Magyar foci

Az MLSZ csak ott nem képes sikert felmutatni, ahol a legfontosabb lenne

Az MLSZ keddi közgyűlésén újabb öt évre szavaztak bizalmat az elnöknek, Csányi Sándornak, aki egyedüli jelölt volt a pozícióra. Megnéztük, korábbi ígéreteiből mi valósult meg és mi nem.

A magyar labdarúgás 110 éves történelme során sokáig dicsőséges szakaszok váltották egymást. Később bár mérsékeltebb, de még mindig sikeres időszakok következtek – az elmúlt két évtizedben már sajnos alapvetően a sikertelenség jellemezte a magyar futballt, néhány felvillanással, reményteli pillanattal. Ebben a történelmi hagyományokhoz nem méltó helyzetben kell a magyar labdarúgásnak megtalálnia az új sikerekhez vezető utat a változó szakmai, sportpolitikai, gazdasági, társadalmi környezetben.

Így kezdődik 2010 júliusa óta Csányi Sándor által vezetett MLSZ első, 2011-ben kiadott, A magyar labdarúgás stratégiája című programja, amelynek a Megújulás évtizede alcímet adták. Az MLSZ elnöksége fő célként mi mást fogalmazhatott volna meg, minthogy a magyar labdarúgás évtizedeken át tartó lejtmenetét előbb megállítsa, majd a sportágat újra sikeres pályára léptesse. Sikerült ezt megvalósítani tíz év alatt?

Tömegesítés: úgy-ahogy, de megvalósult

A tömegbázis megteremtése az egész stratégia megvalósításának alapja. A tömegesítést többféle értelemben kell kezelni: alapvető célkitűzésként nem az aktív, illetve profi játékosok számát kell növelni, hanem a gyermek játékosok, az amatőr és szabadidős futball kiszélesítésére kell törekedni.

E cél elérése érdekében a 2011-es stratégia alapfeladatként jelölte meg, hogy a regisztrált játékosok száma 80 ezerről 120 ezerre nőjjön, illetve a grassroots, azaz a szabadidős labdarúgók bázisa is gyarapodjon.

Az MLSZ a stratégia 2015-ös, félidei felülvizsgálatánál már örömmel állapította meg, hogy túlteljesítették a célt. „A 2011-2014 közötti időszak igazi sikertörténet, a korábbi csökkenő trend megfordításával a 15 évnél fiatalabb, egyesületben igazolt gyermekek száma több mint 70 százalékkal nőtt, a szabadidős játékosok száma pedig elérte a 100 ezer főt” – áll a 2015-ös dokumentum elnöki köszöntőjében.

Más kérdés, hogy miközben az U15-ös korosztály alatti regisztrált labdarúgók – ebbe beletartozik mindenki, még az iskolai tornákon résztvevő, egyesületbe le nem igazolt játékosok is – száma tényleg nőtt, az U16-os korosztály fölötti játékosok száma stagnál azóta is.

Azaz míg a tömegbázis hízott, nem lett több olyan egyesület, amely képes a felnőttfutballba átvezetni a gyerekeket.

Ez utóbbi elméletileg nem jelentene problémát, ha a nagyobb gyerektömegből jobb kiválasztással, a valóban tehetségesebb fiúkat és lányokat áramoltatnák be a professzionális labdarúgás előszobájának számító 16 év fölötti korosztályokba és ott a korábbihoz képest hatékonyabb munkával, és magasabb színvonalú versenyrendszerrel találkoznának.

Ráadásul az évek alatt azon is ment a vita, hogy az egyesületek a tao-támogatás kimaxolása érdekében kiket és hányszor számolnak el játékosként, így mi kerül be az MLSZ-statisztikába az összegzéskor. Mindez kétségtelenül torzítja, megkérdőjelezi a szövetség mindenkori kimutatásainak pontosságát, még ha a számok azt is mutatják, az aktív labdarúgók száma jelentősen növekedett az elmúlt tíz évben.

A nézőszám növelése: totális kudarc mellett apró részsiker

Kulcskérdésként tekintett a program a nézőszám növelésére is, mert a stratégia megállapította, a „szomszédos országok mindegyikében magasabb a nézőszám. Ausztriában 9 ezer felett, Romániában 6 ezer körül, Csehországban 5 ezret közelítő, de még Szlovákiában is 3 ezer felett van.

Ezekből az adatokból is látszik, hogy a nézőszám 2-3-szorosára növelése kötelezően felvállalandó, reális célkitűzés.

2010-ben az NB I-ben átlagosan már csak alig 2800 fő vásárolt jegyet meccsenként, amit az MLSZ a stratégia szerint 2016-ra hatezer, 2018-ra nyolcezer fő fölé kívánt emelni. Az elmúlt években olykor kicsit magasabb, gyakran alacsonyabb átlagot produkált az első osztály a kiindulópontnak számító 2010-es adatnál. Az utolsó befejezett bajnoki évre, a 2018/19-esre 3301 főre sikerült feltornázni a mutatót, amely idén 3314-nél állt meg.

Ez majd 20 százalékos emelkedés, viszont nagyon messze van a megálmodott nyolcezres átlagtól, totális kudarcba fulladt a próbálkozás.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Az MLSZ egy részsikert azért fel tud mutatni. Az volt az elvárás, hogy 2018-tól kezdve legalább 25 ezer legyen az átlagnézőszám a válogatott meccsein, és a férficsapat 2018-ra valóban kinőtte a Groupama Aréna 22 ezres nézőterét, míg az új Puskás Arénába 66 ezren férnek be – a nyitómérkőzésre, Uruguay ellen meg is telt a lelátó.

Infrastruktúra-fejlesztés (stadionok, futballpályák): megvalósult

A magyar labdarúgás fellendítéséhez szükséges, az infrastruktúra szempontjából alapvető cél a szezonalitás megszüntetése, a stadionok átalakítása egész éves használatra. Nagyfontosságú, hogy az utánpótlás, a fiatalok számára is komfortos, télen is használható edzőkomplexumok, futballközpontok jöjjenek létre, ahol az utánpótlás-nevelésének az infrastruktúra nem jelent gátló tényezőt. A fejlesztésekkel kapcsolatos elvárásokat az MLSZ a klublicencrendszerébe is beépíti.

Az állami, illetve az önkormányzati tulajdonban lévő futballstadionokra az 1980-as évektől 2010-ig egyáltalán nem, vagy csak elhanyagolható mértékben jutott forrás. Ennek megfelelően a többségében 40-60 éves létesítmények állaga a kétezres évek elején gyakran az életveszélyes kategóriát súrolta. A kormány szintén 2011-ben indította stadionrekonstrukciós programját, amely a tao-támogatásnak köszönhetően kiegészült az MLSZ pályafelújítási programjával.

Az első osztályú mérkőzések átlagos nézőszámának emelkedését ez nagymértékben befolyásolta.

A stadionrekonstrukció miatt ugyanis az elmúlt évtizedben az NB I-es csapatok szinte mindegyike egy-két éven át – olykor távoli – albérletbe kényszerült, amely nyilvánvalóan nem segítette a nyolcezres cél elérését. Ezen túl az építkezések, a közbeszerzések és azok nyertesei miatt kialakult folytonos politikai vita csak rontott a sportág körüli hangulaton.

A 2011-ben kifejezett célként megfogalmazott ékkövet, a Puskás Arénát már átadták, ezzel együtt 34 másik stadion készült el vagy jár ahhoz közel (mint a Honvéd vagy a Paks esetében). Ma már szinte nincs olyan NB I-es és NB II-es klub, amely panaszkodhatna a nézőket kényelmesen, biztonságosan, a labdarúgókat tökéletes eszköztárral, edzpőpályákkal kiszolgáló infrasrtuktúrájára.

Az MLSZ-pályafelújítási programja azonban sokkal csendesebb, de igazi sikertörténet. Egyes számítások szerint a rendszerváltás utáni két évtizedben több mint ezer labdarúgópálya tűnt el, épült be lakóparkká, benzinkúttá, bevásárlóközponttá, stb. Az MLSZ a társasági adókedvezmény segítségével elérte, hogy 2019. december 31-ig 1333 kis-, közepes- és nagyméretú labdarúgópálya épült fel az országban, 2367-et pedig felújítottak.

Magyar játékosokkal legyen tele a bajnokság: kudarc

A Magyarországon nevelkedett, korosztályos bajnokságokban, sőt, az utánpótlás-válogatottban is bizonyított tehetségek nem jutnak megfelelő játéklehetőséghez, mivel az élvonalbeli klubokban helyüket külföldről igazolt játékosok foglalják el.

Az MLSZ már a 2011-es stratégiai programjában eképp nevezte meg kulcskérdésnek a magyar játékosok szerepeltetését, és Csányi Sándor most, 2020-ban is előhozta, amikor arról beszélt: azzal nem lehet megtölteni a stadionokat, ha jönnek-mennek az olyan külföldiek, akiknek a szurkolók ki sem tudják ejteni a nevét.

Csányi a külföldieket sokallja, a megfelelő szakembereket kevesli a magyar fociban
Az online lebonyolított közgyűlésen az újraválasztott MLSZ-elnök trollkodott egyet a Fehérvár tulajdonosával.

A felismerés hibátlan, de minden terv csak annyit ér, amennyi megvalósul belőle. A fiatal magyar játékosok felnőttfutballba léptetése, a tehetséges játékosok több játékperchez juttatása érdekében az MLSZ az elmúlt tíz évben többször alakította át a támogatási és még a bajnoki rendszerét is, látszólag sikertelenül. A szövetség látványosan vergődik, mert bár rajtuk keresztül kapják a klubok a működésükhöz, az életbenmaradáshoz elengedhetetlen állami támogatást, így különböző szabályzókat is próbál beépíteni a rendszerbe, ugyanakkor a tulajdonosok többsége fütyül minderre. Már Csányi Sándor is kifakadt, és úgy fogalmazott: „Mintha ostobák lennének a klubtulajdonosok.”

Megfeszülhet itt az MLSZ, akkor sem lesz változás az NB I-ben
A Magyar Labdarúgó Szövetség az elmúlt években mindent megtett annak érdekében, amit közgazdaságilag meg lehet tenni a magyar futball feltámasztásáért, de hiába, ha a klubvezetők másképp gondolkodnak.

A 2018-19-es szezonban előfordult olyan, hogy a Honvéd-Kisvárda meccsen a 22 játékosból végül négy magyar tartózkodott a pályán a lefújás pillanatában. A 90 perc alatt a cserékkel együtt összesen 21 külföldi kapott játékperceket. Ahhoz képest, hogy a magyar futball gazdasági erejét, lehetőségeit tekintve játékosexportra van ítélve, tíz év alatt ezt nem sikerült kimondani.

Az NB I-es klubok ahelyett, hogy az akadémiákban, azaz saját munkájukban hinnének, inkább importálják a középgyenge légiósokat. Ez bizonyítottan tévút.

Nemzetközi szereplés, a magyar labdarúgás Európa élvonalában: kudarc mellett részsikerek

A magyar labdarúgás színvonalának legfontosabb fokmérője a nemzetközi porondon való szereplés, válogatott és klubcsapatok szintjén egyaránt. Az MLSZ kiemelt célja, hogy mindkét területen a következő években lényeges javulás következzen be

– állt a tervben.

A válogatott 62. helyen állt a világranglistán Csányi 2010 júliusi kinevezésekor, míg az UEFA klubcsapatainak rangsorában 32. pozíciót fogalta el Magyarország. Előbbiben a 30. hely stabilizálását és a 2016-os Eb-részvételt, utóbbiban a 20 közé kerülést fogalmazta meg célként az MLSZ, illetve azt, hogy 2017-ig, öt szezonon át minden évben legalább egy csapat részt vegyen az európai kupák valamelyikének csoportkörében.

2016-ban 44 év után jutott ki ismét Eb-re a válogatott. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A válogatott az elmúlt tíz évben volt 18. is a FIFA-világranglistán, 2016-ban 44 év után a kijutott az Európa-bajnokságra (nem utolsósorban a létszámbővítésnek köszönhetően) és ott nem várt sikert ért el a csoportgyőzelemmel. Emellett a Fehérvár (2012, 2018), majd a Ferencváros (2019) révén a magyar klubfoci az elmúlt kilenc évben háromszor is eljutott Európa Liga-főtábláig. Ám

  • a stratégia szerint 2017 után már két klubcsapat európai főtáblára jutása lett volna elvárás, amelytől piszok messze vagyunk,
  • nem beszélve arról, hogy a három klubsikert is inkább légiósok hada tette elérhetővé, mintsem saját nevelésű játékosok, és a tavaszt egyik alkalommal sem élte meg magyar csapat.
  • A legfrissebb FIFA-világranglistán az 52. hely a magyar válogatotté.
  • Az UEFA-rangsor sem mutat szebb képet: a magyar klubcsapatok európai kupasorozatokban elért összteljesítménye alapján a 33. helyen szerénykedünk, azaz visszaestünk egy helyet a kiindulóponthoz képest.

Célként fogalmazódott meg 2011-ben az is, hogy a korosztályos válogatottak mind UEFA-elitkörbe jussanak, és legalább egy Eb-, majd vb-döntőbe jusson. 2014-ben az U19-esek 5. helyen végeztek az Eb-n, ezt követően 2015-ben a vb Észak-koreát legyőzve a csoportban harmadik helyen végeztek Brazília és Nigéria mögött, majd a nyolcaddöntőben a későbbi győztes Szerbiától 2-1-es vereséget szemvedett a csapat Új-Zélandon. 2019-ben Preisinger Sándor és az U17-es válogatott lett előbb Eb hatodik, amellyel kijutott a brazíliai vb-re, ahol végül győzelem nélkül esett ki a csoportkörből.

Mindez azt mutatja, hogy bár részsikereket ért el a magyar futball az elmúlt tíz évben, de ez a csúcson, felnőtt szinten egyelőre kevés. Főként a 2011-ben megfogalmazott vágyakhoz képest.

Eredményes edzőképzés: kudarc

Az edzőképzés célja, hogy ismét olyan edző és nevelő szakemberképzés és minősítés jöhessen létre, amely mind a professzionális bajnokságokban, mind az utánpótlás-nevelés területén biztosítja a fejlődéshez szükséges szakember-ellátottságot, a megfelelő számú és felkészültségű edzői kárt.

Azt nem lehet elvitatni, hogy az MLSZ e cél érdekében szinte mindent megpróbált – a következetességet és folytonosságot már inkább számon lehet kérni. A szövetség tíz év alatt fél tucatnyi szakembert bízott meg, majd váltott le az edzőképzés élén. Valamennyi vezető saját elképzelése szerint értelmezte az UEFA-iránymutatást, -tananyagot, eszerint alakította a folyamatot. Az elmúlt években összességében rendszerezettebb tudás áramlott be a magyar futballba, mégis ez az egyetlen terület, ahol az MLSZ saját bevallása szerint sem tud áttörést felmutatni.

Márpedig bármely sportágat vesszük példaként, az edzői kara határozza meg a hosszútávú eredményességet, azaz: amilyen a magyar futballedzők átlagos szakmai, pedagógiai, pszichológiai és gyakorlati tudásszintje, erkölcsi és munkamorálja, olyan a felnőtt futballunkban a pályákon megjelenő minőség.

A magyar labdarúgás számítógépes adattárának létrehozása – megvalósult

Az informatikai megoldások még nem támogatják kellőképpen a sportág fejlődését, jelenleg nincs az indikátorokat egységesen mérni tudó, fejlett, integrált információ technológiai (IT) rendszer. Az MLSZ célja, hogy legkésőbb 2014-ig olyan komplex, interaktív és internetes támogatással bárhol elérhető információs hálózatot hozzon létre, amelynek segítségével a klubok, akadémiák, bajnokságok, játékosok, edzők, játékvezetők stb. teljes adatbázisa azonnal és naprakészen letölthető és ellenőrizhető lesz.

Az MLSZ szervezete, döntéshozatala újrastruktúlásában lépett előre leggyorsabban, leghatékonyabban. A korábban kis létszámmal, gyakran ad hoc jelleggel működő apparátus a Csányi-éra első 2-3 éve után nagyvállalati üzemmódra kapcsolt. A célként megfogalmazott informatikai téren nem csak a belső ellenőrzési rendszerét építette fel és alakította át, de az MLSZ Adatbank immár maximális biztonsággal és hatékonysággal szolgálja ki a szurkolókat – az eredmények böngészéstől kezdve a statisztikákon, videókon át egészen a jegyértékesítésig minden elérhető egyetlen platformon.

Összefoglalás

Az elmúlt tíz évben kétségtelenül a legtöbb vitát a magyar futballra költött milliárdok generálták. Pont ezért ez alapjaiban határozza meg a 2011-es MLSZ stratégia sikerességét, vagy kudarcát.

„Jelen stratégia megvalósulásának alapfeltétele egy középtávon fennmaradó jelentős forrásbővítés. A sportág és a magyar gazdaság jelenlegi helyzetében ennek legvalószínűbb realitása a költségvetés közvetlen és közvetett hozzájárulása.

Stratégiai elvárás egyik alapvető célkitűzése egy olyan folyamat végrehajtása, amely a középtávon elvezet a sportág önfenntartó képességéhez, és az addig állandósuló forrásösszeg fenntarthatóságához – az állami forrásokra való rászorultság megszűnése mellett.

A labdarúgás, ha jól üzemeltetik, a költségvetés nettó befizetőjévé válhat a nettó haszonélvezőjéből. Ezen összefüggés megvalósításával és a társadalom tagjaival való elismertetésével 2018-2020-ra elérhető a magyar labdarúgás fenntartható felemelkedése” – ezt írta az MLSZ 2011-ben.

Az elmúlt tíz évben a támogatás mértékére, amely direkt, kiemelt állami beruházások, tao-támogatás formájában és több száz milliárd forint értékben érkezett a sportágba, senki nem panaszkodhat. Ennek köszönhetően, amit bürokratikus módon pénzzel, hatékony szervezéssel el lehet érni, azt mind megtette a szövetség: labdarúgásunk lejtmenetének megállítása és egy sikeresebb korszakhoz szükséges feltételrendszer kialakítása megtörtént az elmúlt évtizedben.

Ahhoz, hogy ha sikeresebb nem is, de nemzetközi szinten eladhatóbb legyen a labdarúgásunk, szakmai paradigmaváltásra, elengedhetetlen szürkeállományra, tudatos, tervszerű munkára, erkölcsre, azaz minőségi emberi erőforrásra lett volna szükség. Az elmúlt tíz év e téren nem hozta meg az áttörést.

Ezen nincs mit csodálkozni. Az a sportág, amely megengedi magának azt a luxust, hogy a II. világháború előtti nagy edzőlegendáktól tanuló, az ezredfordulót megélő Baróti Lajos, Kovács Ferenc vagy Illovszky Rudolf írott formában ne örökítse tovább tudását, az halálra van ítélve.

Szakkönyv híján a nyugati szakirodalomat elvétve követő magyar futball az elmúlt hetven év nagyobb hányadában mint a népmese, szájhagyományok útján terjedt. Bármit is talált ki eddig az MLSZ, azzal pont a fejlődés, az eredményesség elsődleges zálogában, a szakmai munka átlagos színvonalának emelésében, ergo a labdarúgó mint végtermék képességeinek növelésében, piacképes tudás létrehozásában nem ért el erdeményt.

Ezért az sem remélhető, hogy majd a következő tíz év hoz áttörést, maximum újabb apró részsikerekkel cammog majd a futballunk. Mindezek fényében nemhogy mostanra,

de valószínűleg 2030-ra sem éri el a magyar labdarúgás azt, hogy önmagát piaci alapon fenntartani képes ágazattá váljon.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.