Nemzetközi foci

Csányi szerint joggal bíztunk az Eb-pályázat sikerében

Csányi Sándor szerint az elmúlt évek sportdiplomáciai sikerei feljogosították az MLSZ-t arra, hogy bízzon benne: sikerrel jár az Eb-mérkőzések rendezésére benyújtott pályázata.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A pénteki döntés után – amelynek értelmében az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek adhat otthont 2020-ban – a Genfből hazaérkező elnök a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy Magyarország rendezte meg az európai (UEFA) és a nemzetközi szövetség (FIFA) kongresszusát is, illetve idén sikeresen bonyolította le az U19-es kontinenstornát. Úgy véli, ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország negyedik próbálkozásra Európa-bajnoki rendező lehessen.

Az MLSZ elnöke kifejtette: a futball minősége nem volt szempont a döntésnél, a magyar pályázat az országban megvalósuló stadionépítésekkel, a sportág infrastrukturális fejlesztéseivel, Budapest földrajzi elhelyezkedésével, közlekedésével és kiváló szálláslehetőségeivel érdemelte ki a bizalmat.

„Jó lett volna, örültünk volna neki, de nem számítottunk rá, hogy negyeddöntőt rendezhetünk” – reagált az MTI-nek arra a kérdésére Csányi, hogy érez-e csalódottságot amiért nem negyed-, hanem nyolcaddöntős csomagot kapott Budapest.

„A válogatott szempontjából talán jobb is ez, mert ha kijutunk, akkor két hazai csoportmeccs garantált, és esetleg még a nyolcaddöntőben is itthon játszhatnánk” – tette hozzá

A nemzeti csapatról szólva mosolyogva kijelentette: „2020-ban már természetesen biztosan ott lesz az Európa-bajnoki résztvevők között”.

Csányi Sándor bemutatta azt a nemzeti színű labdát, amelyet a genfi eredményhirdetésnél a színpadon lévő oszlopok egyikére helyeztek. A labdán egy Bravó felirat és Michel Platini, az UEFA elnök aláírása látható.

Vígh László sportberuházásokért felelős miniszteri biztos arról számolt be, hogy az úgynevezett engedélyes terv már készen van, az év végére meglesz a kiviteli terv is, és azt követően jövőre írhatják ki a kivitelező kiválasztására a közbeszerzési eljárást. Ez vélhetően négy-öt hónapot vesz majd igénybe, és azután kezdődhetnek meg a munkálatok a Puskás Ferenc Stadionnál. Megjegyezte, jövő héten Budapestre látogat egyeztetésre az UEFA stadionépítésért felelős illetékese.

Csányi Sándor ehhez hozzáfűzte, az UEFA előírásai szerint egy évvel az Eb előtt kell készen állnia a stadionnak, illetve megjegyezte, ahogy elkészül az új aréna, pályázni fognak Bajnokok Ligája- vagy Európa Liga-döntő megrendezésére is.

Az új Puskás Ferenc Stadionba, amely a tervek szerint 2018-ra épül fel, több mint 68 ezren férnek majd be.

Az UEFA végrehajtó bizottságának döntése értelmében a 2020-as Eb-n a londoni Wembley Stadionban rendezik a két elődöntőt és a finálét, míg a három csoportmérkőzést és egy negyeddöntőt tartalmazó csomagot Baku, München, Róma és Szentpétervár kapta meg.

Budapesthez hasonlóan három csoportmeccsnek és egy nyolcaddöntőnek adhat otthont Amszterdam, Bukarest, Bilbao, Brüsszel, Dublin, Glasgow és Koppenhága.

Olvasói sztorik