Andorra ellen egy szoros győzelem is ciki
– hangzott egy magyar szurkoló, Domonkos megállapítása szerda este a Puskás Arénánál. Gyorsan hozzátesszük: még a meccs előtt.
Az MLSZ-nél vagy megsejthettek valamit, vagy csak jól dolgozik a marketingrészleg, mert rutinosan csomagban árulták az Anglia és az Andorra elleni vb-selejtezőkre a jegyet, így aztán azok a magyar drukkerek, akik lecsaptak a lehetőségre, hogy élőben láthatják Harry Kane-t vagy a szerény 117,5 millió euróért klubot váltó Jack Grealish-t, egyben azzal az élménnyel is számolhattak, hogy megcsodálhatják Marc Pujolt, valamint Max Lloverát is.
A szövetségben jól okoskodtak, mert bár Domonkos jeggyel rendelkező vidéki barátai közül többen nem vállalták az újabb kiruccanást a fővárosba,
Köztük volt az egyik sportcsatorna kommentátora is, aki két gyermekével célozta meg a Puskás Arénát, és aki az albánok elleni zakó gyötrelmei után azt is megemlítette, hogy Andorra ellen szenvedős meccsre, de 3-0-s magyar győzelemre számít. Amivel egy csapásra ötvenszázalékosra javulna a lánya mérlege, aki az angolok ellen volt először válogatott meccsen.
Az albánok elleni vereség egyfelől kínos volt – bár azért ne felejtsük, hogy náluk az egyik belső védő, a Romában játszó Marash Kumbulla ér annyit, mint nálunk Szoboszlai Dominik –, másfelől beindította minden selejtezősorozat állandó itthoni kísérőjét, a matekozást. Épp ezért nem is lepődtünk meg annyira, amikor a Keletinél egy sört kortyolgató drukker azt pendítette meg, hogy őt az albániai kudarcnál sokkal rosszabbul érintette, hogy az osztrákok ki tudtak kapni odahaza a skótoktól, amivel jelentősen csökkentették a pótselejtezős esélyeinket.
Pedig az osztrákoknak az első kettőben kéne végezniük a csoportjukban ahhoz, hogy a magyar válogatott pótselejtezős helyre válthassa be a Nemzetek Ligája-csoportelsőségét, de úgy tűnik, a szomszédok kissé kifulladtak a nyolcaddöntővel zárult Eb-szereplés után.
Ha már Eb: még a meccs előtt beszéltünk olyan szurkolóval, aki úgy véli, a magyar csapat túlteljesített a nyári tornán, amivel azt érte el, hogy a közvélemény irreális elvárásokat vagy inkább vágyálmokat fogalmazott meg a válogatottban kapcsolatban. Értsd: előzzük meg a csoportban a lengyeleket, és jussunk ki a vébére, ami utoljára 1986-ban sikerült, épp tíz évvel azelőtt, hogy a megkérdezett szurkoló, Gergő megszületett volna.
Ahhoz képest, amit a korábbi években láttunk, teljesen rendben van ez a válogatott. Megéri megnézni a csapat meccseit, és nem fogom a vébét siratni, ha az Eb-re ugyanúgy kijutunk majd, mint idén vagy 2016-ban
– magyarázta.
A barátaira váró Dávid arra emlékeztetett, hogy öt éve sem volt fáklyásmenet az újrakezdés az Eb után, akkor a Feröeren játszott 0-0-t a Svájc elleni hazai vereség követte, majd a lettek elleni idegenbeli sikerrel találta meg régi önmagát a válogatott.
A szurkolók részéről tehát élt a bizalom, és a csapat úgy kezdett, hogy látszott, a szenvedéstől inkább megkímélnék magukat, gyorsan dűlőre vinnék a dolgot. Még nem telt el az első tíz perc, amikor a balhátvéd Szalai Attila olyan labdát ívelt Sallai Roland mellére, ami egy irányítótól is pengés megoldás lett volna, az andorrai védők pedig csak szabálytalanul tudták megállítani a csatárt, a megítélt büntetőből pedig Szalai Ádám megszerezte a vezetést.
