Magyar foci

Manuel Pellegrini: A Ferencváros pedig egy nagy csapat

Kovács Tamás/MTI
Kovács Tamás/MTI

Az Európa Ligában szereplő Real Betis a Ferencváros vendége lesz csütörtök este és a csapat vezetőedzője, Manuel Pellegrini szerint a hazai csapat lesz előnyben.

A chilei szakvezető elmondta, a hazaiak mindig előnyben vannak, a Ferencváros pedig egy nagy csapat, amely minden összecsapást szeretne megnyerni. Szerinte a zöld-fehérek kreatív támadókkal és erős védelemmel rendelkeznek.

Pellegrini a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a Fradi összes selejtezőjét megnézte, ahogyan a Leverkusen elleni első meccset is, amely alapján a csapategységet emelte ki egy-egy játékos helyett.

Kapcsolódó
Álomrajtot vett a Fradi, mégis vereséggel kezdte az Európa Ligát
A Ferencváros labdarúgócsapata már a 8. percben vezetett a német Bayer Leverkusen otthonában, azonban a hazaiak még a szünet előtt egyenlítettek egy felső sarkos lövéssel, majd egy védelmi hibát követően a mérkőzést is megnyerték az Európa Liga csoportkörének első fordulójában.

Peter Stöger, az FTC vezetőedzője is dicsérte a Betist, de hozzátette, hogy más stílusban futballozik, mint a Leverkusen, amelynek otthonában ugyan vezetett a Ferencváros, de végül 2-1-re kikapott. Az osztrák edző abban bízik, hogy a hazai szurkolók, átsegíthetik a csapatot egy-egy holtponton.

Olvasói sztorik