Nemzetközi foci

Védhetetlen lövéssel nyert a bukaresti csapat Dunaszerdahelyen

A Dunaszerdahely egygólos vereséget szenvedett a vendég FCSB csapatától a Konferencia Liga-selejtező harmadik fordulójának első, szerdai mérkőzésén. Ezt a mérkőzést vezette fel azzal az erős kijelentéssel a bukaresti klub tulajdonosa, hogy „elpusztítunk mindent, ami Viktor Vlagyimirovics Orbánnal kapcsolatos”.

Kapcsolódó
Román focitulaj: „Elpusztítunk mindent, ami Viktor Vlagyimirovics Orbánnal kapcsolatos”
Dunaszerdahelyre látogat a bukaresti FCSB, ennek kapcsán nyilatkozott Gigi Becali, aki sosem fogja vissza magát.
  • A DAC-ban a kapus Veszelinov Dániel végigjátszotta a találkozót, míg
  • Szánthó Regőt a 68.,
  • Balogh Norbertet pedig a 75. percben cserélték le.

A DAC a 68. perctől emberhátrányban futballozott, a román rivális egy perccel később szerezte a győztes gólt:

az észt Joonas Tamm érkezett a hosszún egy szabadrúgásra, majd elemi erővel a léc alá bombázta a labdát.

„Úgy érzem, nagyon jó mérkőzést láttunk. Egy erős csapat látogatott Dunaszerdahelyre, amely ellen nagyon közel álltunk a jó eredmény eléréséhez, de az ilyen meccseken általában nüanszok döntenek.

Ez a részlet most bennünket keserített meg, az ellenfelet pedig vezetéshez juttatta.

A csapat megfogyatkozva is küzdött, harcolt, szeretett volna legalább egy gólhelyzetet kidolgozni, és kihozni abból a maximumot. Félidőnél járunk, vár még ránk egy visszavágó, amin mindent meg fogunk tenni a továbbjutásért, és azért, hogy tudjunk még legalább egy európai kupameccset játszani hazai pályán. Keményen fogunk dolgozni ezért” – értékelt a dunaszerdahelyiek vezetőedzője, Adrián Gula.

A visszavágót jövő héten rendezik.

Olvasói sztorik