Marjai János/24.hu
Élő Magyar foci

Két gyors gól után a győzelemért is izgulni kellett Andorra ellen

A magyar válogatott 2-1-re nyert Andorra ellen szerda este világbajnoki selejtező mérkőzésen. Miután Anglia és Albánia ellen is vereséget szenvedett a magyar válogatott, az Andorra elleni mérkőzés jelentősége megnőtt. A kezdőcsapatot alaposan felforgatta Marco Rossi, részben kényszerből, részben saját döntéséből, hiszen Szoboszlai Dominik elkérte magát a meccsre, de csak a kispadra nevezte a kapitány.

Remekül kezdett a magyar csapat, már a kilencedik percben vezetést szerzett, miután Sallai Rolandot a tizenhatoson belül buktatták és Szalai Ádám magabiztosan értékesítette a büntetőt. Lendületben maradtak a mieink, így újabb kilenc perccel később növeltük is az előnyt, ezúttal Botka Endre fejelt be egy szögletet.

Nagy arányban birtokolta Magyarország a labdát, de térfélcsere után még úgy is nagyon elkényelmesedett, hogy félidőben bejött Szoboszlai. Az első bekapott gólt még megúsztuk, mert les miatt elvették a játékvezetők, de az újabb bizonytalankodásból már Llovera szépíteni tudott. A végén úgy kellett izgulunk a győzelemért, hogy a hazai csapat 75 százalékban birtokolta a labdát!

Eközben Albánia 5-0-ra verte San Marinót, Anglia viszont döntetlenre végzett Lengyelországgal.

Vb-selejtező, I csoport, 6. forduló

Magyarország – Andorra 2-1 (2-0)
Budapest, Puskás Aréna
v.: Obrenovic (szlovén)
Magyarország: Dibusz – Botka (Tamás – 90.), Lang, Szalai A., Fiola – Nagy Á. (Gazdag – 65.) – Kleinheisler (Szoboszlai – 46.), Schäfer, Fiola – Sallai (Sallói – 46.), Szalai Á., Schön (Nikolics – 74.)
Andorra: Alvarez – San Nicolas, Llovera, E. Garcia, Jimenez, M. Garcia – Alaez, Vieira (C. Martinez – 76.), Cervos (A. Martinez -76.) – Pujol (Lima – 80.), Betriu (Bernat – 80.)
gól: Szalai (9.), Botka (18.) ill. Llovera (82.)

A végén még izgulni is kellett Andorra ellen

A magyar válogatott két gyors góllal kezdte a világbajnoki selejtezőt, előbb Szalai Ádám talált be tizenegyesből, majd Botka Endre fejelt a jobb alsó sarokba. Ezután viszont nem talált újra az ellenfél kapujába Marco Rossi csapata, de ellenfelünk térfélcsere után kihasználta a fásultságot. Előbb egy les miatt megúsztuk a szépítést, majd a hajrában egy szabadrúgás után Llovera talált be. A hajrában is még mentek előre az andorraiak, igazán feszült végjáték után nyertünk 2-1-re.

Vége!

Ez nagyon necces volt, de csak sikerült behúzni ezt a meccset egy pocsék második félidőt követően.

Újoncot avatunk!

Tamás Márk áll be Botka Endre helyére. Nem lesz könnyű dolga a maradék három percben, merthogy ennyi a hosszabbítás.

Csak engedtünk egy szépítést az andorraiaknak

Szoboszlai a bal szélen harcolt a labdáért, ebből lett szabadrúgás. A beívelt labda Lang fején megcsúszott és a teljesen egyedül érkező Llovera a kapunk jobb oldalára bombázta élete első válogatott gólját. Ez nem hiányzott.

Beállt a legendás védő is

Ildefons Lima Guiness-rekordot tart azzal, hogy már 23 éve a válogatott tagja. Ellenünk csereként állt be, alighanem a fejjátékát használnák ki.

Csordogál a meccs

Dibusznak már védeni valója is volt, de bántóbb, hogy rengeteg passz a társak mögé érkezik támadásaink alatt, amiből aztán fordulni próbál az andorrai együttes. Erőtlene, kicsit kényelmesek lettünk.

Komikus öngólt kaptunk, mázli hogy les volt előtte

Egy elszórakozott bedobás után került a labda az andorraiakhoz, az akciójuk egy rossz lövés után a mi védőink fejezték be: Lang bikázta rá Fiolára a labdát, ami becsorgott a kapunkba. Óriási mázli, hogy észrevettek egy lest a bírók…

Albánia közben már a harmadikat is megrúgta

Az ellenünk betaláló Broja félidőben beállt és már kiosztott egy gólpasszt és a harmadik találatot már ő maga szerezte. Eldőlt az a meccs. A lengyel-angolon viszont még mindig nem esett gól.

Sallóinak nem akar összejönni a gól

Lesről indult eleve, de a bíró hagyta őt a szabályoknak megfelelően befejezni az akciót, de a kapust találta el. Egy perccel később egy jobbról érkező labdát engedett el Szalai Ádám, Sallói addig birkózott, amíg kapura nem lőtt, de ezt is megfogta Alvarez.

Nem változott a meccs képe

Főleg a magyaroknál van a labda, az andorrai csapat inkább csak rombol, néha szabályos, néha szabálytalan eszközökkel. Nagyon nagy helyzetünk nem akadt, mindig akad egy andorrai láb, vagy fej, ami közbelép, így aztán maradt a 2-0.

Szalai Attila is közel volt a gólszerzéshez!

Szoboszlai szöglete elsuhant szinte mindenki feje fölött, de a hosszún érkező Szalai még bele tudottt piszkálni, csak kapura nem tudta már tenni a labdát. Egy gondolattal maradt csak le.

Folytatódott a meccs

Sokat elmond az összecsapásról, hogy bár Andorra kezdte a második félidőt, 13 másodperc alatt fölrúgtak már egy magyart.

Az első félidőbe ennyi fért bele

A magyar válogatott 82 százalékban birtokolta a labdát, igaz összesen 6 kapura lövéssel próbálkozott. Ami kapura ment, az viszont mind be is akadt, ellentétben a két andorrai világűrbe lőtt labdával. Schön a bal oldalon volt nagyon aktív, míg a jobb oldalon Botka okozott gondokat.

Betriu talán jobb focista, mint színész

Az andorrai játékos megpróbálta elhitetni, hogy Lang Ádám arcon csapta, miközben a labdáért harcoltak. Nem volt élő ember, aki ezt elhitte volna neki, de azért egy percet elvacakolt ezzel.