Élő Magyar foci

Mindent megtett a Fradi, de nem sikerült kicsikarnia az Európa Liga-szereplést

Sergei SUPINSKY / AFP
Sergei SUPINSKY / AFP

A Ferencváros kedden 1-0-ra kikapott a Dinamo Kijev vendégeként a Bajnook Ligája G csoportjának hatodik, egyben záró fordulójában.

A Fradi többet birtokolta a labdát az első félidőben, de komoly helyzetekig nem jutott el, egyedül egy kézre pattanó labda miatt érezhette úgy a magyar bajnok, hogy elesett egytizenegyestől. Térfélcsere után is inkább az FTC dominált, azonban egy pontrúgás után Gyenyisz Popov fejesével a Dinamo Kijev került előnybe.

A kockázat nélkül futballozó ukrán csapat ezután bolond lett volna támadni, a Ferencvárosnak viszont legalább két gólra lett volna szüksége ahhoz, hogy a harmadik helyet megszerezze a csoportban, így tavasszal az Európa Ligában szerepeljen. Ennek érdekében Szerhij Rebrov Isaelt, Roko Baturinát és Franck Bolit is pályára küldte a második félidőben, de érdemi változást nem tudtak hozni az FTC játékába.

A Fradi becsülettel küzdött, többet birtokolta a labdát és kezdeményező is volt, de nem tudta feltörni a kijevi csapat védelmét, ezért 1-0-ra kikapott. Ezzel az idei szezonban befejeződött az FTC nemzetközi szereplése.

Bajnokok Ligája, G csoport, 6. forduló

Dinamo Kijev – Ferencváros 1-0 (0-0)
NSC Olimpiai Stadion
v.: Ekberg (svéd)
Dinamo Kijev: Buscsan – Kedziora, Zabarnyij, Popov, Mykolenko – Garmas (Sepeljev – 70.), Szidorcsuk, Saparenko – Cigankov, Verbic, De Pena (Szuprjaha – 70.)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics (Botka – 80.), Blazic, Dvali, Heister – Laidouni, Haratyin (Isael – 73.), Somalia, – Zubkov (Mak – 80.), Tokmac, Uzuni (Baturina – 73.)

gól: Popov (60.)

sárga lap: De Pena (27.), Garmas (37.) ill. Laidouni (44.), Haratyin (48.), Blazic (59.)

A G csoport végeredménye:
1. Juventus       6   5  –  1  14- 4  15 pont
2. FC Barcelona   6   5  –  1  16- 5  15
3. Dinamo Kijev   6   1  1  4   4-13   4
4. Ferencváros    6   –  1  5   5-17   1

Kikapott Kijevben a Ferencváros, csoportutolsó lett

A Ferencváros többet birtokolta a labdát az első félidőben, de komoly helyzetekig nem jutott el, egyedül egy kézre pattanó labda miatt érezhette úgy a magyar bajnok, hogy elesett egytizenegyestől. Térfélcsere után is inkább az FTC dominált, de egy pontrúgás után Popov fejesével a Dinamo Kijev került előnybe, amit rettentő profizmussal meg is őrzött. A Fradi így kikapott az utolsó csoportkörös meccsén és negyedik helyen zárt a G csoportban.

Csak nem akar összejönni

Heister ígéretes felfutása után nem sikerült FTC-játékost találni a labdával, percekkel később Franck Boli találta el pocsékul a labdát. Három perc a hosszabbítás.

Újabb cserék mindkét csapatban

Boli jött a Fradiba Tokmac helyett, míg a túloldalon Rodrigues és Lednyev állt be Verbicet és Cigankovot pótolva.

Isael sárga lapot kapott

Laidouni labdája kemény volt, elpattant kicsit Isaeltől, aki ezután megrúgta Verbic lábát.

Újabb Fradi-cserék

Zubkov többet már nem lő kapura, Róbert Mak állt be helyette, Lovrencsics helyett pedig Botka játszik a hátra lévő időben. A csapatkapitányi karszalag így Dibuszra került át.

Zubkov okos tekerése ment mellé

Egy visszapattanó labda került a Fradi támadójához, aki nagyon okosan próbálta a védők mellett eltekerni a jobb alsó sarokba a labdát. Ez sikerült is, de a kaput nem találta el, így maradt 1-0 az állás.

Rebrov kockáztat

Uzuni helyett Baturina folytatja, de az igazán merész húzás, hogy Isael Haratyin helyére érkezett, vagyis már négy támadóval megy előre a Fradi.

Jönnek már a cserék

Két friss embert küldött pályára Lucescu, Garmas és De Pena helyett Sepeljev és Szprjaha állt be.

Már hárommal megy a Juventus

Újra Cristiano Ronaldo tizenegyese talált utat a kapuba, vagyis az egymás elleni eredmények miatt már a Juventus a csoportelső jelen állás szerint.

Uzuni majdnem válaszolt is

Az albán támadó a tizenhatoson belülre érve kapura lőtt, de a bal alsóba tartó labdát kiütötte Biscsan

Vezet a Dinamo Kijev

Miha Blazic kezére pattant a labda, amiért szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat. Carlos De Pena középre ívelt labdájába Popov csúsztatott bele, a labda a bal alsó sarokban kötött ki. 1-0, már legalább két gól kell a Ferencvárosnak.

Tokmac hagyott ki hatalmas helyzetet

Megvan az első kapura tartó lövés a meccsen! Zubkovverekedte át magát az ellenfél védőin, majd remekül hozta helyzetbe Tokmac Nguent, aki a tizenhatoson belül, kicsit jobbra sodródva lőhetett. A Ferencváros csatára nagy erővel vette célba a kaput, de pont a középen álló Buscsant találta el.

Újabb büntető maradt el?

Lasha Dvali és Garmas is a labdára mentek, a Ferencváros védője ért oda előbb, de úgy tűnt, pont nem találta el a hazai játékos lábát. Garmasnak azért fájt, ápolni is kellett picit.

Megyünk tovább

Az iram változatlan, érezhető a tét. Csere nem volt.

A statisztika nem fest rosszul

56%-ban birtokolta a labdát a Fradi, ez érezhető is, viszont nagyon kevés a lövés. A Dinamo kétszer, a Fradi háromszor próbálkozott, kaput viszont senki sem talált.

Nincsgól 45 perc alatt

Nagy csata volt, gól nem. Egyelőre a Dinamo Kijev áll továbbjutásra, de van még egy félidő.

Laidouni besárgult

A Fradi középpályása rengeteg labdát szerzett, de olykor-olykor elkésik a beléppőkkel. Nem az első eset, ilyen szempontból jogos a sárga lapja, hiába nem volt durva.

Ebben sokkal több volt

Heister elveszítette a labdát, de visszatámadt, így a Fradi újra támadhatott. Uzuni lágyan a védők mögé ívelt, de Zubkov kiszorított helyzetből már nem tudta megcsinálni a cselt a kapussal szemben. Szögletet kapott az FTC, de nem lett belőle helyzet, maradt a 0-0.

Közben a Juventus visszavág

Hét perc alatt dupláztak az olaszok, előbb Cristiano Ronaldo talált be tizenegyesből, majd McKennie akcióból szerzett parádés gólt.

Tokmac szokatlan módon elszúrta a helyzetét

Laidouni szerzett nagyon erőszakosan labdát, ami így Tokmachoz jutott. A Fradi csatára egy lövőcsel után tüzelt, de jócskán kapu mellé és fölé szállt a labdája. Ebben több volt.

Olvasói sztorik