Hírek

Csányi Sándor bízik a győzelemben

Az MLSZ elnökében van izgalom a válogatott keddi mérkőzésével kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Bízik a válogatott győzelmében Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, aki a helyszínen, a tórshavni Nemzeti Stadionban tekintette meg az együttes edzését.

A Feröer-szigetek elleni Európa-bajnoki selejtezőt megelőző tréningen az MLSZ vezetője azt MTI-nek elmondta, természetesen nagyon tetszett neki a bukaresti, 1-1-es döntetlennel végződött összecsapás, különösképpen azért, mert olyan közegben láthatott a közönség egy magabiztos magyar válogatottat, ahol a hangulat még a tavalyinál is félelmetesebb volt.

– A holnapi mérkőzéssel kapcsolatban van bennem izgalom, voltak itt már nagyon szoros eredmények. Mindig azt mondtam, hogy az északi csapatok nehéz ellenfelek, más körülmények között edződtek, igazi küzdőtípusok, de bizakodom, hogy túl leszünk ezen az összecsapáson sikeresen – mondta az MLSZ elnöke.

Az Európa-bajnoki selejtezősorozatban két meccs után egy ponttal álló magyarok kedden közép-európai idő szerint 20.45-től lépnek pályára Tórshavnban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik