Magyar foci

A Honvéd még fut egy kört az UEFA-nál a craiovai balhé miatt

Nem járt jól a Budapest Honvéd, amely botrányos mérkőzésen esett ki az Európa Ligából a román Craiova ellen, és hiába óvott, az UEFA elutasította, sőt, meg is büntette a kispesti klubot.

A Honvéd személyes meghallgatást kért az európai szövetségtől, amelynek elfoglalt szakemberei egy hónappal később reagáltak is,

e szerint szeptember 18-án egy öttagú testület előtt ismertetheti álláspontját a magyar klub, írja a csapat honlapja

A Craiova egyébként a selejtező harmadik körében a görög AEK Athénnal találkozott, amely 3-1-es összesítéssel pattintotta ki a románokat.

Olvasói sztorik