Élő Magyar foci

Kiábrándító vereség Walesben, sok kell még az Eb-szerepléshez

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra kikapott Cardiffban, és mivel Szlovákia legyőzte Azerbajdzsánt, így csak a selejtezőcsoport negyedik helyén zárt. A Nemzetek Ligája playoffján keresztül van még esélyünk kijutni a 2020-as, részben magyar rendezésű tornára.

Egyszerű volt a matek: ha nyerünk, akkor kijutottunk volna közvetlenül az Európa-bajnokságra, döntetlen esetén még egy azeri bravúrra is szükségünk lett volna. Ezek közül azonban egyik sem teljesült.

Ami a magyar csapatot illeti, Kádár Tamás és Willi Orbán sérülés, Korhut Mihály és Kleinheisler László eltiltás miatt hiányzott. Így kezdett az a Nagy Zsolt, aki Uruguay ellen debütált pár napja. Marco Rossi a Gulácsi – Lovrencsics, Baráth, Lang, Nagy Zs. – Pátkai, Nagy Á. – Dzsudzsák , Szoboszlai, Sallai – Szalai Á. kezdőt küldte a pályára, Dzsudzsák Balázs 108. válogatott mérkőzésével utolérte az örönkrangsor élén Király Gábort.

Ahogy azt sejteni lehetett, a walesi válogatott már az első percektől kezdve irányítani próbálta a mérkőzést, a játékosai sokkal gyorsabban reagáltak le mindent, így sokszor csak nyomoztuk a labdát. Amikor már úgy tűnt, hogy túléljük a kritikus első negyedórát, akkor lecsaptak a hazaiak: Bale egy visszacsel után tökéletesen ívelt Ramsey fejére, aki közelről a kapuba bólintott.

A 29. percben kis híján megduplázta előnyét a házigazda. Szoboszlai esett el a walesi tizenhatoson belül, a román játékvezető nem fújt, a hazai kontra végén pedig ismét Bale adott be jól, de Moore fejese elkerülte a magyar kaput. Nem sokkal később majdnem kiegyenlítettünk: a lesről kilépő Szalai fejelte vissza a labdát (a selejtezőben nincs videóbíró, az asszisztens pedig nem jelzett), először Szoboszlai lövését védte Hennessey, majd Sallai duplázását is hárítani tudta.

Bár a játék minden elemében jobb volt az első félidőben Wales, jól jelzi, hogy az egygólos különbség milyen veszélyes, hogy egy villanás majdnem elég volt az egyenlítéshez. Épp emiatt volt érdekes, mit hoz a második félidő, de hidegzuhannyal indult a számunkra: Ramsey egy szabadrúgás után szinte azonnal megduplázta az előnyt.

Ez a gól megtörte a magyar válogatottat, Wales közben teljes fordulatszámon pörgött, Bale-nek volt egy veszélyes szabadrúgása, Jamesnek egy jó távoli lövése, Ramsey próbálkozását pedig Gulácsi védte. Mi egy vélt kezezés miatt reklamáltunk a 77. percben, azonban ezt vissza sem játszották a közvetítésben, szóval nem tudtuk meg, hogy jogos volt a felháborodás.

De ez mindegy is volt, igazából kiábrándítóan simán veszítettük el ezt a mérkőzést. Még akkor is igaz ez, ha több kulcsjátékosunk hiányzott és egy erősebb csapat ellen játszottunk.

Közben a szlovákok a papírforma szerint megverték Azerbajdzsánt, így végül a selejtezőcsoport negyedik helyén zártunk csak. A magyarok az 1986-os világbajnokság óta nem jutottak ki egyenes ágon világtornára.

Nem szeretek veszíteni, hogy őszinte legyek. Ha kikapok, akkor is máshogy szeretnék kikapni. Nem egyszerű pillanat ez. Harcoltak a játékosok, ezt nekik is elmondtam, megtettek mindent. De ez nem volt elég. Fel kell fognia mindenkinek Magyarországon, hogy képességbeli hiányosságok vannak, ezt ki kell jelenteni. Én is felelős vagyok, túl sokszor kaptunk ki. Ha kell, már ma este elmegyek, ugyanakkor szeretném megoldani a problémát

– értékelt Rossi.

Marco Rossi: Ha kell, akkor már most elmegyek
De ha lehet, inkább megoldaná a problémákat.

Az Eb-re való kijutási esélyeink még élnek, ehhez majd két meccset kellene megnyeri a Nemzetek Ligája playoffjában. A helyzet azonban nem egyszerű, pénteken leszünk majd okosabbak, ami biztos, hogy bárki is lesz az ellenfél, az első mérkőzést idegenben játsszuk majd.

Eb-selejtező, E csoport

Cardiff, Játékvezető: Ovidiu Hațegan (román)

Wales – Magyarország 2-0 (1-0)

 

Wales: Hennessey – C. Roberts, Lockyer, Mepham, B. Davies – Morrell (Ampadu, 50.), Allen – Bale (Wilson, 88.), Ramsey, D. James – K. Moore. Szövetségi kapitány: Ryan Giggs

Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics, Baráth, Lang, Nagy Zs. – Pátkai, Nagy Á. (Kovács I., 60.) – Dzsudzsák (Varga, 72.), Szoboszlai, Sallai (Holender, 83.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi

 

Gólszerző: Ramsey (15., 47.)

Sárga lap: Lockyer (72.), James (88.) illetve Pátkai (67.), Kovács (71.)

Piros lap:

 

A csoport végeredménye:
1. – Eb-résztvevő Horvátország   8  5 2 1  17- 7  17 pont
2. – Eb-résztvevő Wales          8  4 2 2  10- 6  14
3. Szlovákia                     8  4 1 3  13-11  13
4. MAGYARORSZÁG                  8  4 – 4   8-11  12
5. Azerbajdzsán                  8  – 1 7   5-18   1

 

A 2020-as Eb biztos résztvevői: Anglia, Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Törökország, Ukrajna, Wales

 

A 2020-as Eb biztos pótselejtezős csapatai a Nemzetek Ligája alapján:
A: Izland
B: Bosznia-Hercegovina, Szlovákia, Írország, Észak-Írország
C: Skócia, Norvégia, Szerbia
D: Georgia, Észak-Macedónia, Koszovó, Fehéroroszország

feltöltéssel (a divízió a pénteki sorsoláson dől el): Bulgária, Izrael, MAGYARORSZÁG, Románia (A vagy C divízió)

Kiemelt kép: Chloe Knott – Danehouse/Getty Images)

Kiábrándító vereség Walesben

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra kikapott Cardiffban, Aaron Ramsey az első és a második félidőben is betalált, Wales így Horvátország mellett kijutott az Európa-bajnokságra.. Igazából nagyobb is lehetett volna a különbség, még úgy is, hogy volt komoly gólszerzési lehetőségünk. Mivel Szlovákia legyőzte Azerbajdzsánt, így Magyarország csak a selejtezőcsoport negyedik helyén zárt. A Nemzetek Ligája playoffján keresztül van még esélyünk kijutni a 2020-as, részben magyar rendezésű tornára.

Megúsztuk - ezt is

Újabb walesi szabadrúgás, ami után a védelmünk mindenkit fogott, csak azt a Mephamot nem, aki a kapunk elé érkezett tökéletes ütemben. Persze, mivel mellé fejelt, belefért, de ez ordító ziccer volt.

Sokadjára ússzuk meg a 3-0-t

Ramsey járt közel a triplához, egy lecsorgóra érkezett ugyanis üresen, meg is nézte hova lőjön, oda is célzott, Gulácsi azonban résen volt, védeni tudta a lapos kísérletet.

Ha valami jellemző Kovácsra, az ez

A magyar foci nagy tehetségének kikiáltott középpályásnak majdnem annyi jó megmozdulása van, mint ahányszor borzalmasan elkésve rúgja szét az ellenfelét. Most Ampadut rúgta miszlikbe, tényleg rossz volt nézni, kapott is egy sárgát – percekkel korábban Pátkainak volt egy, azóta Lockyer is kapott. Ebben legalább vezetünk.

Daniel James nem véletlenül játszik a Manchester Unitedben

A 22 éves középpályás végig mutatja magát, bátran focizik, ha nem ellenünk csinálná, még azt is mondhatnánk, hogy jó nézni, ahogy játszik. Most egy veszélyes lövése volt, a hosszú felsőt vette célba, centikkel tévesztette csak el.

Nem néz ki jól a meccs

A második gól után még reményvesztettebbnek tűnik a magyar válogatott, miközben a walesiek nem lassítanak, minél előbb végleg le akarják zárni a mérkőzést. Ez nem túl jó hír nekünk.

Itt az első cserénk

Nagy Ádám 60 percet bírt, Kovács István jött be a helyére. A fehérvári középpályás Uruguay ellen jól szállt be, de az egy felkészülési meccs volt, tegyük is hozzá gyorsan.

Majdnem ott a harmadik

Majdnem a tizenhatos vonalától végezhetett el szabadrúgást a walesi válogatott, az volt a kérdés, hogy Ramsey, vagy Bale rúgja rá. Utóbbi próbálkozott ballal, a furcsán csapódó labda pedig nem sokkal szállt el a kapu fölött, Gulácsi úgy tűnt, verve volt. A lényeg, hogy megúsztuk.

Ez már 2-0 oda

Ramsey dupláz, hidegzuhany a félidő elején. Egy beívelés után fejelték le a labdát, ami elment egy magyar védő és egy walesi támadó között, senki nem ért bele, így viszont nem volt lesen a már bemozduló Ramsey, aki közelről kíméletlenül a léc alá bombázott. 2-0. Eldőlt?

Megy a második félidő

Eddig szusszant mindenki, mostantól 45 percünk van arra, hogy fordítsunk – vagy egyáltalán szerezzünk egy gólt. Csere nem volt egyik oldalon sem.

Vége az első félidőnek

És hát nem állunk jól egy félidő után. Függetlenül attól, hogy Szoboszlai és Sallai is gólt szerezhetett volna, Wales megérdemelten vezet: játékosai frissebben mozognak, egy ütemmel szinte mindig meg is előzik a magyarokat, a két tökéletesen végigjátszott támadásukból pedig egy gólt is szereztek. Marco Rossinak 15 perce van rendet tenni a fejekben.

Nagy Zsolt szegény nem áll a helyzet magaslatán

A felcsúti védő elől kikopott mindenki, biztos volt, hogy kezdeni fog, de hát nem egyszerű helyzet egy ilyen mérkőzésen beugrani a mély vízbe. Nem is nagyon érzi a játékot, sok a rossz passza, 60 százalék körüli a passzpontossága – messze a leggyengébb a magyar csapatból.

Van a kosárlabdában egy sokat mondó kifejezés

Pontosabban az NBA-ben, úgy hangzik: star call. Ez az, amikor egy sztárjátékos akkor is megkapja a fújást, ha nem is történt semmi. Na, a walesiek közül többen is kapják a star callokat, főleg Bale.

Majdnem kiegyenlítettünk - KÉTSZER

Szalaire íveltük fel a labdát, a csatár lesen volt, de ezt senki nem vette észre, visszafejelte a labdát, jött Szoboszlai, de közeli lövését hatalmas bravúrral védte Hennessey. És milyen egy jó kapus, az eddig kis túlzással csak álldogáló Hennessey a duplázásnál Sallai próbálkozását is hárította a gólvonalon, majd meg is fogta a labdát. Óriási lehetőség volt mindkettő.

Te jó ég

Itt mi volt? Szoboszlai vett egy le egy jó előreívelést, még el is cselezte magát lövőhelyzetig, de túl sokat várt, elsodorták, brit földön pedig ilyenért tizenegyest talán még sosem fújtak. Cserébe Wales másodpercek alatt futotta végig a pályát, megint Bale-t futtatták, ismét tökéletesen adott be, Moore fejese pedig csak kicsivel kerülte el a kapunkat.

Veszélyesnek tűnt, de nem volt az

Szoboszlait taposták meg, szabadrúgással jöttünk, Dzsudzsák beívelése után pedig Baráth fejelt. Nem tűnt rossznak eleinte, de aztán a labda méterekkel kerülte el a kaput.

Pikk-pakk a csoport negyedik helyére estünk vissza

Először is: várjuk ki a végét. Ugyanakkor míg nem is olyan rég, még a csoport második, továbbjutást érő helyén álltunk, addig most Wales van fél lábbal az Eb-n, de beelőzött minket az Azerbajdzsán ellen vezető Szlovákia is.

Vezet Wales...

Hát, ez gyors volt. Uruguay után most is a 15. percben kaptunk gólt, a walesi válogatott két legnagyobb csillaga, Bale és Ramsey hozták össze. A Real Madrid szélsője a jobb oldalon került egy csellel csinált magának területet, majd tökéletesen adott középre, Ramsey viszonylag szabadon maradt és közelről a kapunkba fejelt. 1-0.

Rossi jól számolt

Azt mondta ugyanis a meccs előtt többször is, hogy Wales nagyon meg fogja nyomni a mérkőzés elejét, így nem szabad úgy kezdenünk, mint Uruguay ellen, a Puskás Aréna nyitómeccsén. És tényleg be is kezdett a brit csapat, a 13. percben el is találta a kaput: egy eladott labda után kontráztak le minket, Bale zárta a támadást, de középre célzott, Gulácsi védett.

Erre számítottunk

Nyomnak a walesiek, védekezik a magyar válogatott. Viszonylag ritkán találkozunk eddig a labdával, a walesiek adogatnak, igaz, a tizenhatosnak egyelőre csak a környékén járnak. A mieink labdaszerzés után gyorsan építenének támadást, de ez egyelőre maximum a középpályáig megy, a gyorsan kilépő walesiek egyből megzavarnak minket. Kemény lesz.

Olvasói sztorik