrta, hogy a holland edző hazájában is nyilatkozott az esetről, amelyben újabb részletekre derült fény.

„Négy nap alatt másodszor éltem át ezt, elegendő ok volt arra, hogy a pályára menjek. Figyelmeztettem a negyedik játékvezetőt, hogy a huhogásnak véget kell vetni. Azt mondta, hogy nem hallott semmit, majd ugyanezt mondta a játékvezető és az ellenfél edzője is. Ilyenkor mindig ugyanaz a helyzet, nagyon szelektív az emberek hallása. Néha nem akarnak meghallani dolgokat, ezért vagyok most ennyire szélsőséges ebben”

– idézi a NOS.nl a ZTE edzőjét.

Moniz szerint a játékvezetőnek kellett volna felfüggeszteni a mérkőzést, az ő feladata lett volna lehívni a csapatokat a pályáról. A holland szakember azt is kilátásba helyezte, hogy ha nem törlik el a piros lapját, akkor akár az UEFA-hoz és Orbán Viktorhoz is elmegy reklamálni.

Nagyon kíváncsi vagyok, mit fognak tenni. Ha a piros lap megmarad, nem fogom elfogadni. Akkor az UEFA-hoz fordulok.

Olvasói sztorik