Magyar foci

Lőw Zsolt: A futball sok energiát vesz el a családomtól

Marc Atkins/Getty Images
Marc Atkins/Getty Images

Az élete most nagyon jó egyensúlyban van és nem tudja, megérné-e ezt feladni egy vezetőedzői állásért, nyilatkozta Lőw Zsolt, a Chelsea labdarúgócsapatának másodedzője a Sport TV Europálya című műsorában.

Kapcsolódó
Lőw Zsolt: Nagyon remélem, hogy sok magyar büszke most rám
A Chelsea másodedzője már Bajnokok Ligája-győztesként nyilatkozhatott.

„Jelen pillanatban az életminőségem egy nagyon jó egyensúlyban van a szakmámmal. Háromgyermekes családapa vagyok, és most, közel egy évvel ezelőtt született egy pici kislányom, és azt is tudjuk, hogy egy vezetőedzői feladat még több stresszel és felelősséggel jár, és még kevesebbet tud az ember igazából otthon lenni, úgy értem, fejben.

Így is annyi időt és energiát vesz el a családomtól a futball már hosszú évtizedek óta, hogy nagyon gondolkozom rajta, megéri-e nekem az, hogy esetleg a családommal töltött idő rovására menjen

– mondta.

Elmondta, azon is gondolkodik, hogy amikor az ember egyre magasabbra lép, egyre nagyobb sikereket ér el pályaedzőként, akkor érdemes-e visszalépni egyet vagy kettőt, mondjuk elvállalni egy Bundesliga-csapatot, ami viszont sokkal nagyobb felelősséggel és téttel jár.

„Alkalmas vagyok-e rá, mint ember, az emberi kvalitásaim alapján arra, hogy nagyon komoly döntéseket meghozzak, naponta konfliktusokat éljek meg, és harcokba menjek bele? Nem biztos, hogy szeretném, ezért gondolkozom rajta ilyen hosszú távon” – árulta el a jövőjére vonatkozó kérdésre.

Olvasói sztorik