Magyar foci bajnokok ligája

Nem a Vidi a favorit, de a Ludogorec után az AEK Athén is verhető?

A Transfermarkt friss adatai szerint a görög csapat két és félszer többet ér a fehérvári keretnél. „Papíron” viszont a Ludogorec értékesebb, mint az AEK.

Korábban többször beszámoltunk arról, hogy a Mol Vidi FC a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körében a svéd Malmö FF csapatát búcsúztatta. Az újabb fehérvári sikernek köszönhetően eldőlt: a magyar csapat ősszel biztosan főtáblás lesz a nemzetközi porondon, csupán az a kérdés, hogy a Bajnokok Ligájában vagy az Európa Ligában.

A Bajnokok Ligája-selejtező negyedik körében a Vidi FC ellenfele a görög AEK Athén lesz. Eldőlt már az is, hogy a csapat ezúttal idegenben zárja a párharcot, ITT pedig arról is írtunk, hova költözik Felcsútról a magyar csapat.

Így néz ki a pontos menetrend:

  • Augusztus 22. szerda, 21 óra: Mol Vidi FC – AEK Athén (görög)
  • Augusztus 28. kedd, 21 óra: AEK Athén (görög) – Mol Vidi FC

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Vidi FC a Transfermarkt adatai szerint a 3,9 millióra taksált luxembrugi F91 Dudelange-t, az 50 millió eurós bolgár Ludogorecet, majd a 16 millió eurós Malmöt is felülmúlta.

A portál adatai szerint a magyar csapat piaci értéke továbbra is közel 14 millió euróra rúg. A soron következő görög ellenfélbecsült piaci értéke 37,3 millió euró – ez tehát közel két és félszeres előny a görög oldalon. (Marko Nikolic vezetőedző egyébként kedd este kijelentette: az esélytelenek szerepe különösen jól áll a csapatának.)

Az athéni együttes legdrágább játékosa – piaci értéke alapján – a portugál középpályás, André Simoes (4 millió euró), őt a sorban a horvát csatár, Marko Livaja és a görög csapatkapitány, Petrosz Mantalosz követi 3,5-3,5 millió euróval.

Csak összehasonlításképpen: a Transfermarkt szerint Marko Scepovic (egymillió euró), Stefan Scepovic (1,2 millió euró) és Loic Nego (1,2 millió euró) a fehérvári csapat legpiacképesebb játékosa.

Míg a fehérváriaknál az említett három futballista értéke éri el az egymillió eurót, addig a görög csapatnál mindezt tizennégyen mondhatják el magukról.

címlapkép: molvidi.hu

Olvasói sztorik