Élő Magyar foci

Álomrajtot vett a Fradi, mégis vereséggel kezdte az Európa Ligát

MTI/EPA/Friedemann Vogel
MTI/EPA/Friedemann Vogel
A Ferencváros labdarúgócsapata már a 8. percben vezetett a német Bayer Leverkusen otthonában, azonban a hazaiak még a szünet előtt egyenlítettek egy felső sarkos lövéssel, majd egy védelmi hibát követően a mérkőzést is megnyerték 2-1-re az Európa Liga csoportkörének első fordulójában. Közel volt a bravúrhoz, de bosszantó hibákat is elkövetett a magyar bajnok, az egyik ilyen vezetett a mindent eldöntő gólhoz.

Lassan már hozzászokhatunk, hogy a Ferencváros eljut valamelyik európai kupasorozat főtáblájára: 2019-ben az Európa Ligában, tavaly a Bajnokok Ligájában, idén pedig ismét az EL-ben szerepel a magyar bajnok.

Egyből egy kemény ellenfél otthonában lépett pályára a Fradi, amely a Bayer Leverkusenhez látogatott.

A Leverkusen az előző szezonban a hatodik helyen végzett a Bundesligában, így nem kellett selejteznie, alanyi jogon vehet részt az EL csoportkörében. A nemzetközi mezőnyben is elég komoly tapasztalatot szerzett a csapat a közelmúltban, 2010 óta mindössze egyszer fordult elő, hogy csak a hazai versenysorozatokra kellett koncentrálnia, miközben volt olyan idény, amikor negyedöntőzött az Európa Ligában. Ahogy a Ferencvárosnál, úgy a Leverkusennél is edzőváltás történt a nyáron: míg a Fradit már Peter Stöger irányítja, addig a németeket az a Gerardo Soane vette át, aki sorozatban három bajnoki címhez segítette a Young Boyst, és amellyel az előző szezonban a nyolcaddöntőig menetelt az EL-ben. A Leverkusennel is jól kezdett, egy döntetlen és két vereség után a Dortmundtól kapott ki először a bajnokságban a csapata, de az a 4-3-as vereség ott lesz a szezon legjobb mérkőzései között.

Kapcsolódó
Stöger a száműzött Boliról: Nem edz az első csapattal, de van visszaút a számára
Az osztrák edző kiemelte, mindenkinek a Ferencvárosért kell küzdenie.

Stöger dolgát nehezítette a csütörtöki mérkőzés előtt, hogy Sigér Dávid, Somália és Botka Endre sérülés miatt nem volt bevethető, Aissa Laidouni eltiltását töltötte, Franck Bolit pedig fegyelmi okokból nem is nevezte a klub a csoportkörre. A találkozó elején a várakozásoknak megfelelően a németek domináltak, de aztán a 8. percben megszerezte a vezetést a Ferencváros: Tokmac kapott nagyszerű kiugratást a bal szélen, a tizenhatosig ment, lőhetett is volna, de inkább középre passzolt, ahol Ryan Mmaee érkezett és az üres kapuba lőtt (a gólt ITT lehet megnézni).

Roberto Pfeil / AFP

A vezetés megszerzése utáni percekben még a Ferencvárosnak volt két lehetősége, elég biztató képet mutatott az NB I bajnoka, de aztán ismét a Leverkusen volt, amelyik a tempót diktálta. Dibusznak kétszer is látványos védést kellett bemutatnia, a második Alario lövésénél már elég komoly bravúr volt. A 38. percben jött az elkerülhetetlen: egy szépen felépített támadás végén Palacios lövése kötött ki a felső sarokban.

Szinte egyből betalált ismét a Fradi, egy blokkolt fejes után lőtt a léc alá Vécsei, de mivel a – testéhez szorított – kezére pattant a labda, így a jelenlegi szabályok szerint nem adták meg, még ha vétlen is volt a ferencvárosi játékos. A szünet előtt még a Leverkusennek is volt egy meg nem adott gólja, Tah ugyanis lökött a szöglet utáni fejesénél.

