Élő Magyar foci

A magyar válogatott a hajrában őrölte föl Walest

A magyar válogatott Azerbajdzsán 3-1-es legyőzése után három nappal újabb Európa-bajnoki selejtezőt játszott, ezúttal Wales ellen. Az idegenbeli sikerhez képest két változás van a mieink kezdőjében, Nagy Dominik és Kleinheisler László helyére Pátkai Máté és Holender Filip került be, előbbi nyerő embernek bizonyult, ugyanis az ő góljával nyertünk 1-0-ra.

Remekül indult a mérkőzés, a magyar csapat több helyzetet is kidolgozott, de az utolsó passzokba, vagy fejesekbe rendre hiba csúszott. A vendég együttes is aktív volt, sőt komoly gólhelyzetet is kidolgozott Wales, de ezek végén rendre Gulácsi Péter ölében landolt a labda.

Térfélcsere után csendben csordogált a mérkőzés, majd a 61. percben Gareth Bale néhány méterről százszázalékos helyzetből nem találta el rendesen a labdát, így Gulácsi könnyen védhetett. A hajrában ismét a magyarok domináltak, egy szöglet után Joe Allennek a gólvonalról kellett kivágnia a labdát, de a 80. percben már nem mentette meg Walest semmi a góltól.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

CMG™ Careers Management Group™ (@cmgrouphu) által megosztott bejegyzés, Jún 11., 2019, időpont: 1:28 (PDT időzóna szerint)

Szalai Ádám birkózott meg a labdáért, amely végül szabad prédaként lecsorgott, és az érkező Pátkai Máté nem vacakolt, erőből a kapuba lőtt.

Rohamozni kezdett a vendég együttes, Baráth Botond és Szalai Ádám is életbevágó mentést mutatott még be, végül sikerült lepörgetni az órát, így a magyar válogatott kilencpontos az E csoportban.

Eb-selejtező, 4. forduló, E csoport:

Magyarország-Wales 1-0 (0-0)
Budapest, Groupama Aréna
v.: Matej Jug (szlovén)
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics, Baráth, Orbán, Korhut – Nagy Á., Pátkai – Dzsudzsák (Kleinheisler, 70.), Szoboszlai (Bese, 83.), Holender (Varga R., 59.) – Szalai.
Megbízott szövetségi kapitány: Cosimo Inguscio
Wales: Hennessey – Gunter, A. Williams, J. Lawrence, B. Davies – Allen, Ampadu (Smith, 54.) – T. Lawrence (Vokes, 80.), Brooks (Wilson, 73.), D. James – Bale.
Szövetségi kapitány: Ryan Giggs
Gólszerző: Pátkai (80.)
Sárga lap: Pátkai (39.), Nagy Á. (49.), Korhut (90.) ill. Gunter (2.), A. Lawrence (83.), Davies (87.)

Az E-csoport állása:

1. MAGYARORSZÁG 4 3 0 1 6–4 +2 9
2. Szlovákia 3 2 0 1 7–2 +5 6
3. Horvátország 3 2 0 1 5–4 +1 6
4. Wales 3 1 0 2 2–3 –1 3
5. Azerbajdzsán 3 0 0 3 3–10 –7 0

Nyitókép: IllyÈs Tibor/MTI

Két szögletünk is volt már

A másodikból lehetett volna veszély, egy élesen rövidre lőtt labdába tette bele a lábát Baráth Botond, de csak az oldalhálót találta el. Nem vagyunk megszeppenve, az látszik és jó hír.

Wales kezdte a mérkőzést

Egy passz és egy hosszú jobb szélre szánt indítással, aminek a végén a magyar csapat jöhetett bedobással.

Inguscio egyszer már szerencsét hozott

Cosimo Inguscio már helyettesítette egyszer Marco Rossit, 2018 november 15-én a Nemzetek Ligájában szintén egy eltiltás miatt kellett változtatni. Akkor Észtországot 2-0-ra verte a Groupama Arénában a magyar csapat. Ezt az eredményt készséggel aláírnánk ma is. A mérkőzés előtt egyébként Lovrencsics Gergő és Németh Krisztián is elmondta, mindent átbeszéltek már Rossival, nem lesz baj nélküle sem.

Nem jó a statisztikánk

Márpedig a történelem nem mellettünk szól, a walesi váloagtottat utoljára 1985. október 16-án győztük le. Összesen tíz találkozón vagyunk túl mai ellenfelünkkel szemben, ebből 3 magyar siker és kettő döntetlen mellett öt vereség a mérlegünk. Épp itt az ideje javítani.

Nagy a tét

Érdekesen alakultak az eredmények az E csoportban, ugyanis Magyarország, Szlovákia és Horvátország is hat ponttal áll, Wales pedig hárommal. Mindez annyit tesz, ha a vendégek nyernének, négy hatpontos csapat lenne az Eb-selejtezős csoportban. Persze jobb lenne, ha sikerülne győzni és lenne egy kilencpontos inkább

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.