Amikor az Európa-bajnokságra való kijutásról döntő, idegenbeli, egy meccses, 3-1-re megnyert kilencven perc után Marco Rossi azt nyilatkozza:
Egyrészt nagyon boldog vagyok, mert sikerült továbbjutnunk, másrészt azonban nem örülök annak, hogy milyen stílusban futballoztunk a mérkőzésen
– az minimum elgondolkodtató.
A futballfrázis szerint a győzelmet nem kell megmagyarázni, mi mégis kísérletet teszünk rá annak okát keresve, vajon a nagy arányú győzelmet követően
Más kiindulóhelyzet más játékképet eredményezett
A magyar labdarúgó-válogatott a koronavírus okozta futballszünet után szeptember 3-án előbb pazar játékkal Törökországot verte idegenben (0-1), majd három nappal később a Puskás Arénában hatvanpercnyi ijesztő tanácstalanság, csapatszintű védekezési hibák és 0-3 után villantott karaktert, és végül csak egy góllal kapott ki Oroszországtól (2-3) a Nemzetek Ligájában.
Az utóbbi évek eredményeit, a világranglistán elfoglalt helyezést, a játékosai piaci értékét tekintve is mindkét válogatott magasan előttünk áll, egyik meccsen sem számítottunk esélyesnek. Mégis a csapat Marco Rossi által megálmodott stílusa mindkét mérkőzésen szemmel látható játékképben és kifejezetten sokat sejtetően rajzolódott ki. Tisztán látszott, hogyan szeretné a válogatott megakadályozni ellenfeleit a gólszerzésben és hol, legfőképp miként szeretné megtörni a védekezésüket a győzelem érdekében.
Ezzel a kiindulóhelyzettel szemben a magyar válogatott mindhárom összevetés tekintetében felülmúlta csütörtöki ellenfelét, mi több, Bulgária az ezt megelőző tizenhat meccsén összesen egyszer nyert. A magyar nemzeti tizenegy egyértelműen esélyesként lépett pályára, ugyanakkor összehasonlíthatatlanul nagyobb tétért, az Európa-bajnoki szereplésért folyó play-off elődöntőben, a hazai közönség előtt játszható budapesti Eb-csoportkör reményében.
A klasszist pont az különbözteti meg a jótól, hogy nem zavarja a tét, stresszhelyzetben is képes ugyanazt a teljesítményt kihozni magából, mintha nem raktak volna méretes zsákot a hátára. Az extraklasszist a leküzdendő akadály mérete még jobb teljesítményre sarkallja. A kapitány tekintete a simának tűnő győzelem ellenére azért válhatott borússá, mert azt látta, az Eb-re való kijutás lehetősége annyira megnyomta a fiatal válogatottat, hogy bár ezúttal is célirányos taktikával küldte pályára csapatát, de a játékunkat nézve ebből vajmi kevés valósult meg.
A támadás
Rossi már a szeptemberi két meccsen végleg letette a voksát a 3-5-2-es felállás mellett, ahogy a Gulácsi – Orbán, Lang, Szalai A., – Fiola, Nagy Á., Sigér, Szoboszlai, Holender – Sallai, Szalai Á. alapcsapatát is meghatározta. A kezdő tizenegyen az oroszok és most Bulgária ellen is csak kényszerből módosított egy-egy helyen (Fiola-Bese, illetve Szoboszlai-Kalmár csere).
A szeptemberi mérkőzéseken különösen a válogatott agilitása, befejezett támadásainak magas száma vált szembetűnővé. Törökország ellen 13 kapura lövéssel próbálkoztak Szoboszlaiék, amelyből 5 eltalálta azt, de az orosz meccsen is 12/7-es arányt jegyeztünk fel. Ebben a statisztikában mindkét, nálunk erősebbnek vélt ellenfelünket felülmúlta a magyar csapat, ami elég ritkán fordult elő a válogatott utóbbi évtizedeiben.
A két mérkőzést követő értékelésünkben azt írtuk, az Eb play-off előtt pozitív, hogy kiderült,
- van egy egymást követő két mérkőzésen is magas szinten funkcionáló bal szárnya a magyar válogatottnak,
- továbbá egy európai csúcsfutball értelmében is minőséget képviselő Szoboszlai-Sallai párosunk.
- Rossinak szerencséje van azzal, hogy a jelenlegi keretben több a győztes típusú, mint a kudarckerülő karakter, e játékosok többsége fiatal, és támadószellemű.
Ehhez képest mindebből, különösen a Szalai Attila-Holender Filip-Szoboszlai Dominik és Sallai Roland által többnyire bal oldalunkon vezetett támadószellemből csak keveset láttunk Bulgária ellen. Igaz, ezúttal Kalmár Zsolt játszott az RB Salzburg vírushelyzetre hivatkozva Ausztriában tartott labdarúgója helyén. A DAC légiósa nem jobb, vagy rosszabb, hanem merőben más stílusú, karakterű labdarúgó, mint Szoboszlai. Klubcsapatában hasonlóan eredményes, amit bizonyított Bulgária ellen is:
Mégis jó lenne tudni, milyen feladattal küldte pályára Rossi. Mivel nem ültünk bent a taktikai értekezleten, így csak annyit állapíthatunk meg, Georgi Dermendzsiev kapitány jól kielemezhette az előző két meccsünket, mert rendre úgy csapdáztatta Orbánt, Langot és Nagy Ádámot, ahogy az oroszok tették, ezzel támadásaink építésének első lépése, a labdakihozatal a legrutintalanabbnak gondolt védőnkre, Szalai Attilára maradt.
A különbséget az jelentette, hogy az orosz meccshez és Szoboszlaihoz képest Kalmár csütörtökön sokkal nagyobb területen futballozott, a Salzburg labdarúgójához képest eleinte kevésbé segítette a bal oldali labdakihozatalt.
Ez okozhatta, hogy
- az első félidőben az eddigi két meccsel ellentétben többnyire nem a földön építkeztünk, és
- túlzottan középre összpontosultak a támadásaink,
- illetve, hogy Kalmár és Sallai középen kissé mintha kioltották volna egymást.
- Szalai Attila eleinte jobb híján hosszú indításokkal próbálkozott, kevés sikerrel.
- Összességében Bulgária ellen ugyan többet birtokoltuk a labdát (48 %-52%), mégis mindössze hatszor jutottunk lövésig, amelyből csak négy talált kaput.
Hovatovább az első félidőt tényleges helyzet, és tényleges kapuralövés nélkül hoztuk le (Orbán gólja ugyan szerepel a statisztikákban, mint kaput eltaláló lövés, de nem neveznénk annak, hiszen testével sodorta be a labdát) és 75 perc kellett az első négy kísérlethez.
Viszont ebből a kevéske lehetőségből értük el a három(!) találatunkat. Ez a szokatlanul magas hatékonyság pozitív, de egyben figyelmeztető kell legyen. Az MLSZ mérkőzés statisztikái azt mutatják,
A védekezés
A magyar csapat védekezése viszont 11 lövést engedélyezett ellenfele számára, amelyből 5 találta el a kapunkat és ezek közül hárított kettőt káprázatos bravúrral – egyszer a jobb, aztán a bal lába maradt jó helyen, miközben testével már épp ellenkező irányba haladt –, kettőt pedig nagy védéssel Gulácsi, aki a gólról nem tehetett.
Bulgária ismétlődő módon széleken vezetett támadásaival, egészen lendületes, mélységből üres területekre történő nagy sebességű befutásaival, láthatóan teljes tudatossággal próbálták a védekezésünket megbontani. Egy-kétérintős, gyors labdajáratást követően juttatták el a labdát a 3-5-2-es felállás legsebezhetőbb pontjára, a támadásokhoz fellépő magyar szélső középpályás/védő helyére. Különösen a balhátvéd, Anton Nyedalkov megfékezése okozott gondot Fiolának (és Sigérnek, Orbánnak), de a túloldalon Holendernek (és Nagy Ádámnak, Szalai Attilának) is sok fejtörést okozott Cicinho.
Pont ilyen, a védekezésünk bal oldalát megbontó, hat darab egyérintős passzt követően szerezte Bulgária a mérkőzés 88. percében a szépítő találatát, és azt megelőzően is hasonló akciókat követően kellett kétszer is a VAR-ban bíznunk. A játékvezető, Szymon Marciniak akkor sem adott tizenegyest, amikor a 73. percben, a Holender helyére beálló Hangya fellökte Deszpodovot a büntetőterületünkön belül.
A bolgár támadásokból az igazi átütőerő, vagy egy-két klasszisa hiányzott – szerencsére. Ezért maradt el messze a hatékonyságuk a magyar csapatétól. Akcióik zömét vagy elkapkodták és idő előtt ellőtték a labdát – lövéseiknél az átlagos kaputávolság 19 méter szemben a mi 14,8 méterünkkel szemben –, vagy gyakran már az utolsó előtti passzok sem sikerültek nekik, nemhogy az utolsó.
Akkor minek örüljünk?
Labdarúgóink egymásért küzdve játszottak, és a párharcaikat jóval nagyobb arányban nyerték meg ellenfelüknél (146/67 – 46 százalék vs 146/79 – 54 százalék). Bulgária azért múlta alul az xG-mutatóját, mert egy-egy védekezési hiba okozta zűrzavar alkalmával mindig akadt egy segítő társ, egy jó ütemben érkező, a labda útját álló magyar láb, és ha már ez sem segített, jött Gulácsi Péter.
Ez a nemzetközi szinten durván nagy, 28 százalékos különbség, továbbá a szögletből szerzett Orbán-gól, és az i-re a pontot föltevő Nikolics fejes visszaigazolja a mérkőzést felvezető podcastunkban Militár Iván szakértő, elemző által megfogalmazottakat: Bulgária leginkább rögzített szituációk után, fejjel verhető.
A török, de az orosz meccs teljesítményhez képest összességében, ha rosszul és gyengén nem is, de a csapat kompaktságát csak időszakosan megtartva, ezért támadásban és védekezésben is gyakran esetlegesen játszott a válogatott.
Az igazán nagy csapatok akkor is nyerni tudnak, ha gyengébb napot fognak ki – mondja egy újabb futballigazság. Ha Marco Rossi válogatottja még nem is tart a „nagy csapatok” szintjén, de Bulgáriában bebizonyította, a tét nagysága okozta stresszhelyzet miatt olykor ugyan zavaros játékkal, az ellenfélnek a kelleténél több gólhelyzetet engedve, mégis nyerni tudott.
Így különösen nagy siker a győzelem, idegenben pláne. Ugyanakkor játékban mindenképpen fejlődni kell, vagy legalábbis vissza kell kapaszkodni a Törökországban mutatott szintre, hogy november 12-én, a Puskás Arénában Izland ellen kijusson az Európa-bajnokságra.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Vaszil Donev