Az Albániában pozitív koronavírusteszt miatt hiányzó csapatkapitány dupla jubileumot hozott össze magának: 75. válogatott meccsén a 25. gólját szerezte, majd heves kézmozdulatokkal jelezte az ünnepelni érkező többieknek, hogy gyerünk, tovább!
Szalai Ádám, a @Mainz05en támadója 25. gólját szerezte a válogatott címeres mezében! #magyarok #csakegyutt ⚽️ https://t.co/jgJH3gr2dC
— MLSZ (@MLSZhivatalos) September 8, 2021
A csapat eleget tett Szalai utasításának, és nyomult tovább, a 17. percben Botka Endre egy szöglet után fejelte a másodikat, és elégedetten nyugtázhattuk, hogy szenvedés helyett itt most gála várható. Az andorrai kapus pedig annak örülhetett, hogy nem egykori edzőm ül a csapata kispadján, aki minden bizonnyal az
ezt az anyósom bőrkabátban kifejeli
aranyköpéssel kommentálta volna, hogy Iker Álvarez megfeledkezett munkaköri kötelességéről, és nem sikerült elvetődnie Botka nem túl erős fejesénél.
Sok mindent elmond a meccs képéről, hogy a jobbhátvédet játszó és teljes gőzzel rohamozó Botka a gólja mellett az első félidőben kétszer is gyanús körülmények között borult fel az ellenfél 16-osán belül. Főleg a második eset volt látványos, amikor élőben és a lassításban is egyértelműnek tűnt, hogy a labdához nem volt köze a védőnek, de a szlovén bíró máshogy látta az esetet, a VAR-szobában pedig épp valami izgalmasabb téma terelhette el az ott ülők figyelmét.
Az egyik andorrai aztán megpróbált tenni róla, hogy odafigyeljenek rá, úgy terült el Lang Ádám mellett, mint ahogy a céllövöldében dől le a polcról a plüssmaci a kétpálcás találatnál, de a vendégek játékosa csak azt érte el, hogy a magyar tábor – amelyre ezúttal semmilyen panasz nem lehetett – egy emberként röhögte ki.
Már amikor átjutott, mert olyan is volt, hogy senkitől sem zavartatva odaadtuk nekik harminc méterre a kapunktól. Az angolok egy ilyen bakit kegyetlenül megbüntettek, szerencsére Andorra más szint, így Szalai Attila nagy sprint után szerelni tudott, mielőtt még baj lett volna.
Feltűnő volt, hogy a kétgólos előny ellenére a mieink közül Szalai Ádám és Sallai is sokat reklamált, igaz, nekik aztán kijutott a jóból, mert az andorrai védők rúgtak, mint a szomjas lovak. A második félidőből például uszkve húsz másodperc pörgött le, amikor az egyik vendégjátékos tisztességesen mellbe rúgta az igen aktív Schön Szabolcsot, Szalai cserébe azzal bosszantotta az ellenfelet, hogy minden egyes kirúgás előtt elfutott a labdáért, és gondosan letette az ötösre, hogy Andorra ne tudja az időt húzni a labdával babrálással.
Vártuk a harmadik magyar gólt, e helyett egy iszonyatos bénázás után sikerült összehozni egy olyan öngólt, amely gyorsan világhírűvé vált volna a neten, de a VAR megkímélte ettől a Botka, Fiola Attila párost. Intő jel volt, mégsem vettük elég komolyan, és bár Marco Rossi egymás után dobta be a támadó felfogású játékosokat – a 80. percben már Szalai Á., Szoboszlai Dominik, Sallói Dániel, Gazdag Dániel és Nikolics Nemanja is a gyepet taposta – 3-0 helyett 2-1-re módosult az állás. Vagyis Andorra csak elért önerőből is egy gólt, idegenbeli vb-selejtezőn ez utoljára 2009-ben sikerült a miniállam csapatának Fehéroroszországban.
Amíg a szurkolók egy része fütyülni kezdett a szépítő gól után, a tábor rákezdett az ugrálós-üvöltős „lőjetek egy gólt” rigmusra, de a játékban bekövetkezett, felettébb nyomasztó fordulat láttán inkább úgy voltunk vele, hogy csak ne kapjunk, mert akkor aztán tényleg sikerül lerombolni, amit a korábbi időszakban a csapat felépített.
Emlékezhetünk a müncheni Eb-meccsre, ahol a németek a végén húzták az időt, hogy lepörgessék a hátralévő másodperceket, hát most mi is valami hasonlóhoz folyamodtunk,
Az andorrai tévések szinte önkívületi állapotban voltak, amikor a hosszabbításban szabadrúgáshoz jutott a csapatuk, aztán amikor megúsztuk a dolgot, és a bíró lefújta a meccset, a mellettük álló magyar újságíró az öklét rázva konstatálta, hogy a 2017-es találkozóval ellentétben most sikerült megmenekülni egy szégyenteljes blamától.
A válogatott és a közönség közös himnuszéneklése most sem maradt el, de a csapat a tiszteletkört már erősen foghíjas szektorok előtt tette meg. A főszereplők is érezték, hogy ez most necces volt, Szalai Ádám a rá jellemző őszinteséggel szörnyűnek titulálta a válogatott teljesítményét, míg Rossi bosszankodott, amiért a csapat elrontotta a szülinapját, és kilátásba helyezte, hogy kipenderíti azokat, akik most a taktikai utasításokra fittyet hányva a saját fejük után mentek.
Amikor a meccs után arról faggattuk a hazainduló szurkolókat, hogy milyen élményeket raktároztak el a meccsről, voltak azért negatív hangok. („Hiába nyertünk, nekem ez fáj”, „ha a munkahelyen ilyen teljesítmény nyújtok, azt mondják, hogy többet nem kell jönnöd”, „nem értettük, miért kell folyton hátrafelé passzolgatni”.) A többség azért nem tiporta sárba a csapatot, még ha el is ismerte, hogy az utolsó tíz perc idegőrlő volt.
Egy szurkolónak lételeme az optimizmus, de volt, aki jelezte, hogy helyén van a realitásérzéke. „A sorsolás után azt mondtam, a harmadik hely a miénk. A második akkor ment el, amikor idehaza nem tudtuk megverni a lengyeleket.
Úgy vagyok vele, amíg az Eb-re nem jutunk ki pótselejtező nélkül, addig nem is várom, hogy ott legyünk a vébén. 13 csapat kvalifikálhatja magát Európából a katari vébére, de van nálunk a kontinensen vagy húsz erősebb csapat
– véli egy Marci nevű szurkoló.
Akinek nagyjából helytálló a megállapítása, mivel a FIFA-világranglistán 37. magyar válogatott jelenleg a 19. az európai nemzetek rangsorában.
Akadt olyan, aki a csalódást keltő játék ellenére is kijelentette, jól szórakozott a meccsen, egy török srác – aki Magyarországon szerzett diplomát – pedig egész nagyvonalú volt, amikor úgy fogalmazott: a magyar válogatott jó munkát végzett. Viszont ő legalább szerzett egy maradandó élményt a meccsről, mert nem sokkal korábban sikerült egy közös szelfit lőnie a Fenerbahcéban játszó Szalai Attilával.
A tanárként dolgozó Laci úgy bandukolt ki a stadionba, hogy korábban nem volt pozitív élménye a focival kapcsolatban, de egy diákja révén sikerült jegyhez jutnia, és kíváncsi volt arra, milyen hatások érik, a barátai ugyanis azzal piszkálták, csak azért húzza le a magyar futballt, mert még nem járt válogatott mérkőzésen.
„El kell ismerni, egész jó volt, és a hangulat magával ragadja az embert, vicces, amikor a fél szektor mögötted azt üvölti, hogy vak a bíró. A véleményemet azért nem változtatta meg a meccs, továbbra is azt mondom, hogy indokolatlanul sok pénzt öntenek a fociba itthon, miközben az oktatásra meg nem jut elég, amit nap mint nap megtapasztalok tanárként. Erről a győzelemről valószínűleg az fog majd beugrani, hogy megvertük egy olyan ország csapatát, ahol fele annyian laknak, mint Miskolcon”.
