Magyar foci

Lőw Zsolt: Mióta Csányi Sándor az MLSZ elnöke, elindult a fejlődés idehaza

Matthew Ashton - AMA/Getty Images
Matthew Ashton - AMA/Getty Images

Lőw Zsolt, a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea labdarúgócsapatának másodedzője a magyar szövetség (MLSZ hívására kerekasztalbeszélgetésen vett részt Magyarországon. Az M4 Sportnak adott interjújában elmondta, mivel sokat köszönhet a labdarúgásnak, kötelességének érzi, hogy megossza a külföldön szerzett tapasztalatait.

Nagy kihívás egy ilyen előadássorozatot megtartani, most sem volt szinte semmi időm előtte, így először kérdezz-felelekben gondolkoztam, de aztán tegnap két kollégámmal éjjel egyig csiszoltuk a prezentációt, mert nem akartam felkészületlennek tűnni

– mondta Lőw, akinek fontos, hogy a magyar edzők előre tudjanak lépni, amelyhez a legfrissebb információkhoz hozzájussanak.

A 42 éves edző a jelenlegi munkát is értékelte, véleménye szerint az infrastruktúra javulása mellett sokat fejlődött a magyar foci az utóbbi években. Lőw szerint az edzők nyitottak arra, hogy meghallgassák a tapasztalatait.

„A szakmai nyelvet 18 éve németül és angolul beszélem, így időnként kicsit nehéz megtalálni a szavakat. Mióta Csányi Sándor az MLSZ elnöke, elindult a fejlődés idehaza, biztatók a jelek.

Az MLSZ nyitott az információkra és a tudásanyagra, próbál beépíteni a szervezetébe ezekből. Megújultak a képzések, illetve újak is indultak az utóbbi években, itt vannak az akadémiák, változott a bajnoki rendszer, most pedig szeretnék már óvódákba és bölcsődékbe is bevinni a labdarúgást.”

Korábbi itthoni csapatáról, az Újpestről csak annyit mondott, fáj neki, hogy évek óta egyre lejjebb csúszik a csapat a tabellán, a helyzetet viszont magyar tulajdonosokkal lehetne megoldani.

Olvasói sztorik