A második félidő eleje ismét a Leverkusené volt, újra Dibusznak kellett nagy védést bemutatnia egy közeli fejesnél. Ryan Mmaee aztán gólhelyzetben esett el a tizenhatoson belül, de a visszajátszás alapján egyértelmű volt, hogy szabályosan szerelték. Sokat elmondott a két csapat jelenlegi helyzetéről, hogy amikor Uzuni beállt, akkor a Leverkusen a számos cseréje közül hármat is bevetett, csupa válogatott játékost.

Civic hibája volt, ami lényegében eldöntötte a mérkőzést, eladta a labdát a ferencvárosi térfélen, egyből visszatámadott a házigazda, Wirtz pedig kíméletlenül bevágta a ziccert (a győztes gólt ITT lehet megnézni).

sofascore.com

Nagyon nem változott a játék képe a lefújásig: a Leverkusen próbált támadásokat építeni és végleg lezárni a mérkőzést, miközben a Ferencváros abban bízhatott, hogy egyszer-egyszer végig tud vinni egy kontrát. Ez utóbbi nem sikerült, egyre több volt a hiba a magyar csapat oldalán. Összességében teljesen reális eredmény a Bayer Leverkusen 2-1-es győzelme.

A csoport másik meccsén a spanyol Real Betis kétgólos hátrányból fordítva 4-3-ra verte a skót Celticet.

Európa Liga, 1. forduló, G csoport

Bayer Leverkusen (német) – Ferencváros 2-1 (1-1)

Leverkusen: Hradecky – Frimpong, Kossounou, Tah, Sinkgraven (Hincapie, 66.) – Palacios (ranguiz (50.), Demirbay – Adli (Bellarabi, 67.), Wirtz (Amiri, 81.), Diaby – Alario (Shick, 66.).

Ferencváros: Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Blazic, Civic – Vécsei (Uzuni, 66.), Zachariassen , Loncar (Gavric, 76.) – Tokmac, R. Mmaee, Zubkov (Cabraja, 86.).

Gólszerző: Palacios (38.), Wirtz (69.) illetve R. Mmaee (8.)

Sárga lap: Demirbay (11.)

Piros lap:

Álomrajt után hidegzuhany: kikapott a Fradi az Európa Ligában

A Ferencváros labdarúgócsapata már a 8. percben vezetett a német Bayer Leverkusen otthonában, azonban a hazaiak még a szünet előtt egyenlítettek egy felső sarkos lövéssel, majd egy védelmi hibát követően a mérkőzést is megnyerték 2-1-re az Európa Liga csoportkörének első fordulójában. Közel volt a bravúrhoz, de bosszantó hibákat is elkövetett a magyar bajnok, az egyik ilyen vezetett a mindent eldöntő gólhoz.

Ezt köszönjük

Gavric rúgott luftot a tizenhatoson belül, Amiri így teljesen üresen lőhetett, de a léc fölé bombázott.

Ez közel volt

Diaby húzta meg a bal szélen, középre tette a labdát, Schick érkezett, de ballal pár lépésről a kapu fölé célzott. Ferencvárosi labdaeladásból indult a támadás.

Bejött a nyári nagy fogás is

Gavricot nagy tehetségnek tartják, a szerb pedig most az EL-ben is megmutathatja, mit tud. Loncart váltotta a Fradiban.

Bődületes védelmi hiba, már a Leverkusen vezet

Ez csúnya volt. Civic adta el a bal oldalon a labdát, a saját térfelén, azonnal büntettek a németek: a szétrebbenő magyar védelemben Wirtzet játszották meg, aki még igazítani is tudott a labdán a tizenhatoson belül, sakk-matt.

Jön Uzuni

Ráadásul Vécsei helyére, azaz nem az eredményt akarja őrizni az FTC. Frissített a Leverkusen is, beállt az Eb-k történetének legtávolabbi gólját szerző Schick is – nem lesz egy sétagalopp a folytatás.

Csücskös helyzet volt

Ryan Mmaee tört be a tizenhatoson belülre, nem merték bántani, de aztán csak elesett, és elsőre gyanúsnak is tűnt a szituáció, de a visszajátszások alapján egy óriási mentéssel állították meg a ferencvárosi támadót. Ebből aztán egy kontrát vezetett a Leverkusen, aminek a vége egy blokkról mellé pattanó lövés lett.

Dibusz újabb nagy védése

A válogatott kapusnak rengeteget köszönhet a Ferencváros. Wirtz cselezte le magát az alapvonalig, visszaemelte a labdát, Adli fejelt, Dibusz vetődve védett. Ez már a sokadik bravúrja.

Zubkov lendítette meg a balost

Nem is nézett a kapura, csak tüzelt, Hradecky pedig eldőlve védett. Mindenesetre az első percek nyomásából kissé kiszakadt a Ferencváros, ez is valami.

Az élet furcsa dolgai

A gólszerző Palacios hagyta el a pályát és Aranguiz állt be a helyére, pedig csak pár perc telt el a második félidőből.

Hú, de kellett Blazic

A jobb oldalon vezetett szélvész gyors támadást a Leverkusen, még a középen érkező is elég üresen volt, de Blazic sarkában elakadt a labda. Komoly lehetőség lett volna.

És akkor folytatódik a mérkőzés

Nem volt csere egyik oldalon sem, igaz, a Fradinál eleve hat játékost jelöltek a kispadra. Az M4 kommentátora, Hajdú B. István elmondta, a szünetben a magyar csapat három játékosa passzolgatott mindössze a pályán.

Vége az első félidőnek

De milyen félidőnek! Ha nem is a játék maga, ami lenyűgöző, de összességében szórakoztató a mérkőzés, láttunk egy-egy gólt, egyet-egyet, amit nem adtak meg. Valami mindig történik. Összességében a Leverkusen dominál, de a Ferencváros játékában nagyobb eddig a veszély. Érdekes lesz a folytatás is.

A németektől is elvettek egy gólt

Dibusz újabb nagy védése után jöhetett szöglettel a Leverkusen. A középre ívelt labdát Tah fejelte a kapuba, de lökést ítéltek, nem vitatkozott, és a videobíró sem gondolta úgy, hogy a játékvezetőnek vissza kellene néznie az esetet.

A VAR most a Fradival volt

Samy Mmaee mintha kézzel ért volna a labdába, de nem direkt, visszanézték videobíróval és nem ítéltek tizenegyest.

Elvesznek a Fraditól egy gólt...

Egy szöglet utáni fejest követően pattant ki a labda, Vécsei pedig a léc alá bombázott, de mivel a kezét érintette a labda (mondjuk nagyon nem tudta volna hova máshová húzni…), így nem adták meg. Vétlen volt, de a jelenlegi szabályok szerint, ha a támadás során bármikor is hozzáér egy támadójátékos kezéhez a labda, akkor a gól érvénytelen.

Érett már: egyenlít a Leverkusen

Gyakorlatilag három okos passzal játszotta át a Ferencvárost a Leverkusen, majd Frimpong kapott egy kiugratást, visszatette a labdát, a második hullámban érkező Palacios pedig a felső sarokba lőtt. Védhetetlen.

Óriási Dibusz-bravúr!

Kell a Fradi kapusa az előny megőrzéséhez, az előző is látványos védés volt, de ez már konkrét bravúr. Alario tűzte rá jobbal a labdát, Dibusz a levegőben úszva ütötte ki szögletre a próbálkozást.

Látványos Dibusz-védés

Demirbay végezhetett el szabadrúgást szinte teljesen szemben a magyar kapuval, a sorfal felett eltekerte a labdát ballal, a válogatott kapus azonban kiszedte a felső sarokba tartó labdát.

Vannak gondok hazai oldalon

Az elmúlt percekben próbálta nyomás alá helyezni a Leverkusen a Fradit, de kevés sikerrel, egy veszélyesnek tűnő lövés volt csak, de azt Civic kifejelte. Cserébe a hazai kapus, Hradecky egy szöglet után Tokmacnak dobta a labdát, majd Ryan Mmaee lőtt, de kapus ezt védte.

Beindult a Ferencváros

A kezdeti percekben ezek szerint csak altatott a magyar bajnok. A gól óta volt egy megpattanó Zubkov szabadrúgás,  majd Wingo löketénél kellett védenie a hazai kapusnak.

Olvasói sztorik