Magyar foci

Levonult a pályáról a zalaegerszegi futballcsapat

M4 Sport
M4 Sport

Váratlan közjáték tarkította a Zalaegerszegi TE-Budapest Honvéd bajnoki mérkőzést.

Jobban kezdte a ZTE a találkozót, de kihagyta a helyzeteit. Mégis a kispestiek szereztek vezetést pár perccel a szünet előtt Jairo Sampiero góljával. Térfélcsere után újra a spanyol futballista volt eredményes, de nem ez okozta a feszültséget, hanem az 56. perc, amikor Christy Manzinga beleütközött a melegítő Honvéd-cserékbe. Ebből aztán nagy lökdösődés és reklamálás lett, végül

Bognár Tamás játékvezető a hazai csapat edzőjét, Ricardo Monizt állította ki. A holland szakember erre mutatta a játékosainak, hogy jöjjenek le a pályáról.

Hosszú percekig állt emiatt a játék, nem csillapodtak a kedélyek, sőt Dragóner Attilának kellett rábírnia a ZTE labdarúgóit, hogy ne vonuljanak be az öltözőbe.

Nagyon nehezen állt helyre a rend, de a 60. percben folytatódott a meccs. Egyelőre nem tudni, mi okozta Moniz döntését, az M4 Sport kommentátora kollégájára hivatkozva azt mondta, a Honvéd-szurkolók rasszista beszólásai miatt hívta le a játékosait.

Frissítünk!

A mérkőzést 2-0-ra a Honvéd nyerte meg.

Olvasói sztorik