Magyar foci

Csercseszov vereséggel mutatkozott be a Fradi kispadján

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

A címvédő és listavezető Ferencváros a találkozó nagyobb részében emberhátrányban játszva 1-0-s vereséget szenvedett a Puskás Akadémia az NB I 4. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen.

Kapcsolódó
Bevezeti az MLSZ a vénaszkennert, Csányi szerint rosszul mutat a fekete trikó a szurkolókon
A válogatott mérkőzéseken a ferencvárosi beléptetési gyakorlatot veszi át a szövetség.

A mérkőzés egyik kulcsmomentumára 24 percet kellett várni, Muhamed Besic nyújtott lábbal odalépett Libor Kozáknak, ezzel megkapta a második sárgája után járó piros lapot is.

A Puskás Akadémia az első félidő hosszabbításában ki is használta emberelőnyét, Yoell van Nieff bal oldali szögletét követően Joao Nunes fejelte a labdát a hálóba (1-0).

A második félidőben a Fradi mindent megpróbált, de nem tudott egyenlíteni.

A Puskás Akadémia győzelmével egy pontra felzárkózott a tabellán a listavezető vetélytárs mögé.

NB I, 4. forduló

Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC 1-0 (1-0)
Pancho Aréna, 2161 néző
v.: Bognár T.
Puskás Akadémia: Markek – Mezghrani, Joao Nunes, Spandler, Szolnoki – Favorov (Skribek, 84.), Van Nieff – Slagveer, Corbu (Urblík, 76.), Komáromi (Gera, 76.) – Kozák
Ferencváros: Dibusz – Botka (Wingo, 71.), Dvali, Blazic, Civic – Besic, Loncar – Zubkov (Mak, 71.), Tokmac, Uzuni – Bassey (Vécsei, 28.)
gól: Joao Nunes (45+4.)
piros lap: Besic (24.)
sárga lap: Gera (88.), Szolnoki (90.), Slagveer (92.), illetve Besic (15., 24.), Civic (92.), Blazic (lefújás után)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik