Nehéz higgadtan beszélni arról, ami történt: a német Hertha BSC csapata kirúgta magyar kapusedzőjét, Petry Zsoltot, mert az interjút adott a magyar kormánylapnak, amelyben többek között azt állította, Európa morálisan „mélyre süllyedt”, a nyugat-európai bevándorlás-politika pedig „az erkölcsi leépülés megnyilvánulása”, ami „végigsöpör a kontinensen”.
Az eseten nincs mit szépíteni, a Hertha közleménye sem tette. Petryt bevallottan és egyértelműen a véleménye miatt bocsátotta el a berlini klub. Mint érveltek, a kapusedző szavai nem férnek össze a Hertha által transzparensen és következetesen vállalt értékekkel, amelyek mellett ráadásul maga Petry is elkötelezte magát, amikor aláírta a klub által támogatott etikai kódexet, és amelyben világosan szerepel mind a sokszínűség támogatása, mind a tolerancia melletti kiállás.
Petry a klub álláspontja szerint aláírásával vállalta, hogy nem tesz az etikai kódexben foglaltaknak ellentmondó nyilatkozatot, ám ezt az elköteleződését a Magyar Nemzetnek adott interjúval megszegte. A Hertha vezetősége ráadásul – saját bevallása szerint – a cikk tényén is megdöbbent, azt ugyanis a magyar szakember előzetesen nem egyeztette azt a klub sajtóosztályával – holott ez szintén szerződéses kötelezettsége lett volna.
Az esetet némiképp bonyolítja, hogy hétfőn este Petry helyreigazítási igénnyel jelentkezett a Magyar Nemzetnél.
Az egykori válogatott kapus állítólag jogászokat emlegetve kérte számon a kormánylapon, miért nem közölt két olyan sarokmondatot sem, amely jelentősen árnyalta volna a nyomtatott verzióban még kétségkívül igen sarkosnak látszó politikai véleményét. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a teljes interjút elolvasva a cím is inkább tűnik csúsztatásnak, mint az alany mondanivalójának lényegét pontosan összegző mondatnak, világossá válik: a kormánylap minimum jogosan vádolható azzal, hogy átértelmezte, átkeretezte Petry Zsolt mondatait.
Ez az átkeretezés került végül Petry állásába – a Hertha ugyanis az eset kipattanását követően már kényszerpályán mozgott, és végül egyszerűen nem tehetett mást mint, hogy megválik a kapusedzőtől.
A gond az, hogy ez a dinamika itthonról csak nehezen (vagy leginkább: sehogy nem) érthető meg. Mi Magyarországon ugyanis a NER által fűtött szellemi polgárháborúban létezünk: egy olyan hibrid nyilvánosságban, amelyben elfogadásra buzdító Facebook-posztok merevíthetők a hatalommal szembeni markáns kiállássá, és ahol televíziós riporterek közmédiás pályája érhet véget azután, hogy lájkolnak egy ártalmatlan, közösségi médiás bejegyzést.
Ebben a végletekig hiszterizált, mesterségesen szított identitáspolitikai indulatokra épített, személyes sérelmekkel mérgezett közegben esély sincsen rá, hogy különbséget tegyünk Hrutka János elbocsátása és Petry Zsolt, valamint a Hertha BSC szakítása között.
Holott a különbség evidens, sőt mi több – lényegbe vágó. Petry esete ugyanis teljesen transzparens. Igazolható, tényekkel alátámasztható. Citálhatók a kapus mondatai, a Hertha etikai kódexe, a klub állásfoglalása és érvelésének minden egyes pontja. Ha úgy tetszik: szabadon lehet undorodni a berlini véleményterrortól, hiszen annak minden rezdülése a nyilvánosságban zajlik.
Ez egy világos álláspont, amelyet tiszta – bár ijesztő – ráció vezet. Mivel azonban nyilvánosan vállalt, tiszta és világos, lehet vele vitatkozni, és lehet hozzá viszonyulni is. Én magam ugyan a klasszikus szabadelvűség talaján állva rendkívül visszatetszőnek tartom, hogy egy egyesület, klub vagy cég szerződéssel kötelezi munkavállalóit arra, hogy ne csak képességeiket, idejüket, energiájukat, de személyiségüket és értékkészletüket is igazítsák munkaadójuk világlátásához (éppen ezért én magam sosem írnék alá egy ilyen kontraktust, és vezetőként sem tenném soha az alkalmazás feltételévé), ám Németországban ma ez a helyzet, és mindenki – így Petry Zsolt is – ennek szellemében vállal munkát az országban.
Hogy miért, annak sok oka van. A Hertha speciel önmagában is az egyik legérdekesebb német klub: a nyolcvanas években még jobbára szélsőjobbos ultráiról volt hírhedt, amikor azonban 1997-ben feljutott a Bundesligába, már kifejezetten erős igény volt arra, hogy egy befogadó, izgalmas, multikulturális nagyváros elitklubját faragják belőle. Első lépésként a rasszista bekiabálások arányát és a huhogást szorították vissza a stadionban, majd lépésről-lépésre haladtak tovább.
(Németországban elsőként a Herthának volt kifejezetten LMBTQ szurkolói csoportja, a klubházon szivárványos zászló is leng, a stadionban pedig teljesen mindennaposak a szivárványos alapra rajzolt vicces molinók, transzparensek.)
A Hertha ráadásul – a többi német klubhoz hasonlóan – egyesületi formában működik. Ez praktikusan azt jelenti, hogy bár a csapatot működtető gazdasági társaság részvényei szabadon áruba bocsáthatók, az irányítási jogot megtestesítő 50%-os egyesületi többségnek a tagok kezében kell maradnia.
Az ilyen módon vállalt egyesületi értékek tehát nem hasonlíthatóak ahhoz, amikor a Coca-Cola, a Pepsi, vagy éppen a Telekom tesz valamilyen üzletileg motivált értéknyilatkozatot a sokszínűség mellett – a Hertha ebben az értelemben sokkal inkább egy civil értékközösség, mint egy üzleti vállalkozás.
Továbbmegyek: ebben a rendszerben, egy ilyen társadalmi közegben a részvények többségét birtokló Lars Windhorst éppen akkor tette volna ki magát kockázatos támadásoknak, ha nem lép föl nagyon egyértelműen a Hertha általános értékkészletével össze nem egyeztethető nyilatkozat ellen.
Tegyük emellé ezt a sztorit, amit a Spíler TV kanyarított Hrutka János elbocsátása mellé, és próbáljuk meg nem elnevetni magunkat. A Spíler TV annak idején azért jött létre, mert a NER-közeli tulajdonosi réteg (akkor úgy tudtuk, hogy a csatornát létrehozó TV2 Andy Vajna tulajdonában van, holott később kiderült, miszerint a filmproducer már 2016-ban eladta azt F. Sándorné cinkotai „üzletasszony” egyik vállalkozásának) megszerezte a Premier League magyarországi közvetítési jogait.
Nos, az angol futballbajnokság a világ egyik legtudatosabban kezelt sportbrandje. Világos, jól artikulált, következetesen kommunikált alapértékei vannak, úgy mint: egyenlőség, elfogadás, harc és kiállás a diszkrimináció minden formája ellen. Ennek jegyében a csapatok és a játékosok minden évben PR-akciók tucatjaiban vesznek részt, felszólalnak a rasszizmus ellen, letérdelnek az amerikai fekete közösség melletti szolidaritásukat kifejezve, és szivárványos csapatkapitányi karszalagot húznak magukra akkor, amikor a liga speciálisan a szurkolói-sportolói közeg LMBTQI részéhez szól.
És ez még nem minden: 2019 decemberében magam is elismerően írtam például arról, hogy a Premier League Rainbow Laces nevet viselő egyenjogúsági kampányával az angol bajnokikat közvetítő két hazai csatorna közül egyedül a Spíler TV heti magazinműsora foglalkozott érdemben.
Magyarul: a Spíleren soha nem volt tabu a homoszexualitás, és a csatorna semmi jelét nem adta annak, hogy ne férne bele a hitvallásába az egyenjogúság melletti kiállás bemutatása. Hrutka tehát egy olyan tyúkszemre lépett rá, amely hivatalosan nem létezik, aminek nincsen nyoma, amit minden érintett tagad.
Mindez tökéletesen mutatja meg a két eset közötti különbséget: amíg Petry Zsolttól egy világosan megfogalmazott, nyíltan vállalt, transzparensen képviselt értékkészlet melletti kiállásra számított a munkaadója, addig
A zsigeri képmutatásra remek példa Szöllősi György, a sportújságíró szövetség elnökének nyilatkozata. A NER kedvenc sportújságírója Hrutka és a közmédiából egyetlen lájk miatt eltanácsolt Lukács Viktor esetére reflektálva úgy fogalmazott, „egyenlő mércével kellene mérni”. Kifejtette azt is, hogy bár az „idea, miszerint egy médiacég közismert arca hadd képviseljen magánemberként olyan önálló véleményt a közéletben, amely akár ellentétes az adott sajtóorgánum által képviselt vagy fontosnak tartott értékekkel, üzenetekkel, első hallásra vonzó, ám a hazai és nemzetközi gyakorlatban is elvétve találni rá példát.”
Mivel Szöllősi akkurátus ember, nem felejtette el hozzátenni azt sem, miszerint „gyakran előfordul, hogy egyenesen szerződésben rögzítik, a sportmédia egy-egy ismert személyisége nem nyilváníthat politikai véleményt, vagy olyat, ami ütközik az adott médiavállalat üzleti érdekeivel, különös tekintettel egyes szélsőséges nézetek hangoztatására.”
Petry kirúgását ezt követően Szöllősi lapja, a kormánymédia konglomerátumához tartozó Nemzeti Sport úgy kommentálta: „döbbenet”, hogy a politikai véleménye miatt kell mennie a kapusnak.
Tehát rögzítsük: Szöllősi eszerint amondó, Hrutka esetében azzal együtt sem kell meglepődni, hogy a szakértő egy hivatalosan nem létező, senki által nem ismert, sehova le nem írt, sehol, soha meg nem fogalmazott tyúkszemre léphetett rá, amelyet ráadásul a munkaadója sem nevezett meg később, hanem inkább hazudott az elbocsátás okairól (ez legkésőbb akkor kiderült, amikor ezen a hétvégén új, frissített szakértői gárda nélkül mentek le a meccsek).
Annál inkább Petryén, aki munkaadója előre lefektetett, világos, transzparensen vállalt értéknyilatkozatával ment szembe – ráadásul nem magánemberként, hanem egy interjúban. Egyetértünk, Szöllősi úr: ez a képmutatás tényleg döbbenetes.
Pedig a tét nem kicsi: a józan eszünket kellene megőrizzük. És nem csak önmagunkért, hanem azért is, hogy a kapusedző maradhasson kapusedző, a szakkommentátor szakkommentátor – a család pedig család.
