Légiósok

Korábban beszámoltunk arról, hogy Dzsudzsák Balázs (al-Vahda) négy gólpasszal segítette csapatát kiütéses, 6-2-es győzelemhez a Bani Jasz elleni bajnokin. A magyar játékost később a mérkőzés legjobbjának is megválasztották. جوجاك أفضل لاعب في مباراة #الوحدة_بني_ياسBalázs Dzsudzsák Man of the match vs Bani Yas#WHDFC pic.twitter.com/1EUolkBmZ7— Al Wahda FC (@AlWahdaFCC) 2017. március 10.
2017. 03. 10. 12:16
Németh Krisztián, a katari al-Garafa SC labdarúgója úgy véli: képesek lehetnek meglepetést okozni a magyar válogatottal március 25-én Lisszabonban, a portugálok elleni világbajnoki selejtezőn. A csatár az M4 Sport csütörtöki, Sportreggeli című műsorában úgy fogalmazott: fontos meccs következik, és mindenki tudja, hogy az Európa-bajnok Portugália az esélyes, de a magyar csapat már bizonyította, hogy képes bravúrpontokat szerezni. „Reméljük, hogy minimum marad a két pont különbség a két csapat között vagy esetleg meg tudjuk őket előzni. Mindkét válogatottnak fontos ez a mérkőzés, mindkét csapat győzelemre fog játszani” ‒ mondta a harmincszoros válogatott játékos. A csoportot jelenleg Svájc vezeti 12 ponttal, a második portugáloknak kilenc, a harmadik magyaroknak hét pontja van. Németh Krisztián beszélt azokról a sajtóértesülésekről is, hogy esetleg a skót Glasgow Rangershez igazol. „Még egy év hátravan az itteni szerződésemből, tehát ki kellene engem vásárolni. Jelen pillanatban ez nem reális” ‒ fogalmazott, hozzátéve, hogy nyártól elég alacsony lesz a kivásárlási ára, akkor várható változás.
2017. 03. 09. 09:15
Nikolics Nemanja hivatalos közösségi oldalán mutatta meg, megérkezett egyedi tervezésű cipője, stoplisán ugyanis két gyermeke beceneve (Tika és Maki) szerepel, ami extra energiát ad neki a pályán. #nike boots, with my childrens nicknames on them! Gives me extra energy #cf97 @ChicagoFire pic.twitter.com/4pDn4dvgQp— Nikolic Nemanja (@niko_nemanja) 2017. március 8.
2017. 03. 08. 16:34
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl. A kazahoknál most rajtolt el az élvonal: az első fordulóban a Kajrat Almati 1-0-ra nyert a Aktobe ellen. A hazaiaknál még nem volt keretben a Diósgyőrből frissen igazolt, magyar válogatott Elek Ákos, ott volt ugyanakkor a pályán az orosz válogatott Andrej Arsavin. A győztes gólt az elefántcsontparti Gerard Gohou lőtte. Az alsóbb osztályú együttesek számára kiírt Olasz Kupában az Ancona 2-2-re végzett otthon a Matera ellen, és mivel idegenben 1-0-ra kikapott, ezért búcsúzott a küzdelemtől. A hazaiaknál Forgács Dávid végig a kispadon ült. A Dán Kupa nyolcaddöntőjében kötelező győzelem várt Kalmár Zsoltra és a Bröndbyre, amely a harmadosztályú Marienlyst otthonába utazott. Az első félidőben remekeltek a vendégek, 4-1-re vezettek a szünetben, és ez maradt az eredmény a lefújásig is, így továbbjutott a Bröndby. A negyedik gólt éppen Kalmár szerezte. A Szlovák Kupa negyeddöntőjében a Priskin Tamást a soraiban tudó Slovan Bratislava a Trencint fogadta. A hazaiak a magyar válogatott támadó találatával szereztek vezetést, végül pedig 3-1-re győztek, így továbbjutottak a legjobb négy közé. Hatvannyolc percig bírta a Ghéczy Gergely fémjelezte Hong Kong FC a South China otthonában. A vendégek ezután négy gólt is kaptak, így 4-0-s vereséget szenvedtek a hongkongi bajnokság kilencedik fordulójából elhalasztott találkozón. A magyar játékos végig a pályán tartózkodott.
2017. 03. 08. 16:12
Olvasói sztorik