Magyar foci

Egy félidőt brillírozott a Kecskemét, ismét kikapott a Vasas

A Kecskemét 2-1-re győzött a Vasas FC otthonában a labdarúgó NB I 12. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

A Fehérvár elleni bajnoki és a nyíregyházi kupasiker után Kondás Elemér, a Vasas labdarúgócsapatának edzője úgy nyilatkozott a pénteki bajnoki előtt, hogy bizakodó, mert játékosai végre csapatként kezdenek működni.

Kapcsolódó
Szoboszlait beválogatták a 21 évesek álomcsapatába
A magyar középpályást a Marca rangsorolta igen előkelő nevek közé.

Hogy ez nyugtatta meg és altatta el tanítványait, nem tudni, mindenesetre a Kecskemét az első félidőben minden téren sokkal jobban futballozott és lejátszotta a pályáról a hazaiakat.

Néhány távoli próbálkozás után a 26. percben Szuhodovszki lövését csak nézték a hazaiak, a labda azonban a bal kapufáról kifelé pattant. A 35. percben aztán Vágó fejesével megszerezte a vezetést a Kecskemét (0-1), öt perc múlva pedig a rossz védekezést kihasználva Zeke használt ki egy ziccert (0-2).

Az első félidő ráadásában Tóth még fejelt egy kapufát, de maradt a 0-2. Ami beszédes statisztikai adat volt, hogy amíg a vendégek hatszor eltalálták a kaput, a hazaiak egyszer sem.

Kondás Elemér minden bizonnyal kiengedte a hangját az öltözőben, elégedetlenségére mi sem volt jellemzőbb, mint hogy négy cserét is végre hajtott.

És láss csodát, a második félidőre egy teljesen más felfogású Vasas jött ki, amely a 47. percben szépített is a cserejátékos Cipf gyönyörű tekerésével (1-2). Tíz perc múlva ott volt az egyenlítési lehetőség is, de Márkvárt 20 méteres bombáját óriási bravúrral védte Varga.

Ahogy telt az idő, úgy állt össze ismét a kecskeméti védelem, a Vasas már nem tudott olyan nyomást kifejteni, mint a félidő elején, így a vendégek megérdemelten nyertek 2-0-ra.

NB I, 12. forduló

Vasas FC – Kecskeméti TE 1-2 (0-2)
Illovszky Rudolf Stadion, 2022 néző
v.: Farkas Á.
Vasas: Jova – Ódor (Szivacski, a szünetben), Otigba (Márkvárt, a szünetben), Iyinbor, Silye – Hinora (Ihrig-Farkas, a szünetben), Hidi P., Berecz – Géresi (Cipf, a szünetben), Novothny, Holender (Zimonyi, 78.)
Kecskemét: Varga Á. – Nagy K., Szabó A., Belényesi, Szalai G., Zeke – Vágó, Szuhodovszki (Rjasko, 92.), Katona B. (Djuranovic, 81.) – Banó-Szabó (Sági, 81.), Tóth B. (Szabó L., 70.)
gól: Cipf (47.), illetve Vágó (35.), Zeke (40.)
sárga lap: Berecz (13.), Hinora (28.), Novothny (79.), Márkvárt (93.), illetve Banó-Szabó (13.), Szalai (52.), Szabó A. (64.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik