Élő Magyar foci

A magyar válogatott a hajrában őrölte föl Walest

A magyar válogatott Azerbajdzsán 3-1-es legyőzése után három nappal újabb Európa-bajnoki selejtezőt játszott, ezúttal Wales ellen. Az idegenbeli sikerhez képest két változás van a mieink kezdőjében, Nagy Dominik és Kleinheisler László helyére Pátkai Máté és Holender Filip került be, előbbi nyerő embernek bizonyult, ugyanis az ő góljával nyertünk 1-0-ra.

Remekül indult a mérkőzés, a magyar csapat több helyzetet is kidolgozott, de az utolsó passzokba, vagy fejesekbe rendre hiba csúszott. A vendég együttes is aktív volt, sőt komoly gólhelyzetet is kidolgozott Wales, de ezek végén rendre Gulácsi Péter ölében landolt a labda.

Térfélcsere után csendben csordogált a mérkőzés, majd a 61. percben Gareth Bale néhány méterről százszázalékos helyzetből nem találta el rendesen a labdát, így Gulácsi könnyen védhetett. A hajrában ismét a magyarok domináltak, egy szöglet után Joe Allennek a gólvonalról kellett kivágnia a labdát, de a 80. percben már nem mentette meg Walest semmi a góltól.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

CMG™ Careers Management Group™ (@cmgrouphu) által megosztott bejegyzés, Jún 11., 2019, időpont: 1:28 (PDT időzóna szerint)

Szalai Ádám birkózott meg a labdáért, amely végül szabad prédaként lecsorgott, és az érkező Pátkai Máté nem vacakolt, erőből a kapuba lőtt.

Rohamozni kezdett a vendég együttes, Baráth Botond és Szalai Ádám is életbevágó mentést mutatott még be, végül sikerült lepörgetni az órát, így a magyar válogatott kilencpontos az E csoportban.

Eb-selejtező, 4. forduló, E csoport:

Magyarország-Wales 1-0 (0-0)
Budapest, Groupama Aréna
v.: Matej Jug (szlovén)
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics, Baráth, Orbán, Korhut – Nagy Á., Pátkai – Dzsudzsák (Kleinheisler, 70.), Szoboszlai (Bese, 83.), Holender (Varga R., 59.) – Szalai.
Megbízott szövetségi kapitány: Cosimo Inguscio
Wales: Hennessey – Gunter, A. Williams, J. Lawrence, B. Davies – Allen, Ampadu (Smith, 54.) – T. Lawrence (Vokes, 80.), Brooks (Wilson, 73.), D. James – Bale.
Szövetségi kapitány: Ryan Giggs
Gólszerző: Pátkai (80.)
Sárga lap: Pátkai (39.), Nagy Á. (49.), Korhut (90.) ill. Gunter (2.), A. Lawrence (83.), Davies (87.)

Az E-csoport állása:

1. MAGYARORSZÁG 4 3 0 1 6–4 +2 9
2. Szlovákia 3 2 0 1 7–2 +5 6
3. Horvátország 3 2 0 1 5–4 +1 6
4. Wales 3 1 0 2 2–3 –1 3
5. Azerbajdzsán 3 0 0 3 3–10 –7 0

Nyitókép: IllyÈs Tibor/MTI

1985 után újra győztünk Wales ellen

Remekül indult a mérkőzés, a magyar csapat több helyzetet is kidolgozott, de az utolsó passzokba, vagy fejesekbe rendre hiba csúszott. A vendég együttes is aktív volt, sőt komoly gólhelyzetet is kidolgozott Wales, de ezek végén rendre Gulácsi Péter ölében landolt a labda.

Térfélcsere után csendben csordogált a mérkőzés, majd a 61. percben Gareth Bale néhány méterről százszázalékos helyzetből nem találta el rendesen a labdát, így Gulácsi könnyen védhetett. A hajrában ismét a magyarok domináltak, egy szöglet után Joe Allennek a gólvonalról kellett kivágnia a labdát, de a 80. percben már nem mentette meg Walest semmi a góltól.

Szalai Ádám birkózott meg a labdáért, amely végül kijött róla, de az érkező Pátkai Máté nem vacakolt, erőből a kapuba lőtt.

Rohamozni kezdett a vendég együttes, Baráth Botondnak és Szalai Ádám is életbevágó mentést mutatott még be, végül sikerült lepörgetni az órát, így a magyar válogatott kilencpontos az E csoportban.

Nagyon nyomnak a walesiek

Szalai és Baráth is többször életmentő szerelést mutatott be, teljesen a kapu elé szorultunk.

Centiken múlt a második

Varga Roland beívelésére Szalai Ádám érkezett kiváló ütemben, de épphogy elsuhant a feje előtt a labda. Egy perccel később ugyanúgy Vargától kapott labdát, majd bellel a bal kapufa mellé lőtt.

