Magyar foci

Beindult a Honvéd, a Zetét is leverte

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI

A Budapest Honvéd kétgólos győzelmet aratott Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

A hazai védelem rendkívül bizonytalanul kezdett, a vendégek pedig ezt kíméletlenül kihasználták, aminek köszönhetően szűk negyedóra után már kétgólos előnyben voltak, írja az MTI. A Honvéd a folytatásban könnyedén tovább növelhette volna a különbséget, de Nagy Dominik többször is hibázott nagy helyzetben. A ZTE hiába birtokolta némileg többet a labdát, egészen az első félidő utolsó pillanatáig nem adódott nagy lehetősége a gólszerzésre, akkor pedig Szappanos bravúrral hárított.

Kapcsolódó
Stöger a sorsolásról: Ennél nem lehetett volna jobb
Tökéletes a klubnak és a játékosoknak is.

A szünetben három cserével frissítette csapatát Waltner Róbert, a házigazdák vezetőedzője, és a Zalaegerszeg a korábbiaknál jóval elszántabban folytatta a küzdelmet. A Honvéd jó tíz perc után kijött a szorításból, és kontrákból veszélyeztetett, de a mérkőzést végleg eldöntő harmadik gólt mégsem egy ilyen akcióból, hanem egy szögletet követően szerezte meg. A hajrához közeledve aztán – ugyancsak egy sarokrúgásból – szépíteni tudtak a hazaiak, de ez már csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő.

A szezont két vereséggel kezdő Budapest Honvéd a legutóbbi három bajnokiján hét pontot gyűjtött.

OTP Bank Liga, 5. forduló

ZTE FC-Budapest Honvéd 1-3 (0-2)

ZTE FC: Demjén – Lesjak (Huszti, a szünetben), Serafimov, Kálnoki-Kis (Bobál, a szünetben), Gergényi – Sankovic, Koszta (Ubochioma, 64.), Bedi – Milovanovikj (Halilovic, 23.), Babati (Grezda, a szünetben), Skribek

Budapest Honvéd: Szappanos – Lovric, Batik, Klemenz, Tamás K. – Pantelic, Hidi, Zsótér – Bőle (Nagy G., 59.), Lukic (Eppel, 79.), Nagy D. (Banó-Szabó, 90.)

gólszerzők: Serafimov (74.), illetve Lukic (9.), Hidi (13.), Tamás K. (70.)

sárga lap: Serafimov (59.), Ubochioma (89.), illetve Lovric (27.)

Olvasói sztorik