Magyar foci

Sokáig tartotta magát a Kisvárda, de egy lesgól kicsinálta Norvégiában

kisvardafc.hu
kisvardafc.hu

A Kisvárda labdarúgócsapata csütörtökön 3-0-ra kikapott a Molde együttesétől az Európai Konferencia Liga harmadik selejtezős körében.

Kapcsolódó
Védhetetlen lövéssel nyert a bukaresti csapat Dunaszerdahelyen
Hátrányba került a DAC a Konferencia Liga-selejtező harmadik fordulójában.

Ahogyan várható is volt, főleg a védekezésére kellett koncentrálnia az NB I ezüstérmesének, ráadásul az első percben is csak centiken múlt a norvég gól. Az első félidőben rettentő masszív volt a magyar csapat, térfélcsere után viszont egy peches szituáció végén hátrányba került a 63. percben.

A selejtezőknek ebben a szakaszában nincs VAR, de érdemes megjegyezni, hogy a Molde gólja lesről született. A játékvezető azért nem szúrta ki, mert a kisvárdai védő a kapus mögött helyezkedett, így szokatlan szituációt teremtett.

Ezután megpróbált támadni is a vendég együttes, hiszen már vesztésre állt. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy további gólokat kapott. Előbb a norvégok legjobbja, David Detro Fofana verekedte át magát két védőn és emelte át a kapust, majd Martin Linnes adott kötényt Artyom Odincovnak.

A vége így meglehetősen egyoldalú lett, nehéz elképzelni, hogy hazai pályán le tudja dolgozni a hátrányát a Kisvárda. A Molde az első mérkőzés alapján jóval erősebb kerettel rendelkezik és jobban is játszott.

Forrás: sofascore.com
Olvasói sztorik