Pátkai góljával szereztünk vezetést

Korhut Mihály beívelése találta meg Szalai Ádámot, aki óriási birkózásba kezdett, végül két walesivel együtt a földön kötött ki, az érkező Pátkai Máté pedig teljes erőből bombázta a labdát a kapuba. Vezetünk!

Itt már nem is centik, milliméterek döntöttek

Szalai szerzett harcosan labdát, ami így Kleinheislerhez került, ő pedig harmincról is tüzelt. Henessey a bal alsóból szögletre ütötte a labdát, de ebből Bale és Henessey majdnem összehozott egy gólt, Joe Allen a gólvonalról vágta ki a labdát. Sajnos úgy tűnt, nem haladt át a gólvonalon teljes terjedelmével a labda. Óriási helyzet volt.

Ezek most a mi perceink voltak

A második félidőben kicsit többet birtokolta a labdát a vendég csapat, de az elmúlt percekben mi támadtunk inkább. Giggs gyorsan frissít is középpályán, Brooks helyett jött Wilson.

Hű, hát ezt megköszönhetjük Bale-nek!

Tökéletesen mozgott be a védelem mögé Lawrence és teljesen tisztán indulhatott a kapunk felé. Nem vállalta el, középre tette Gareth Bale-nek, aki nyolc méterről a kapuval szemben eltörte a labdát, ami így Gulácsi kezébe perdült. Oda lőhette volna, ahová akarja.

Inguscio is változtat

A kissé szürkén játszó Holender helyére Varga Roland állt be, vagyis posztra cserélt a magyarokat irányító szakember.

Megint Szoboszlai tüzelt

Lovrencsics beadása Szalait kereste volna, a kipattanó pont Szoboszlaihoz került, a középpályás mellre vette a labdát majd egy pattanás után tüzelt, centikkel tévesztette el a bal felső sarkot.

Folytatódott a meccs

Mi sem tartottuk meg sokáig a labdát, 40 másodperccel kezdés után már Gareth Bale óriási bedobását figyelhettük.

Kiegyenlített a meccs

Nagyon egyenlő a statisztika, 52-48%-ban birtokolták a mieink a labdát, viszont csak 3-3 helyzet volt mindkét oldalon. Nagy különbség, hogy a walesi próbálkozásokból kettő kaput is talált, nekünk ilyen lehetőségünk még nem volt sajnos.

Biztató első félidő

Vége az első 45 percnek, kifejezetten jól játszik a magyar csapat, több helyzetünk volt, de nem sikerült értékesítenünk őket. Az első félidő után még mindig 0-0 az állás.

Ó, micsoda pech!

Szinte a semmiből, Orbán fellépett a labdával, Szalait játszotta meg, a csatár pedig kiemelte a labdát bal szélre Dzsudzsákhoz. A csapatkapitány beadására jól érkezett Szoboszlai, de nem sikerült úgy beleérnie, hogy veszélyeztesse Hennessey  kapuját.

Ha szöglet, akkor Orbán

Ezúttal jobbról jött a szöglet, Orbán ragyogó ütemben érkezett a labdára és nem erőből akarta megoldani, épp csak beletette a fejét. A labda így a bal fölső sarok mellett ment ki.

Allen durrantott fölé

Most egy kicsit leült a meccs, Joe Allen unta meg, hogy kevés a helyzet és egy labdaszerzés után próbálta meglepni Gulácsit, de jócskán kapu fölé ment a labdája.

Ha ez bemegy, bejárja az internetet

Egy egészen lelkes támadás végén Szalai oldalra tette Dzsudzsákhoz a labdát, aki kicsit hosszan a túloldalon érkező Pátkai felé ívelt. Kicsit magas lett a beadás, így a középpályás ollózni próbált, de nem találta el a labdát. Pedig ha ebből gólt lő, még sokáig emlegetjük a gólját.

Ott volt a második nagy lehetőség is

Dzsudzsák parádésan indította Szalai Ádámot, aki a védők mögé lépve egyet tolt a labdán, majd a középen érkező Holenderhez akart passzolni, de a bevetődő támadó előtt leheletnyivel elgurult a labda. Óriási helyzet volt!

Szoboszlai majdnem gólt fejelt

Dzsudzsák kapott egy jó indítást és addig forgolódott, míg fölrúgták. Pompás helyről járt szabadrúgás, a beívelés elsőre kijött ugyan, de Szoboszlai Dominik jól látta meg a lehetőséget és egyből kapura fejelt, a próbálkozása kevéssel a bal kapufa mellett szállt el.

Elég esetleges a játék

Egyik oldalon Szalai, másikon Gareth Bale a címzettje a felívelt labdáknak, de sokra senki nem megy vele. Joe Allen indult meg először veszélyesen, egy jó kényszerítő után jobb szélről adott középre Lawrence-nek, de a sarkazását könnyen fogta Gulácsi Péter, így maradt a 0-0.

Olvasói sztorik