Magyar foci

Rebrov kimondta, amit minden Fradi-szurkoló hallani akar

Két hónapnyi szünet után szombaton ismét NB I-es meccset rendeznek, 15:55-tól a Ferencváros a Debrecennel játszik – zárt kapuk mögött. A találkozót még az 1. fordulóból halasztották el, a Fradira pedig jövő szerdán is vár egy pótlás az Újpest ellen, majd május 29-tól beindul az egész élvonalbeli mezőny. A folytatás igazi erőltetett menet lesz, szerda-szombat ritmusban játszanak majd a csapatok, amihez nincsenek hozzászokva az itthoni klubok. Az FTC viszont épp ebből kovácsolhat egy kis előnyt.

Végre kiderül, hogy a magyar foci bírja-e az európai tempót
Visszatér a magyar foci és rendesen be is indul, ugyanis eszeveszett tempóban jönnek majd a meccsek a következő bő egy hónapban. Összeszedtük, amit tudni érdemes.

„Komoly kihívás vár a csapatra, de az ellenfeleink is szerda-szombat ritmusban fogják lejátszani a hátralévő bajnoki mérkőzéseiket.

Számunkra talán némi előnyt jelenthet, hogy az ősszel már átéltünk hasonlót,

amikor az Európa Liga csoportkörében szerepeltünk, ám ettől függetlenül nehéz időszak vár ránk” – nyilatkozta a fradi.hu-nak Szerhij Rebrov, aki szerint meg szoktak szenvedni a Debrecennel, de:

Szombaton is a három pont megszerzése lesz a célunk, hiszen csakis győzelmekkel védhetjük meg a bajnoki címünket!

A Ferencváros-Debrecen bajnoki után szombaton még lejátsszák a Magyar Kupa elődöntőinek első meccsét,

előbb a Mezőkövesd-Fehérvárt (18.00),

majd az MTK-Honvédot (20.05).

Mindegyik mérkőzést az M4 Sport közvetíti.

Itt a válasz arra, lesz-e Fradi-játékos Dzsudzsák Balázsból
Az FTC ügyvezető alelnöke felelt a kérdésre.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik