Magyar foci

Búcsúzik a magyar futball legszókimondóbb figurája

Korábban a témában:

Hivatalossá vált, amit már korábban beharangoztunkGeorge F. Hemingway eladta a Budapest Honvédot, az új tulajdonos a Fidesz-közeli metALCOM csoporthoz tartozó befektetőcég, a Reditus Equity Zrt. lett.

Hivatalos: Hemingway eladta a Honvédot
A vételárat a felek bizalmasan kezelik és nem hozzák nyilvánosságra.

A kispesti szurkolói fórumokat böngészve az látszik, a drukkerek egyelőre csak találgatnak, hogy a nagy nemzeti futballpályán hova is kerül majd a csapatuk, amely eddig amolyan kívülállónak számított.

Amíg a Ferencvárosnál, a Vidinél vagy éppen a Puskás Akadémiánál sorjáztak a támogatók, addig Hemingway a – hazai viszonyokat ismerve – csodaszámba menő 2017-es bajnoki cím után azzal turnézta végig a médiát, hogy a Honvéd Európa egyetlen szponzor nélküli bajnokcsapata.

A stratégiai fontosságúnak nyilvánított magyar futballban a semmilyen komoly múlttal nem rendelkező Kisvárdának és a Mezőkövesdnek is felújították a stadionját, a Honvéd esetében viszont évekig sikertelen volt a közbeszerzés, és ilyen előzmények után már az is gyanús jelnek számított, amikor az ősszel kiderült, hogy a felcsúti telephellyel bejegyzett, a Pancho Aréna pályáját építő Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. a West Hungária Bau Kft.-vel közösen 2020-ra új arénát húz fel Kispesten.

Tízmilliárdnál is többe kerül a Honvéd új stadionja
A sikeres közbeszerzés után elkezdődhet az új Bozsik-stadion építése.

Már az első évben kupagyőzelmet ünnepelhetett

A Szabó György néven anyakönyvezett, az Egyesült Államokban előbb film- és televíziórendező, majd jogi diplomát szerző Hemingway a huszonnegyedik órában érkezett a Honvédhoz, 2006 nyarán egy olyan klubot vett át, amelyet előtte többször is az a veszély fenyegetett, hogy Kispestről vidékre költözteti az előző tulajdonos, a húsüzemeket működtető Piero Pini.

Az új tulajdonos cége, a Hemingway Group ingatlanokkal és vendéglátással foglalkozott, a 90-es évekből biztosan sokan emlékeznek az elsősorban édességben utazó Bonbon Hemingway üzletlánc nevére, majd később a Pizza Hut és a Kentucky Fried Chicken gyorsétterem-hálózat franchise jogait is sikerült megszereznie. Hemingway számára nem volt teljesen új terep a futball, már a Honvéd előtt is kötődött a sportághoz, hiszen amatőr játékvezetőként alsóbb osztályú meccseket vezetett.

Olyan klubot kerestem, amely a fővárosban van, amelynek elkötelezett, nagyszerű közönsége van, és amely egy új tulajdonosra vár. Persze az egész úgy kezdődött, hogy Nemes Ernő, egy nagy Honvéd-drukker megkeresett, és azt mondta, a csapat a csőd szélén áll. Igaza is volt. Én meg egy kihívást láttam ebben, érdekelt a dolog

– mesélte egy 2007-es interjúban Hemingway arról, miért pont a Honvédot választotta.

Az első nagy eredményre nem kellett sokat várni, hiszen egy évvel a megérkezése után megszületett a Hemingway-éra első trófeája, a Pomper Tiborral, Dobos Attilával, Benjaminnal, Szabó Tiborral, Hercegfalvi Zoltánnal felálló Honvéd büntetőkkel verte a Debrecent a kupadöntőben. Ráadásul 2007 nyarán elindult a Magyar Futball Akadémia, amelynek létrehozása 100 millió forintot meghaladó befektetést igényelt.

A véleményét mindig őszintén felvállaló tulajdonos stílusa szokatlan volt a magyar futballban, a szurkolókkal nem igazán jött ki eleinte, aminek több esetben kitiltás lett a vége, ennek ellenére Hemingway egy év után úgy döntött, lebontja a nézőteret és a pályát elválasztó kerítést, amiről neki elsőre a Los Angeles-i állatkert jutott eszébe. 2008-ban ismét kupadöntőbe jutott a Honvéd, ám ezúttal a Debrecen alapos verésben részesítette, Kispesten 7-0-ra győzött és végül 9-1-es összesítéssel szerezte meg a serleget.

2009-ben azonban ismét a Honvéd-szurkolók ünnepelhettek, 0-0-s döntetlen talán még sosem váltott ki akkora eufóriát a drukkerekből, mint a Győr elleni visszavágó gól nélküli eredménye, amivel a kispestiek a klub történetének hetedik Magyar Kupa-sikerüket jegyezték, mivel az első meccs idegenben 1-1-gyel zárult.

Három év alatt tehát háromszor játszhatott kupadöntőt a Honvéd, kettőt meg is nyert, ráadásul a Hemingway érkezése előtt borzalmas állapotban lévő Bozsik stadion is ki lett pofozva több száz millió forintért, de a szurkolók egy része még mindig ferde szemmel nézett az edzőmeccseken is belépőt szedő, a klubinduló meglehetősen bugyuta szövegét jóváhagyó – erősen tartotta magát a pletyka, hogy a szöveget ő maga írta –, a kritikai észrevételeket általában ellentmondást nem tűrően lesöprő tulajra.

A kupasikerek után a 2012-2013-as idényben, 19 év szünet után a Honvéd ismét a dobogón végzett, akkor az a Marco Rossi volt a csapat edzője, aki jelenleg a magyar válogatott szövetségi kapitánya, a Haladás elleni utolsó bajnokin pedig a korábbi akadémisták közül Vernes Richárd, Hidi Patrik, Vécsei Bálint, Baráth Botond, Holender Filip, Nagy Gergő és Bobál Gergely is kerettag volt.

A tavaszi menetelés részese volt az a Davide Lanzafame is, akiről Hemingway a magyarországi cikkek alapján tudta meg, hogy Olaszországban bundavád miatt eltiltás fenyegeti. Lanzafame 10 meccsen 5 gólt szerzett és 5 gólpasszt osztott ki, első magyarországi időszakából mégis arra emlékeznek a legtöbben, amikor a Pécs elleni meccsen egy büntető miatt majdnem összeverekedett csapattársával, Leandro Martínezzel és a balhé vége az lett, hogy kiállították.

24 évet vártak rá, de örökké emlékezni fognak

A Hemingway-éra legnagyobb dobása a 2016-2017-es idény volt, a közvélemény azt várta, mikor pukkad már ki a kispadon ismét Rossi, a pályán belül Lanzafame által hajtott Honvéd, de a kispestiek végig kitartottak és végül a Rossi által az NB II-as Dunaújvárosból kimentett Eppel Márton góljával sikerült megnyerni a fehérváriak elleni bajnoki döntőt, amely 24 év után eredményezett bajnoki címet a Honvédnak.

Az 1993-as bajnokcsapatban többek között Illés Béla, Orosz Ferenc, Plókai Attila, Pisont István, Hamar István vitte a prímet, a 2017-esben Lanzafame és Eppel mellett Gróf Dávid, Zsótér Donát vagy Djordje Kamber, valamint az akadémisták, Koszta Márk, Gazdag Dániel, Baráth Botond voltak a hősök.

Hemingway már az érkezése óta kijelentette, hogy nem akar beszállni az árversenybe, tartotta magát ahhoz, hogy nem fizet játékosért, magyar focisták helyett éppen ezért leginkább szabadon igazolható külföldieket hozott, akik közül aztán sokan a következő átigazolási szezonban már el is köszöntek.

„További pályafutásához sok sikert kívánunk” – állt mindig a távozókról szóló közlemény végén, ami azóta szállóige lett a kispesti fórumokon.

Egy nemrég az Indexnek adott interjúban Hemingway azt mondta, hogy 2 milliárd forint a Honvéd költségvetése, de ennek jelentős részét elviszi az akadémia. Hogy el tudjuk helyezni ezt a 2 milliárdot az NB I koordináta-rendszerében, ez nagyjából a harmada az FTC-Vidi páros büdzséjének. Ezért is jeleztük, hogy csodaszámba ment a 2017-es bajnoki cím. A Honvéd tulajdonosa az amerikai major sportágakhoz hasonlóan amolyan fizetési sapkát vezetett be, ami sokak számára szimpatikussá tette, viszont az értékes játékosokat simán elvitték az állami pénzből kitömött klubok.

Hemingway maga is elismerte, hogy a Honvéd nevelő egyesület lett, Botka Endrét a Fradi, Prosser Dánielt a Puskás Akadémia, Kosztát a Mezőkövesd, Holendert a svájci Lugano, Baráthot az MLS-ben szereplő Kansas szerezte meg (utóbbi kettőnek a nyáron lejárt volna a szerződése, így nem kapott értük pénzt a klub), de került akadémista a Stoke Cityhez és az Ajaxhoz is.

„Ez attól függ, hogy a nevelő egyesület kifejezést hogyan értelmezzük. Ha úgy, hogy a Honvéd más csapatoknak nevel játékosokat, és eladja őket, akkor ezzel nem értek egyet. Ha úgy értelmezzük, hogy a Honvéd akadémiájáról minden évben húsz gyerek kerül ki, akik közül egyet-kettőt tudok használni, kettőt-hármat eladok, vagy játszatom őket pár évig, és utána adom el őket, akkor egyetértek vele. De hadd mondjam el, hogy a Real Madrid is egy nevelő egyesület. A madridiak akadémiájáról nagyon kevesen jutnak el a felnőttcsapatig, a legtöbb játékost eladják. Vannak olyan csapatok idehaza, amelyek mennek az úton, és útközben rengeteg pénzt találnak, és ezek révén előnyben vannak. Itt Kispesten, a Puskás Ferenc utcában én nem találok, ezért nekünk pénzt kell csinálni, ennek pedig az egyik módja, hogy eladunk játékosokat” – mondta Hemingway a 24.hu-nak tavaly nyáron adott interjúban.

Hemingway: Ha adnának nekem is 5 milliárdot, minden évben a BL-ben játszanánk
A magyar focista szerinte túl sokat képzel magáról, a klubvezetőkről pedig rosszabb a véleménye, mint az edzőkről. Orbán Viktort az elmúlt 100 év legzseniálisabb politikusának tartja, klubja mégsem profitált ebből a szimpátiából. Interjú George F. Hemingwayjel, a Honvéd tulajdonosával.

A kispesti szurkolók a bajnoki cím és a kupagyőzelem miatt biztosan sokáig emlékezni fognak a Hemingway-érára, de hangzatos nyilatkozatai miatt a semleges drukkereknek is marad muníció bőven vele kapcsolatban.

Válogatás a Hemingway-klasszikusokból

„Csak egy dologtól félek, de attól nagyon, hogy azok a fiatal lányok, akikkel az elmúlt években jártam, már nem fognak engem szeretni” – mondta arra a kérdésre, nem fél-e attól, hogy a Honvéd kiesik, ha eladja a legjobbjait.

„Itthon szeretik szidni az edzőket, pedig a magyar edzők nem rosszak, különösen a fiatalok. A klubvezetők sokkal rosszabbak, mint az edzők. Az igazi baj meglátásom szerint az emberek mentalitásával van.”

„Hogy mit jelent számomra a futball? Kedvenc időtöltésem. A szex és az evés után a harmadik legjobb dolog.”

„Mint a történelem nagy tanulója, azt mondom, Orbán Viktor az utolsó száz év messze legzseniálisabb magyar politikusa. Aki ezt nem látja, nem tiszteli, az nem látja a tényeket.”

„Nem azt várom, hogy azt írják, a magyar foci a legjobb a világon. De azt se írják, hogy minden pocsék úgy, ahogy van. Tessék elemezni, érvelni. Láttam én olyan angol futballmeccset, amely nézhetetlen volt, és olyan magyart, amelynek a színvonala minden igényt kielégített” – érvelt egy 2009-es interjúban.

„Elment egy szlovák faluba edzőnek. A jó isten áldja meg, isten vele, csak a pénzért, semmi másért” – ezt Rossi Dunaszerdahelyre távozása után mondta, amivel alaposan magára haragította a felvidékieket.

„Lanzafame egy tízes típusú játékos, Eppel Marci viszont vérbeli kilences. Utóbbiból Magyarországon nem nagyon találni hasonlót. Tessék körülnézni! Vagy nincs egyáltalán, mert olyanok, mint a kislányok, vagy 120 kilósak” – méltatta a későbbi gólkirályt 2017 januárjában.

„Ha most pikírt, gunyoros akarnék lenni a saját csapatommal szemben, mint ahogy nem vagyok az, vissza kellene kérdeznem: maga szerint egy magyar csapatnak bundáznia kell ahhoz, hogy 5-1-re kikapjon a mostani Fenerbahcétól? Nem, nem tapasztaltam semmiféle gyanús körülményt” – harciaskodott, amikor 2009-ben az UEFA bundagyanú miatt vizsgálta a kispesti csapat kupameccsét.

„Hogy belső ügyeinkről miért nem értekezett eddig a sajtó, ez sem titok. Azért, mert a Honvéd nem patkányok gyülekezete” – írta a blogjában, amikor a csapat menesztett edzője, Massimo Morales a távozása után kritizálta a klubot és a tulajt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.